"Elképesztő" dolgok az építőiparban: harc a túlélésért

Általános tapasztalat szerint továbbra is égető ez a probléma, bár születtek jogszabály-változások, mégsem csökkent a lánctartozás, a nem értékarányos árakon történő vállalkozás továbbra is uralja a versenyt, melynek hatására a fekete foglalkoztatás és a járulékfizetés elkerülése különösen a mikro- és kisvállalkozási körben fennmarad. A felmérés során választ vártak arra a kérdésre, hogy a vállalkozók mit tartanak a lánctartozás legfőbb gazdasági, pénzügyi, jogi, szakmai és társadalmi okainak.

A fizetési határidőkkel kapcsolatban mik a tapasztalataik, a megrendelők általában milyen hosszú fizetési határidőt kötnek ki, milyen arányban mulasztják el annak teljesítését, azt milyen okokkal indokolják és milyen hosszú késedelembe esnek a számlák rendezésével. Továbbá véleményüket kérték, mik azok a legfontosabb lépések, amelyekkel a lánctartozás mérsékelhető. Általánosságban 2007-2008-ban tovább romlott az építőipari vállalkozások likviditási helyzete. A piacgazdaságra való áttérés együtt járt a szakma specializációjával. Megszűntek az univerzális, minden szakterületen kapacitással rendelkező cégek, ma az alvállalkozói láncolatok egymásra épülő hálózata keretében valósulnak meg a különféle munkák, a vállalkozó kivitelező felelőssége mellett. Így, ha a vállalkozó kivitelező nem kapja meg munkája ellenértékét, fizetésképtelensége dominószerűen hat alvállalkozói körében, végső soron az egész ágazatban.

 Az ÉVOSZ összegzése szerint a cégek többsége alulfinanszírozott, likviditási problémákkal küszködik. Tőkehiányosak, illetve hitelekkel finanszírozottak a gazdasági szereplők, akár a megrendelők, akár a kivitelezői vállalkozó rétegről is legyen szó. Növekszik az építési projektek előfinanszírozottságának kockázata is. Nagymértékű a gazdaságpolitikának való kiszolgáltatottság, az adórendszer nem vállalkozóbarát volta. Mindezek a tényezők együttesen vezetnek az árverseny kiéleződéséhez. A magyar építési piacon gyakran tapasztalható, hogy az ajánlattevő építőipari cégek kirívóan alacsony áron pályáznak egy-egy munkára. Nem rendezte ezt jogszabály a közbeszerzési pályázatokra vonatkozóan sem. Eddig semmilyen jogforrás nem definiálta pontosan az aránytalanul kockázatos, irreálisan alacsony ár fogalmát, mely kiváltója az építőipari lánctartozásnak, a fekete munkának, végső soron pedig tönkreteszi a tisztességes vállalkozások piaci esélyeit. Kiemelt feladatnak tartják a cégek ezért az irreálisan alacsony ár kiszűréséhez szükséges jogszabályi háttér kialakítását. Szerintük az értékarányos árak kikényszerítése nélkül nem várható javulás sem a lánctartozások, sem a feketefoglalkoztatás, sem az adóelkerülés területén. A jelenlegi vállalkozási árak sok esetben már a vállalkozók túlélését sem szolgálják, és végképp nem nyújtanak fedezetet a munka- és balesetvédelmi, a technológiai-fejlesztési feladatok költségeinek fedezetére. Az építési vállalkozások 2008. évi helyzete sok bizonytalanságról tanúskodik. Ennek egyik oka, hogy az építési vállalkozások helyzetét (és ide kell érteni a tervező, lebonyolító cégeket is) rontja az a jogi bizonytalanság, amely a megszaporodott és rendkívül elhúzódó peres ügyekből és a közbeszerzési piacon tapasztalható kiszolgáltatottságukból fakad.

A szerződésszerű teljesítés során, ha a fizetés nem történik meg határidőben, vagy azt követően rövid időn belül, akkor igen nagy valószínűséggel számítani lehet arra, hogy a követeléshez csak évekkel később juthatnak hozzá a vállalkozások, s természetesen csak abban az esetben, ha az adós időközben nem került felszámolás alá vagy más módon nem vált végképp fizetésképtelenné. A nemfizető partnerekkel szemben indított fizetési meghagyásos eljárások (a fizetési felszólítás, illetve az előzetes behajtási kísérlet eredménytelensége esetén), mint nem peres eljárás alapvetően azt a célt szolgálná, hogy gyorsan és hatékonyan olyan végrehajtható okirat – jogerős fizetési meghagyás - birtokába jusson a jogosult, amely alapján önkéntes teljesítés hiányában rövid időn belül nyúlhat az azonnali beszedési megbízás eszközéhez, illetve a végrehajtáshoz.

Már a fizetési meghagyásos eljárásoknál is az tapasztalható, hogy az országban a bírósági gyakorlat nem egységes, sok esetben különböző mellékletek hiányára hivatkozva a bíróság visszaküldi a formanyomtatványt, és ezzel értékes hetek telnek el, amely növeli a jogosult bizonytalanságát, és a későbbi behajtás kockázatát. Neuralgikus pont még a jogerős bírósági határozat, ítélet alapján a végrehajtás kérdése is, azaz, hogy a gazdasági perekre vonatkozó sajátosságok törvényi, jogszabályi leképeződésének végig kellene futnia a végrehajtási eljáráson is. Az építőipari perekre, azok jelentős pertárgyértéke miatt szükséges lenne külön bíróságokat vagy bírósági tanácsokat létrehozni, ahol a jogtudomány és az építéstudomány egyaránt képviselteti magát. Kontrollszervet kellene létrehozni, aki felé lehetne fordulni, ha az eljárás indokolatlanul elhúzódik, figyelemmel természetesen arra, hogy a bírói függetlenség ne sérüljön.

