Mit jelent a HospInvest csődje az önkormányzatoknak?

A HospInvest csődje kapcsán többen a közfinanszírozású feladatok ellátásába való magánbefektetés lehetőségének elvetéléséről beszélnek. A gazdaság- és társadalompolitika alakítói vagy egyszerű szereplői közül ki csalódottan, ki fellélegezve értékeli az újabb fejleményeket. Ezt megelőzően, amikor az egri kórházért a megye és a város csatázott, ugyanez az alapképlet merült föl. Mindegyik körben egyaránt befolyásolta a válaszokat a különböző érdekcsoportok álláspontja. Azt a kérdést egyelőre kevesebben teszik föl, hogy tulajdonképpen jó-e az, ha a helyi önkormányzatok ilyen szorosan összefonódnak az egészségügyi szolgáltatásokkal.

A választott helyhatóságok bevételei között az államháztartási átutalások túlnyomó részét a társadalombiztosítás egészségbiztosítási alapjából származó forrásai teszik ki. Ezek a pénzek azonban jobbára csak „átfolynak” a helyi költségvetéseken. Az önkormányzati forrásszabályozás egészére amúgy nem jellemző módon, helyi döntéshez nem kötődő, más célra át nem csoportosítható pénzeszközökről van szó, amelyek a járóbeteg-szakellátást és a fekvőbeteg-ellátás intézményeit finanszírozzák.

Mindezt azonban nem teljes körűen, mivel a működés egyes tételei közvetlenül az önkormányzatokat terhelik, mint a gép- és műszerbeszerzés, valamint az amortizációs költségek. Ez utóbbi tétel örök vita magva a központi és a helyi szint között.

Az önkormányzatok oldaláról tehát mintha egy mozdíthatatlan tömegről lenne szó. A rendszerváltás kezdetén eredetileg a helyi szint forrásszabályozási koncepciója ezen a ponton kimondva vagy kimondatlanul az egészségügy várható reformjától tette függővé a decentralizációs részvétel módját, tartalmát és mikéntjét. Csakhogy e nagy társadalmi ellátórendszer, éppen a járó- és fekvőbeteg-szakellátást illető feladatokkal összefüggésben, nem esett át a szükséges átalakításon.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható