Sokkal előbb beelőzhet Kína, mint gondoltuk

A gazdasági előrejelzések nagyrészt a múltbeli tapasztalatokból indulnak ki, azonban ez néha félrevezető lehet. Időről időre előfordulnak a folyamatokban úgynevezett strukturális törések, amikor a rendszer, a működések kerete változik meg.

Most is éppen egy ilyen nagyszabású átalakulást szemlélhetünk a világban, a válság ugyanis jócskán átrendezte az erőviszonyokat. A világgazdaság növekedése az évtized első felében kiemelkedően intenzív volt, a bővülés üteme az előző ciklus végétől, 2002-től kezdve emelkedett – állapítja meg az Ecostat frissen megjelent összeállítása.

A kedvező konjunktúra 2006-2007-ben még évi 5 százalék körüli világgazdasági növekedést eredményezett. A növekedés üteme 2007 közepétől mérséklődött, 2008-ban az amerikai ingatlanpiaci- és jelzáloghitel-válság, majd a nemzetközi pénzügyi válság hatására a fejlett világ recesszióba csúszott. 2008 szeptembere és decembere között rendkívül gyors változások következtek be a világgazdaságban, amelyek a korábbi hosszú távú növekedési forgatókönyveket átírták.

A válság általánossá válását megelőző előrejelzések a korábbinál kissé mérsékeltebb ütemű, ám még viszonylag magas és tartós világgazdasági növekedéssel, csökkenő globális munkanélküliséggel, enyhülő szegénységgel, és a nemzetközi kereskedelem és tőkeáramlás bővülésével számoltak. A legfőbb kockázati tényezőnek a népességnövekedéssel járó élelmiszer és energiahiányt, valamint a fejlett országok elöregedő társadalmának problémáját és az éghajlati-környezeti változásokat tekintették.

A jelzálogpiaci válságot megelőzően a 2005-2007 között megjelenő hosszú távú előrejelzések egy része azzal számolt, hogy a világ gazdasági teljesítménye 2030-ig átlagosan évente 3-3,5 százalékkal bővül, így 20-25 éven belül a globális GDP a 2005. évi szint duplájára nőhet. Ez nagyjából a megelőző 30 év növekedési trendjének „meghosszabbításával” volt egyenértékű. Az elemzők úgy vélték, hogy a globális áru- és szolgáltatáskereskedelem ennél nagyobb dinamikával, több mint háromszorosára nőhet, az exporthányad a 2005. évi 26 százalékról 2030-ra 33 százalékra emelkedhet. A prognózisok megegyeztek abban, hogy 2025-ig az Amerikai Egyesült Államok marad a vezető globális gazdasági hatalom, ami elsősorban a kedvező demográfiai tényezőknek, a bőséges természeti erőforrásoknak, a „hatékony” pénzügyi intézményeknek, a jelentős migrációnak, a nagyméretű belső piacnak, a tudományos és technológiai innovációs bázisnak lesz köszönhető.

Annak ellenére, hogy a „Lisszaboni program” 2010-re az EU-t a világgazdaság legjelentősebb gazdasági egységének képzelte el, már az ezredfordulóra nyilvánvalóvá vált, hogy Nyugat-Európa nyersanyagokban szegény, piacai kevésbé rugalmasak és nyitottak, súlyos demográfiai problémákkal küzd, kutatási-fejlesztési potenciálja is elmarad a versenytársakétól. Nyugat-Európa így kevésbé vonzó célpont a képzett külföldi munkaerő számára, és kevésbé hatékonyan képes integrálni a vendégmunkásokat, a munkaerő pedig jóval rugalmatlanabb, mint az amerikai.

Az előrejelző intézetek arra számítottak, hogy a feltörekvő országok között Kína gazdasági növekedése lesz a legszámottevőbb, hiszen 1980 és 2004 között az egy főre jutó GDP több mint ötszörösére nőtt, a GDP növekedési üteme 5,3 százalékról 8,6 százalékra emelkedett, a külkereskedelem részaránya a GDP-ben 15 százalékról 85 százalékra emelkedett. A kínai gazdaság legfőbb erényei többek között a gazdasági nyitás, a magas lakossági megtakarítási ráta, a külföldi tőkevonzó képesség és a viszonylag jól képzett olcsó munkaerő. Kína és India részesedése a világgazdasági teljesítményből folyamatosan növekszik. A CEPII 2006. évi prognózisában Kína részaránya a globális termelésben a 2005. évi 6,3 százalékról 2050-re 21,8 százalékra nő, Indiáé 1,9 százalékról 4,8 százalékra bővül, így ennek a két fejlődő országnak a részesedése csaknem eléri az Egyesült Államokét. E prognózis szerint az USA 2005 évi 30,6 százalékos globális GDP hozzájárulása 2050-re 26,9 százalékra csökken, Nyugat-Európáé 25 százalékról 17 százalékra, Japáné 14 százalékról 7 százalékra mérséklődik. Az újabb előrejelzések pedig Kína, India és más feltörekvő gazdaságok ennél is gyorsabb térnyerésével számolnak.

Hosszú távú előrejelzések szerint 2050-re a jelenlegi G7 országok közül csupán az USA, Japán, Németország és Nagy-Britannia maradhat a legnagyobb gazdaságok csoportjában, Franciaország, Olaszország és Kanada helyére Kína, Dél-Korea és India lép majd. 2025-re Kína válhat a világ legnagyobb gazdaságává. Ekkorra India már megelőzi Franciaországot, 2039-re pedig már Németországot is. A legnagyobb gazdasággal rendelkező országok azonban távolról sem lesznek a leggazdagabbak, az egy főre jutó GDP alapján jelentősen elmaradnak az élmezőnytől.