BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtépázott hallgatói optimizmus

ESÉLYLATOLGATÁS. A hallgatók fele úgy gondolja, rosszabb esélyekkel indul a munkaerőpiacon, mint a gazdasági válság előtt diplomázók – derül ki az Educatio – Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb felméréséből. A kutatásban részt vevő fiatalok 50,5 százaléka véli úgy, hogy rosszabbak lettek az elhelyezkedési lehetőségek a szakterületén a világgazdasági válság miatt. A megkérdezettek 40,9 százaléka mondta azt, e tekintetben nem lát lényeges változásokat a szakterületén, s csupán a hallgatók 5,1 százaléka vél felfedezni némi pozitív hatást a válság viharában.
A felmérés tanúsága szerint három területen vannak többségben az optimista hallgatók: a nemzetvédelmi és katonai, az informatikai, valamint a jogi-igazgatási szakokon. Az informatikus hallgatók kifejezetten bizakodók, hiszen alig egyharmaduk tapasztal kedvezőtlen folyamatokat a munkaerőpiacon. Sőt, az állandó túlképzéssel billogozott társadalom- és bölcsészettudományi karokon is az átlagosnál pozitívabb várakozásokról számoltak be a fiatalok.
Nem ilyen derűs a hangulat azonban a gazdasági szakosok körében: az évek óta legnépszerűbb képzésterületen tanulók alkotják ugyanis az egyik legpeszszimistább csoportot. A megkérdezettek csaknem kétharmada kifejezetten negatív tendenciát tapasztal a szakterületén, legalábbis rövid távon. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint azonban e tekintetben nincs ok az aggodalomra.
Sőt, Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora úgy véli, a válságnak nincs érzékelhető hatása a hallgatók munkaerő-piaci elhelyezkedésében. Intézményükben már évek óta azonos a felállás; a számvitel és pénzügy, valamint az elméleti közgazdász szakon végzettek után kapkodnak a munkáltatók, míg a marketing szakon végzetteknek gond az elhelyezkedés.
„Megítélésünk szerint a válságnak csupán rövid távú hatása van, így hamarosan a munkaerőpiac diplomás-felszívóképessége is helyreállhat” – véli Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési alelnöke. A szakember szerint sokkal veszélyesebb a hazai munkaerőpiac számára az a jelenség, hogy a diplomásroham mellett csupán minimálisan változik a képzési struktúra. Ez utóbbi elmozdulásához Bihall Tamás szerint a társadalmi sztereotípiákon is változtatni kellene, már rég nem állja meg a helyét ugyanis az a felfogás, amely szerint diplomával könnyebb elhelyezkedni. Bihall Tamás úgy véli, a kialakult helyzetben a szakképzés nyújthat segítséget, persze csak akkor, ha sikerül végre a diákok figyelmét ebbe az irányba terelni.
Magyarországon jóformán alig van már szakképzett munkaerő, hiszen ezeket a helyeket is diplomásokkal töltik fel – árnyalja a képet Miskolci Norbert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖK) elnöke. Mint mondta: ez nem is csoda, hiszen már régen telítődött a diplomásoknak szánt piac, ez a képzési rendszer hibája.
Mindenképpen szükséges a felsőoktatás modernizációja, a műszaki és természettudományos képzés ugyanis szégyenletesen alulértékelt hazánkban – fejtette ki a Világgazdaságnak Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara általános elnökhelyettese. Úgy véli, közelebb kell vinni az oktatást a való élethez, a gyakorlathoz. Elméleti oktatási túlsúlyos a felsőoktatás, így a hallgatóknak nincsenek gyakorlati ismereteik. HM

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.