BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rogán az MNB-ről: Megbecsüljük a vidéki szakembereket is

Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky György dékánt javasolta a jegybank monetáris tanácsába Rogán Antal (Fidesz), a gazdasági és informatikai bizottság elnöke a testületnek. A bizottság a meghallgatás után dönt a jelölésről.

A bizottság hétfői ülésén Rogán Antal javaslatai indoklásakor leszögezte: ha a két újabb jelöltet is megválasztja a parlament, akkor olyan monetáris tanács állhat fel, amelynek tagjai jelentős tapasztalattal, tudással rendelkeznek.

Cinkotai János az infláció elméletével foglalkozó szakember, Kocziszky György pedig az alkalmazott gazdaságtudományokkal foglalkozik - tette hozzá azzal, hogy a négy új külsős taggal a monetáris tanács megalapozott, átgondolt döntéseket tud majd hozni.

Cinkotai Jánosról elmondta: személyében az infláció legnagyobb magyarországi szaktekintélyéről van szó, aki a jegybank mindegyik elnöke mellett betöltött valamilyen funkciót, így a jegybank működéséről tapasztalattal rendelkezik.

Kocziszky György, aki a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, személye azért is fontos, mert megválasztása azt is jelenti: megbecsülik a nem budapesti szakmai műhelyeket is - húzta alá az elnök.

Az éves inflációs ütemet 0,5 százalékponttal csökkenti, hogy a kormány szabályozza a közüzemi díjakat – mondta Cinkotai János, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának frissen jelölt tagja a parlamenti meghallgatásán.

A speciális ipari adók (válságadók) inflációs hatása „nem túl magas”, köszönhetően az erős piaci versenynek – mondta Cinkotai.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.