BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Van esély a kamatadó felfüggesztésére

Válságkezelés és szerkezeti átalakítások kéz a kézben – e szellemben készülnek az adó-, a szociális és a foglalkoztatási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatok a kormányzati műhelyekben.

Fontos ugyanakkor, hogy megalapozott, végigvihető, érdemi, ám a helyüket jogilag is megálló javaslatok kerüljenek az Országgyűlés asztalára február 16-án – fogalmazott a Gazdasági Egyeztető Fórum szerda délutáni ülése után Bajnai Gordon nemzeti gazdasági és fejlesztési miniszter.

Hozzátette: a következő években akkora kiadás-csökkentésre van szükség Magyarországon, amely jóval gyorsabb, az EU átlagánál 2 százalékkal magasabb gazdasági növekedést tesz lehetővé. Kiadás-csökkentés nélkül nem kerülhet sor az adó- és járulékteher lefaragására sem. A miniszter jelezte: a kormány folyamatosan teszi elérhetővé azokat a forrásokat, amelyekkel a gazdasági válság negatív hatásait igyekeznek tompítani.

A vállalkozások likviditási helyzetének javítására 1400 milliárd forintot szán a kabinet, állami beruházásokkal pedig mintegy 2000 milliárd forint segítségével kívánják élénkíteni a keresletet. A vállalkozások jelenleg mintegy 360 milliárd forintnyi támogatást érhetnek el hitelek és garanciavállalások formájában.

A likviditás- és piachiány kezelése, az adó- és szociális rendszer átalakítása, valamint a munkahely-teremtés ösztönzése – ezeket a célokat jelölte meg az ülés utáni tájékoztatón Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke is. Hozzátette: az egyezetések során kiderült, hogy a kormány megfontolásra érdemesnek ítélte a kamatadó felfüggesztését, a 250 ezer forintos készpénz-fizetési limit és a minimálbér felfüggesztésére vonatkozó javaslatok azonban határozott kormányzati elutasításban részesültek.

Néhány kisebb jelentőségű kérdésben ugyanakkor már megállapodás körvonalazódik, ilyen többek között a lakásépítési kedvezmény időtartamának megemelése 4-ről 6 évre, valamint a szövetkezi tulajdon körében a kamatkorlátok enyhítése. Futó Péter elárulta: a Reformszövetség három héten belül áll elő saját javaslataival.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.