BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A sertésinfluenza végleg "betehet" a kilábalásnak

Meghiúsíthatja a globális gazdasági válságból való kilábalást a sertésinfluenza-járvány.

Derékba törheti a világgazdaság – e nélkül is gyenge lábakon álló – kilábalását, ha súlyos, világszintű járvánnyá dagad a Mexikóból indult sertésinfluenza. A gazdasági válságtól mentes időkben megfogalmazott prognózisok is 1000 milliárd dollárokban számolják a lehetséges károk nagyságát, ez több százalékpontnyi mínuszt jelentene az idén különben is negatív tartományba várt globális GDP vonatkozásában.

A mexikói kormány éppen a gazdasági károktól tartva nem rendelt el eddig munkaszünetet, csupán felkérte a mozikat, szórakozóhelyeket és templomokat, hogy maradjanak zárva a járvány terjedésének lassítása érdekében. Agustin Carstens mexikói pénzügyminiszter szerint korai még a gazdasági hatásokat találgatni, ám a helyzet súlyosságát jelzi, hogy egyes fővárosi bolttulajdonosok és szolgáltatók forgalma az utóbbi napokban a felére csökkent.

A turisták elmaradása padlóra küldheti Mexikót, hiszen az idegenforgalom számít az ország harmadik legnagyobb devizatermelőjének. A GDP már a tavalyi utolsó negyedévben is 1,6, ez év január–március között 4,2 százalékkal zuhant.

Természetesen a világ tőzsdéit sem hagyta érintetlenül a sertésinfluenza híre. Az európai börzék lapzártánkig 1-2 százalékot estek a pénteki záróértékhez képest, és a tengerentúli mutatók is hasonló mélységben tanyáztak.

A nap legnagyobb vesztesei a légitársaságok voltak. A British Airways árfolyama például a nyitás után 17 százalékos mínuszba került, ekkora napon belüli esést 2001 óta nem tapasztaltak a cég részvényesei. A Lufthansa 14, a világ legnagyobb légicége, a kínai Air China pedig 13 százalékot esett.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.