BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Románia legalább akkora csomagot kap, mint Magyarország

Románia 20 milliárd euró körüli pénzügyi védőcsomagra számíthat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) e héten folytatódó tárgyalások eredményeként, írta bennfentes forrásokat idézve a keddi Financial Times.

A londoni gazdasági napilapnak "egy illetékes, aki ismeri az ügyet", azt mondta: a gazdasági válság megelőzését szolgáló többoldalú támogatási csomag valószínűleg hasonló méretű lesz ahhoz, amelyet novemberben Magyarországnak állítottak össze az IMF vezetésével, futamideje azonban meghaladja a magyar IMF-keret 17 hónapos lejárati határidejét.

A Financial Times forrása szerint Románia és az IMF már a múlt héten, a román kormány illetékeseinek washingtoni megbeszélésein megállapodásra jutott a csomag "hozzávetőleges mennyiségi paramétereiről".

A bennfentes szerint az egyezség időt ad Romániának gazdaságpolitikai intézkedések bevezetéséhez, anélkül, hogy "folyton hátra kelljen tekintgetni, lesve, hogy jön-e már a válság".

Londoni befektetési házak mindazonáltal már súlyos recessziót jósolnak a tavaly még kiemelkedő ütemben növekvő román gazdaságra. A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport londoni részlege által befektetőknek összeállított felzárkózó piaci helyzetértékelésének minapi kiadása felidézte, hogy a tavalyi utolsó negyedévben már csak 2,9 százalékos volt a román hazai össztermék-érték (GDP) éves összevetésben számolt növekedési üteme az előző negyedévben mért 9,2 százalék után.

A ház ennek alapján, valamint a fogyasztói kereslet esését és a román ingatlanpiacon megindult meredek, lefelé mutató korrekciót is figyelembe véve 4 százalékos romániai GDP-mínusszal számol 2009 egészére.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlegének legutóbbi európai feltörekvő piaci helyzetértékelésében az áll, hogy a ház az igazán mély romániai recessziót 2010-ben várja, 5 százalékos GDP-visszaeséssel; 2009-re 1,5 százalékos mínuszt valószínűsít.

Bukarest az uniótól is számíthat segítségre

Románia elküldte az Európai Bizottságnak (EB) azt a levelet, amelyben az uniós pénzügyi segítségről szóló hivatalos tárgyalások elkezdését kéri - olvasható a román pénzügyminisztérium kedden közzétett közleményében.

A dokumentum szerint a hitel mértékét az EB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel folytatandó tanácskozások során állapítják meg. Románia eddig csak előzetes tárgyalásokat folytatott az uniós pénzügyi segítségről, az EB-nek küldött levél révén azonban Bukarest már a hivatalos tárgyalások elkezdését kérvényezte - nyilatkozták román kormányzati források a Mediafax hírügynökségnek.

A pénzügyminisztérium közleménye szerint a külföldi hitel és a kormány gazdaságélénkítő intézkedései szavatolják középtávon Románia pénzügyi stabilitását, és így az ország visszanyerheti a befektetők bizalmát a román gazdaság potenciáljában.

A kabinet szerint a nemzetközi hitelfelvételről hozott döntés azt a célt szolgálja, hogy Románia elkerülje az esetleges túl késői beavatkozást, ami majd kedvezőtlenül érintheti a makrogazdasági egyensúlyokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.