BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lett segélyakció: jóval nagyobb hitel kell!

A korábban becsült 1-3 milliárd eurónak megfelelő összegűnél jóval nagyobb, 5 milliárd eurónyi hitelt kell kérnie a lett kormánynak a gazdaság stabilizálására.

Az ottani pénzügyminisztérium szerint a – részben IMF, részben EU-eredetű – forrásból a kormány 2 milliárdnyit a drámai arányban kieső költségvetési bevételek pótlására használna.

A valutaalap képviselőivel folytatott tárgyalások lezárását eredetileg e hét elejére ígérték, a pénzügyminiszter – Atis Slakteris – azonban hétfőn bizonyos bonyodalmakról számolt be, amelyek miatt bizonytalan ideig elhúzódhatnak a tárgyalások, az IMF által alkalmazott gyorsított eljárás dacára is.

A lett gazdaság egyik legsúlyosabb bajának azt tekintik, hogy az ottani második legnagyobb bank állami átvételével megcsappant a hitelezési tevékenység. Emellett a kormánynak drámai mértékben kell csökkentenie a költségvetési kiadásokat, ami nélkül a hiány 2009-ben elérné a GDP 10 százalékát.

Lettországban – egy friss becslés szerint – 5 százalékkal csökken a GDP a következő esztendőben, míg Észtországban „csak” 3,5 százalékos visszaeséssel számolnak. Litvániában az idén még növekszik a bruttó hazai termék, ami azonban 2009 során várhatóan 1,5  százalékos zsugorodást fog mutatni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.