BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: A válságadókat ugyanazok fizetik, mint eddig

A válságadókat ugyanazok fizetik, mint eddig, csak másképpen - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Amikor az eredeti tervek szerint három évre bevezettük a válságadókat, abban reménykedtünk, hogy Brüsszelben képesek lesznek az európai, különösképpen az eurózóna-válságának sikeres kezelésére. Terv volt az is, hogy ha a válság lassabban múlik, akkor meghosszabbítjuk az adók rendszerben tartását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Viktor.

A miniszterelnök azonban hozzátette: különböző okokból kifolyólag - de leginkább az európai bürokraták állásfoglalása miatt - olyan helyzet állt elő, hogy a válságadókból származó bevételeket nem fogadták el a költségvetés rendes bevételeként: amikor az uniós támogatások szempontjából fontos teljesítményszámokat megállapították, nem vették figyelembe, emiatt a hiány magasabb lett, holott a válságadókkal jelentősen sikerült leszorítani azt.

Magyarországot nehéz helyzet elé állították, és erre valamilyen választ kell adni - emelte ki a kormányfő, aki szerint ki kell vezetni a válságadókat, de a cégeket bent kell tartani a közteherviselés rendszerében úgy, hogy nem válság- és átmeneti, hanem állandó adókat vet ki a kormány, így biztosítva az ország működését és a méltányos közteherviselést.

A méltányos közteherviselés alanyai (a pénzügyi szolgáltatók és a multinacionális cégek) tehát nem változnának, csak a közcélokhoz való hozzájárulásuk módszere - magyarázta Orbán Viktor, aki hozzátette: nem várható már olyan európai válsághullám, amelyet ne tudna Magyarország sikeresen átvészelni.

InfoRádió-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.