BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MNB: Stagnáló a gazdaság, magas munkanélküliség

A Magyar Nemzeti Bank ma megjelent inflációs jelentése szerint az infláció az idei évben költségsokkok és adóintézkedések következtében számottevően az inflációs cél felett alakulhat – állapította meg az Inflációs Jelentés.

Az indirekt adóemelések közvetlen inflációs hatásainak kifutásával az árindex 2013 elején 3 százalékra süllyedhet. A hazai növekedési kilátásokat a lassuló nemzetközi környezet és a tartósan gyenge belső kereslet együttese alakítja. Az idei évben a gazdaság stagnálására, míg jövőre lassú növekedésre számíthatunk. 

Az MNB prognózisa alapján a magas és továbbra is emelkedő nyersanyagárak, valamint az adóintézkedések számottevően, 5-6 százalék közötti szintre emelik a fogyasztóiár-indexet az idei évben. 2013-ban ugyanakkor az indirekt adóemelések hatásának kiesésével, illetve a nyersanyag-költségek növekedésének várható stabilizálódásával a gyenge keresleti környezet válhat meghatározóvá az infláció alakulásában. Az árindex gyorsan mérséklődhet, és a jövő év elején elérhetővé válik az inflációs cél.

A jegybanki elemzők úgy vélik, mind itthon, mind Európában folytatódik a gazdasági szereplők fokozatos mérlegkiigazítása, ami az előrejelzési horizonton visszafogott növekedési kilátásokat eredményez. Hazánkban 2012-ben stagnálás közeli GDP alakulás várható, míg 2013-ban is csak visszafogott növekedésre lehet számítani.

A szakértők szerint a gyengébb konjunkturális kilátásokkal és a kormányzati intézkedések hatására tovább emelkedő aktivitással összhangban tartósan laza munkaerő-piaci környezet várható, mely várhatóan korlátozza a nominális bérek növekedését. Az év eleji adminisztratív béremelések a bérdinamika átmeneti gyorsulását okozhatják, míg 2013-ra - a tartósan magas szinten maradó munkanélküliség mellett - a bérezés ismét visszafogottan alakulhat.

A költségvetés 2011-ben pozitívan járult hozzá az aggregált kereslet növekedéséhez, azonban a fiskális hiánycélok teljesítése érdekében az elkövetkezendő két évben komoly, a GDP 3 százalékának megfelelő kereslet-szűkítéssel számolnak a jegybanki szakértők.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.