Az éghajlatváltozás beviszi az emberiséget az erdőbe

Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztító erdőtüzekkel, hanem a jelenség egyre gyakrabban üti fel a fejét Európában is. Az okok a klímaváltozásra vezethetők vissza: a mind szárazabbá váló időjárás miatt egyre gyúlékonyabbá válik az erdők aljnövényzete.

A korábbiaknál jóval gyakoribb és intenzívebb erdőtüzek mellett az erőltetett ütemű fakitermelés is tizedeli a bolygó faállományát. Az önmagában is kedvezőtlen következményeket hordozó problémákat még fájdalmasabbá teszi, hogy az erdőknek kulcsszerepük van az éghajlatváltozás negatív hatásainak kiküszöbölésében, ráadásul olyan természetes eszközként, amely fölött az embernek van némi befolyása. Míg a klíma szabályozásában szintén meghatározó óceánok kiterjedésére aligha lehetünk hatással, fák ültetésével mi magunk is hozzásegíthetjük erdőinket ahhoz, hogy alapvető ökoszisztéma-szolgáltatásaikkal alakítsák az éghajlatot. 

Noha az erdők kulcsszerepe az első jogilag kötelező erejű, globális éghajlatváltozási egyezmény, a 196 ország által aláírt 2015-ös párizsi megállapodás után egyre kevésbé kérdőjeleződött meg, ezt a közvélemény sokáig csupán a faültetéssel azonosította – tévesen. Ez ugyanis nem elég: a fenntartható jövőhöz létfontosságú a biológiai sokféleség megőrzése, ebben pedig a számos fajnak és élőhelynek otthont adó idős erdőkre hárul igen fontos feladat. 

Ezért is számított komoly mérföldkőnek és egyféle paradigmaváltásnak, hogy az Európai Bizottság tavaly elfogadott új iránymutatásaiban azonos fontosságot tulajdonított az erdősítési akciók támogatásának, valamint az idős erdők védelmének. A fák telepítésére és a természetes megújulásra egyaránt szükség van ahhoz, hogy az Európai Unió új fák elültetésére 2030-ig tervbe vett 3 milliárdos vállalása teljesüljön, ám a lehetőségek közé az organikus helyreállítási módszerektől a művelésbe vont területek visszaerdősítésén át a városi és városkörnyéki erdőgazdálkodásig számos új megközelítés is befért a régebbi telepítésű erdők proaktív védelme mellett.

Egyfelől az éghajlatváltozás miatt sokszor radikálisan átalakuló klimatikus viszonyokkal kell megküzdeniük, másfelől ennek hatására korábban ismeretlen kártevők is megjelennek – az erős immunrendszer mindkét esetben elengedhetetlen.

A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az Európai Unió földterületének 1,2 százalékát elfoglaló öreg erdőterületek ritkák, kicsik, széttagoltak, ráadásul az eloszlásuk is egyenlőtlen, hiszen 90 százalékuk négy országban, Svédországban, Bulgáriában, Finnországban és Romániában található. Az szerencsére megkülönböztető jelzéssel látja el őket, hogy többnyire kitüntetett helyük van a természeti örökségben azáltal, hogy számos veszélyeztetett és/vagy az adott területen őshonos fajnak nyújtanak élőhelyet.

Európa éghajlatváltozással összefüggő esélyein sokat javít, hogy az öreg kontinensen – a világ számos pontjával ellentétben – évről évre több az erdő. Ahhoz azonban, hogy ennek valóban legyen jelentősége, a szigetszerűen elszórt idős erdőinket féltő gonddal kell óvnunk: ezek jelentős mennyiségű szén-dioxidot tárolnak, tiszta levegővel látnak el minket, részt vesznek a talaj vízháztartásának kiegyensúlyozásában, miközben a biológiai sokféleség megtartásában, így a fenntartható jövő biztosításában is kiemelkedő a szerepük.