BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A németek kezében vagyunk

Az európai vezetők körében egyre növekszik a feszültség a kötvények értékesítésével kapcsolatban. A tagállamok egy része ugyanis közös kötvénypiaci térséget létesítene, ezt a tervet azonban Németország szinte biztosan meghiúsítja majd.

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, aki egyszersmind az euróöüvezet  pénzügyminiszteri tanácsának elnöke, és Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter a Financial Times hétfői számában azzal érvel, hogy az úgynevezett "e-kötvények" bevezetése egyértelmű üzenetet küldene a pénzpiacoknak és az európai polgároknak az "euró rendszer visszafordíthatatlanságával" kapcsolatban.

Juncker és Tremonti úgy vélekedett, hogy a jövőben létrehozandó közös kötvénypiacnak Európa vezetőjévé kell válnia, likviditásának pedig az amerikai államkötvényekéhez hasonlóvá kell válnia - írja a Financial Times.

Ám Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter azonban egy interjúban azt mondta, hogy a közösen garantált kötvények az európai szerződések "alapvető módosítát" követelik meg. Az is kulcsfontosságú - tette hozzá, hogy a kormányoknak ösztönzőik legyenek a fegyelem betartására és szankciókkal szembesüljenek, ha ezt nem tartják be, különben az euró megbukik" – figyelmeztetett a pénzügyminiszter. Németország attól is tart, hogy a közös kötvények kibocsátása növeli a hitelfelvételi költségeket.

Az Európai Központi Bank a múlt héten határozott fellépésre kényszerült a kötvénypiacon az adósságválság elszabadulásának megakadályozására, de Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke egyértelművé tette, hogy a helyzet megoldásának kulcsa a politikusok kezében van. A kérdés ma este eldőlhet, hiszen az uniós tagállamok pénzügyminiszterei ma este találkoznak Brüsszelben, ahol többek között az EU segélyalapjának kiterjesztéséről is tárgyalnak. Ezt a lépést támogatja a belga miniszterelnök, a német kormány azonban már korábban világossá tette, hogy nem adja áldását a segélyezési mechanizmus növelésére.

Mint arról korábban beszámoltunk, a legutóbbi megállapodás kimondja, hogy egy tagország számára akkor nyújthat segélycsomagot az EU, ha azt az összes többi ország is támogatja. Elemzők szerint ez egyben azt jelenti, hogy Németország vétójoggal rendelkezik ez ügyben és az eddig nyilatkozatok arra utalnak, hogy élhet ezzel a lehetőséggel.

Németország kiléphet az euróövezetből, ha az unió vezetői nem fogadják el Berlinnek a pénzügyi szabályozás szigorítását célzó javaslatait – a The Guardian szerint ezzel fenyegette meg uniós kollégáit Angela Merkel . A német kancellár környezete a hétvégét azzal töltötte, hogy cáfolta a londoni lapot, amely úgy értesült: Merkel az október végi brüsszeli uniós csúcstalálkozón vágta ezt Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök fejéhez.

Merkel a találkozó munkavacsoráján keveredett vitába a politikussal, aki antidemokratikus indítványok előterjesztésével vádolta meg őt. A több tagállam által bírált javaslatok között szerepelt például az is, hogy az uniós pénzügyi előírások be nem tartása miatt külső segítségre szoruló tagállamok szavazati jogát felfüggesztenék a tanácsban – hasonló szankciót tartalmaz a liszszaboni szerződés az emberi jogok megsértésének esetére. Papandreu kritikájára a német kancellár úgy vágott vissza a The Guardiannek nyilatkozó források szerint: „ha az euró ilyen klubbá válik, akkor talán jobb, ha Németország távozik”. Hasonló kijelentésre eddig nem volt példa a németek részéről, ám londoni elemzők nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy éppen az euróövezet gazdasága távozik a valutaunióból.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.