BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eurózóna - Folytatódnak a megszorítások, nincs gyors megoldás

A következő negyedév gazdasági irányvonalát főként az eurózóna instabilitása, emellett pedig a lassuló gazdasági növekedés fogja meghatározni a K&H szerint.

„Míg az első negyedévben egyértelműen a pozitív várakozások, a második negyedévben pedig a kivárás jellemezte a piacokat, az előttünk álló harmadik negyedévben a romló kilátások okozta pesszimista hangulat lesz a meghatározó. A befektetések tekintetében így továbbra is indokolt lehet az óvatosság: a részvénypiacokat ezért inkább tőkevédett formában ajánljuk, míg kevés kötvény kitettség mellett elsősorban az óvatosabb pénzpiaci befektetéseket javasoljuk” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Eurózóna: olasz házasság

Habár az évek óta húzódó adósságválságot lassan kezdjük megszokni, az európai növekedési- és adósságproblémák miatt egyre szélsőségesebb forgatókönyvek látnak napvilágot. Míg az egyik oldalon a fiskális és politikai integráció felé billen a mérleg, addig a másik oldalon a görög választások miatt még az eurózóna szétesésének kockázatával szembesültünk. A megoldás, amelyet láthatóan egyelőre még nem sikerült megtalálni, valahol a kettő között van, ugyanakkor a jelenlegi elképzelések inkább az integráció irányába mutatnak. Ennek a gazdasági integrációs folyamatnak az első lépéseként központi pénzügyi felügyelet és betétbiztosítás létrehozása, egyfajta bankunió létrehozása lehet a cél. Közgazdász szemmel szerencsésebb volna egy mélyebb integráció.

A közösségi és nemzeti érdekek között egyensúlyozva megkötendő kompromisszumok miatt végül kialakulhat egy „transzferunió”, amilyen Olaszország: itt a déli régióknak az elmúlt 100 év sem volt elég, hogy felzárkózzanak a kontinens egyik legerősebb gazdasági régiójához, Észak-Olaszországhoz. Rövid távú megoldás tehát semmiképpen sem várható így a folyamatos megszorítások, valamint Spanyolország ingatag helyzete miatt az előttünk álló negyedévben is recesszióval számolhatunk – vélik a K&H szakértői.

USA: politikai időhúzás

Nemcsak az öreg kontinensen, de az óceán túloldalán is megy az időhúzás. Bár az összes jelentős makrogazdasági mutató gyengülést, lassulást mutat, az őszi elnökválasztásig már nem várható komolyabb monetáris beavatkozás – jól látható ez a Fed legutóbbi „adunk is meg nem is” kötvényátstrukturálási döntésén.

Feltörekvő piacok: van még tér a beavatkozásra

Ahogy a fejlett, úgy a feltörekvő piacokat is lassulás jellemzi, ugyanakkor a kedvezőbb környezet – alacsonyabb államadósságok, magasabb jegybanki kamatok – miatt a gazdaságpolitikának jóval nagyobb tere van a gazdaság élénkítéséhez szükséges beavatkozásokra. Így például Kínában a hitelezés lazításával, míg Brazíliában kamatcsökkentéssel, a költségvetés lazításával próbálják mérsékelni a lassulást. Természetesen a fejlett gazdaságok stagnálása, recessziója a feltörekvő országokat is visszahúzza, azonban ezekben a gazdaságokban a harmadik negyedévben is növekedés várható – hangsúlyozzák az elemzők.

Magyarország: egyre közelebb a megállapodáshoz

A K&H szerint ahogy az első félévben, úgy az előttünk álló negyedévben is az EU/IMF tárgyalás előrehaladása lesz a leginkább meghatározó. A jegybanktörvény körüli előrelépésnek köszönhetően már most nagyot estek a kötvényhozamok, és a forint is erősödni tudott. Egy sikeres hitel-megállapodás pedig további javulást eredményezhet, és növelheti a hazai eszközök iránti befektetői érdeklődést. Továbbra is kedvezőtlen azonban a növekedés trendje: a gyenge belső fogyasztás mellett immár a külpiacok is egyre gyengébbek, illetve a jövőbeni növekedéshez szükséges beruházások is tovább esnek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.