Felül kellene vizsgálni a felszámolási eljárásról szóló törvényt, a csődtörvényt és ezek gyakorlatát, figyelembe véve a Btk. rendelkezéseit is, hogy a csalárd, tisztességtelen módon eljáró megrendelőket ne olyan szankciókkal sújtsák, amely aránytalan és nem bír visszatartó erővel. Ne csak az adós cég felszámolása legyen a cél, hanem a személyes felelősségre vonás érvényre juttatása is. A magyar építési piacon tapasztalható jelentős lánctartozás okai közé tartozik, hogy a szerződéses gyakorlatban általánossá vált a vállalkozók nagy összegű, feltétel nélküli teljesítési vagy jólteljesítési bankgaranciáinak megrendelői lehívása. Sok eset bizonyítja, hogy olyan nagy mértéket öltött a vállalkozók részéről vitatott és csak több évi pereskedés után visszanyerhető, jogtalan mértékű, feltétel nélküli bankgarancia összegek - nemegyszer rosszhiszemű - lehívása, hogy az a lánctartozáson túl számos építőipari vállalkozás felszámolását, megszűnését eredményezte. Ahhoz, hogy a visszaélésszerű lehívásokat mérsékelni, kiküszöbölni lehessen, a vonatkozó jogszabályi háttér változtatására is szükség van.

A jogszabályi háttér változtatásának hosszú átfutási idejére is tekintettel a szerződéses gyakorlat megváltoztatása szükséges, azaz lehetőség szerint a vállalkozók a feltétel nélküli bankgaranciák helyett feltételhez kötött teljesítési vagy jólteljesítési bankgaranciák nyújtására vállaljanak szerződéses kötelezettséget. A fordított áfa néven „elhíresült” új áfatörvény végrehajtása még mindig számos, megválaszolatlan kérdést vet fel az építőipari vállalkozások részéről. A tapasztalatok alapján rendkívül etikátlan az üzleti élet, nincs üzleti bizalom. A rossz fizetési morál nemcsak a vállalkozói láncra jellemző, hanem magára az államra is, amely a lánctartozás kialakulásának egyik fő generálója.

A kormányzati és önkormányzati keresletet az év eddig eltelt időszakában is a pangás jellemzi. A brüsszeli források igénybevételét alapvetően nem a projektek hiánya, hanem egyrészt a saját erőforrások korlátolt volta hátráltatja, másrészt az uniós forrásokból finanszírozható kiemelt beruházások előkészítésénél tapasztalható jelentős késedelem.

A kormányzati megszorító intézkedések miatt pedig arra lehet számítani, hogy a lakossági kereslet nem nő, hanem reálértékben csökken. A piaci verseny kiéleződése miatt normál esetben nem elfogadható szerződéses feltételeket kényszerítenek ki a megrendelők, melyet a kényszerpályán mozgó vállalkozó kivitelezők elfogadnak. Így a felmérések alapján a kikötött fizetési határidők is általában igen hosszúak 30-90 nap közöttiek, de gyakran még ezt az időt is túllépik. Ugyanakkor a megrendelők ezt a fizetési határidőt is 40-80 %-ban jórészt elmulasztják, és többnyire 30-90 napos késedelembe esnek, de nem ritka a tapasztalatok alapján az ennél hosszabb 120 napos, vagy akár 360 napos késedelem is, ha egyáltalán kiegyenlítésre kerül a benyújtott számla.

Leggyakoribb indok az adós részéről, hogy ő maga sem kapta meg az általa benyújtott számlája ellenértékét, vagy mondvacsinált indokokat hoznak fel, de nem ritka, hogy egyáltalán semmivel sem indokolják a késést. A vállalkozók részéről felmerült javaslat, hogy a beruházó addig ne kaphassa meg a lakhatási, vagy üzemeltetési engedélyt a vállalkozó kivitelező által megvalósított létesítményre, amíg a kivitelező nem kapja meg jogos járandóságait, ezzel elő lehetne segíteni, hogy az alvállalkozói láncnál is mérsékelni lehessen a lánctartozást. Elismert részteljesítéseknél a megrendelő részéről való nemfizetés esetén a munka azonnal leállítható legyen a teljesítésig. Javasolták a cégek, hogy a szerződő felek közötti viszony rendezésére, olyan közvetítő cégeket vonjanak be, amelyek függetlenek mindkét féltől és a feladatuk, hogy mindkét szerződőnek garanciát nyújtsanak a teljesítés és fizetés tekintetében. Speciális jogi irodák végezhetnék ezt a feladatot független szakemberek bevonásával, maguk az irodák pedig felelősségbiztosításukkal egyaránt garanciát jelentenének a megrendelőknek és a vállalkozó kivitelezőknek is.

Az irodák bonyolítanák a kifizetéseket egy letéti számláról, valamint a teljesítések ellenőrzését is, hogy valós teljesítés esetén a kivitelező pénze már ne a megrendelő kénye-kedvétől függjön, de visszatartsa a kifizetéseket ha kivitelező nem, vagy hibásan teljesít. Az „építőipari lánctartozás” napjainkra olyannyira kiszélesedett, hogy annak negatív hatása érződik az építőanyag-gyártás, kereskedelem és a finanszírozó banki körökben is. A lánctartozás fékezésének csak első jogszabályi lépése a múlt év végén elfogadott törvény, amely próbálja kikényszeríteni az építőipari teljesítések, készre jelentések elfogadását és az ellenérték megfizetésétől teszi függővé a birtokbaadást. Az építési piac egész területén gondok vannak a teljesítések megrendelői elfogadtatásával és a vállalkozói díjkövetelések érvényesítésével.