BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A robbanás következményei - Újabb EU-tagállam szorulhat segélyre

Ciprus valószínűleg egymilliárd euró összegű külföldi segélyre szorul, miután a közelmúltban történt robbanás súlyos kárt okozott az ország legfontosabb erőművében.

A ciprusi jegybank vezetője szerint a robbanás, amelynek következtében tizenhárman vesztették életüket, olyan súlyos kárt okoz a gazdaságban, hogy Ciprus külföldi mentőcsomagra szorulhat. Az erőmű olyan súlyosan megsérült, hogy egy héten keresztül rendszeresek voltak az áramkimaradások a szigetországban. A katasztrófát egy nem megfelelően tárolt lőporszállítmány okozta, amelyet 2009-ben koboztak el egy iráni hajóról, mert ezzel a legénység megszegte az iráni fegyverexportra vonatkozó ENSZ-tiltást.

Athanasios Orphanides, a központi bank elnöke úgy véli, az ország gazdasági helyzete olyan súlyos, mint az 1974-es török megszállás idején. Az erőmű az ország áramszükségletének 50 százalékát biztosította és hónapokig tarthat, amíg teljesen rendbe hozzák. Az AP jelentése szerint idén a korábban becsült 1,5 százalékos plusz helyett egyáltalán nem növekszik majd az ország gazdasága. Ugyanakkor a ciprusi költségvetés deficitje a GDP 5,1 százalékának felel meg, államadóssága pedig a GDP 60 százalék, ezért fiskálisan sokkal jobb helyzetben van, mint a pénzügyi támogatást élvező Görögország, Írország és Portugália.

A jegybank elnöke szerint annak érdekében, hogy elkerüljék a legrosszabb eshetőséget, vagyis a nemzetközi segítség igénybevételét, a kormánynak azonnali, drasztrikus megszorításokat kell bevezetnie. Orphanides nyilatkozata azért is meglepő, mert az EKB igazgatótanácsában is tevékenykedő jegybankár eddig rendre elutasította a megszorító csomagokat arra hivatkozva, hogy azok megvalósítása túl hosszú ideig tart és túlzottan megnyesik a közfinanszírozást.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.