BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízezer képzetlen embert tesznek az utcára!

A kormány 70 milliárd forintnyi uniós forrást különített el a gazdasági válság munkaerőpiaci hatásainak enyhítésére. Ez egészíti ki a 16,7 milliárd forint hazai forrást - mondta Szűcs Erika a Munkahelymegőrzés vidéken 2009 című konferencián. A hangsúlyt a képzésekre helyezik, mivel a csoportos létszámleépítésben érintettek fele iskolázatlan.

A miniszter szerint a válság első nagy hulláma december-januárban érkezett meg, amikor a bejelentett csoportos létszámleépítések robbanásszerű emelkedésnek indultak. Februárban ez a hullám enyhült.

Szűcs Erika kiemelte: a válság kezdete (október) óta 20 ezer ember tervezett elbocsátását jelentették be a cégek csoportos létszámleépítés keretében. Ezen alkalmazottak felének legfeljebb nyolc osztályos általános iskolai végzettsége van. Ezért is fontos, hogy a támogatások segítsék a képzéseket, átképzéseket.

Támogatások:

Az uniós pénzekből elkülönített 70 milliárdból 20 milliárd a nagy cégek 4+1-es munkarendjét (négy nap munka, egy nap képzés) fogja támogatni, 10 milliárd pedig a kis- és középvállalkozásoknak nyújt segítséget ugyanilyen módon. További 20 millárdból képzési programokat, átképzéseket támogatnának. A fennmaradó összeg sorsáról még nem született kormányzati döntés. Az összegek pályázati úton hozzáférhetők.

A hazai forrásokból 10 milliárd a regionális munkaügyi központokon keresztül elérhető. Az összeg többek között bértámogatásként, képzéstámogatásként, újbóli elhelyezkedés támogatásaként kapható. Hasonló célokat szolgál a 6,7 milliárd forintos keret, amire az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál lehet pályázni. Erre eddig 1164 pályázat érkezett be, jórészt ötven fő alatti kis- és középvállalkozásoktól, hiszen őket célozza a program. De támogatást kapott néhány nagyobb cég is. 

Ebből áll össze a 16,7 milliárdos hazai keret. A miniszter korábban arról is beszélt, hogy további 20 milliárd forint hazai forrást terveznek felszabadítani klasszikus munkahely-megőrzési célokat szolgál majd, erről ma nem derültek ki további információk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.