BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos cukorcsalást derítettek fel a vámosok

Egy cukorban és étolajban utazó bűnözői csoportot leplezett le a napokban a vám- és pénzügyőrség – mondta a VGO-nak Sipos Jenő szóvivő. Az akció során Budapesten, Pest, Nógrád, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytattak házkutatásokat a nyomozók.

Az eddigi adatok alapján az ügyeskedők 2007 óta több magyar és szlovák vállalkozás nevében elsősorban étkezési cukrot, kisebb részben étolajat vásároltak hazai vállalkozásoktól, és azt a látszatot keltették, mintha az árut szlovák cégek importálnák és ki is szállítanák Szlovákiába. Ténylegesen azonban a cukrot és az olajat – áfával növelt értéken – belföldön értékesítették. Ily módon legalább 335 millió forintnyi áfát spóroltak meg maguknak.

A jól szervezett és működtetett értékesítési rendszerben a legális tevékenység látszatát azzal is erősítették, hogy Szlovákiából banki úton egyenlítették ki a nettó vételárat. A tagok ehhez a bűncselekmény útján megszerzett és a hazai bankokból készpénzben felvett és átváltott fizetőeszközt használták fel. E tevékenységükkel összefüggésben viszont felmerült közel 768 millió forintra elkövetett pénzmosás gyanúja is.
 
Mint Sipos Jenő elmondta, eddig egy nő és két férfi ellen indult eljárás, egyiküket előzetes letartóztatásba helyezték. Utóbbi elfogásához egyébként kommandósokat is igénybe vettek, mert emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt töltötte házi őrizetét, s félő volt, hogy ellenállást tanúsít. 

A szóvivő arról is beszámolt, hogy az okozott kár megtérítése érdekében számos intézkedést tettek, így például 20 bankszámlát zároltak. Korántsem biztos azonban, hogy a történet befejeződött, szlovákiai és egyéb adatok arra utalnak, hogy még bővülhet a gyanusítotti kör.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.