BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömegével fejlesztik a sportlétesítményeket

A jövő évi büdzsében 4,8 milliárd forintot áll a Nemzeti Sportközpontok (NSK) rendelkezésére a nemrég védetté vált és egyéb sportlétesítmények fejlesztésére.

Az olimpiai központok – köztük a Budapesti Olimpiai Központ (BOK) – jövő évre tervezett fejlesztésére, illetve ezeknek előkészítésére 4,8 milliárd forintot tervez a 2013-as központi költségvetés az NSK számára. Az intézmény lapunkkal tudatta, hogy ezekbe a tervezett beruházásokba tartozik például a budapesti Tüskecsarnok építésének folytatása is. A büdzsében azonban például nem szerepel az FTC stadion építésének költsége, a debrecenié viszont külön tétel, 9 milliárd forinttal.

A parlament decemberi döntése szerint hat sportlétesítménnyel bővült a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon köre. Védetté tették a Puskás Ferenc Stadiont és Létesítményeit, a Tatai Edzőtábort, a Révfülöpi Vitorláskikötőt, a három létesítményből álló Nemzeti Sportuszodákat (a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát, a Császár-Komjádi Sportuszodát, a Kőér utcai Sportuszodát), a szegedi evezős olimpiai központot és a Dunavarsányi Edzőtábort. Az, hogy melyik létesítményre mennyit költenek majd a 4,8 milliárdos büdzséből, az még a jövő év folyamán alakul ki. Ezeket a létesítményeket elsődlegesen sportcélokra kell használni, fejlesztésük közérdeknek minősül, értékesítésük csak kétharmados felhatalmazással történhet meg.

A BOK továbbfejlesztésének előkészítése már elkezdődött. Az NSK lapunkkal tudatta, hogy a tervek szerint 2020-ig a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion körüli területen több mint tíz új létesítmény és a hozzájuk kapcsolódó parkolóház épül fel. Ezek közé tartozik például az új, 65 ezer férőhelyes, multifunkcionális nemzeti labdarúgó-stadion, amelyet a tervek szerint 2016-ban adnának át. Látványterveket jövőre ígérnek. Az építkezés 2014 tavaszán kezdődhet, a beruházási költségét 77 és 100 milliárd forint közötti összegekre becsülték.
A Puskás Ferenc Stadion a helyén marad és felújítják, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas atlétikai stadionná alakítják át.

Istvánmezőn 2015 és 2020 között még egy úszó- és vízilabda komplexumot, egy 2500 férőhelyes multifunkcionális sportcsarnokot, egy edzőcsarnokot a labdajátékok számára, valamint egy tornacsarnokot alakítanának ki, de felújítják a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot és a Millenáris Velodromot is. Korábban ezeknek a létesítményeknek a rehabilitációját 65,8 milliárd forintra becsülték. A korszerűsítés után alacsonyabb fenntartási költségeket remélnek.

A Tatai Olimpiai Központban a folyamatos fejlesztések révén az év végére minden szoba megújul és légkondicionáló berendezést is kap. A versenyzők új sporteszközöket, tornaszereket használhatnak. Tavaszra elkészül az új konditerem, új rekortán borítást kap a futópálya. A következő években felépül egy új labdajáték-csarnok, és bővítik az uszodát.  A Dunavarsányi Olimpiai Központ fejlesztésével Budapest közvetlen közelében egy multifunkcionális olimpiai központot akarnak létrehozni például egy új csarnok és egy új úszómedence építésével.

A Szegedi Olimpiai Központ jelen pillanatban olyan állapotban van a tavalyi vb-vel járó fejlesztéseknek köszönhetően (mintegy 400 millióért), hogy holnap is világversenyt rendezhetnének.A Mátraházi edzőközpont jövőre újra megnyílhat. Zajlik a tervezés és hamarosan a kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzés is elindulhat.

Jövőre felkészítik a budapesti uszodákat a 2014-es vízilabda Eb megrendezésére. Megújul a Hajós-Széchy és a Császár-Komjádi Sportuszoda is. A rekonstrukciót 2013. november 30-ig kell befejezni. A költségeket mintegy nyolcszázmillió forintra kalkulálták korábban. A Magyar Vízilabda Szövetség egymillió euró állami támogatást kap.

A tervek egy része már elkészült, az engedélyezési és közbeszerzési eljárások után kezdődhet a munka. A Hajós-Széchy Sportuszodában többek között felújítják a medencéket, az öltözőket, a lelátót, a vízgépészeti berendezéseket. Kialakítanak egy új medencét, ami edzésekre is alkalmas lesz. Új sporteszközök kerülnek az uszodába. A Császár-Komjádiban korszerűsítik a fűtési és gépészeti rendszert.

A balatonfűzfői Balaton Uszodában fejlesztik a gépészeti berendezéseket és felújítják a tetőt. A kormány 2014-re ígéri a 16 éve félkész állapotban lévő Tüskecsarnok befejezését. Az NSK szerint a több évtizedes elmaradásban lévő fejlesztésekre azért van szükség, hogy a magyar sportolók világszínvonalú körülmények között készülhessenek a nemzetközi versenyekre. A szabadidő és diáksportot is és támogatni akarják a beruházásokkal. Minél több nemzetközi világversenyt szeretnének Magyarországra hozni.

Vb víz alatti hokisoknak

Az idén a Sport Nagyköveti Program (SNP) alapján 11 nemzetközi sportversenyt rendeztek Magyarországon. Ezeken több mint 19 ezer sportoló, és negyedmillió néző vett részt. 2008 és 2010 között a 17,5 millió forintos állami támogatással két esemény rendezési jogát nyerte el Magyarország, az elmúlt két évben 47 milliós költségvetési forrással, 15 jelentős sporteseménynek volt itthon.

Jövőre Magyarországon rendezik a cselgáncsozók és a négyesfogathajtók Európa-bajnokságát, a birkózók, a sárkányhajósok, a veterán atléták és a víz alatti hokisok világbajnokságát is. 2015-ig további három kontinensviadalt és egy vb hazai rendezését tervezik, az előzetesen 110 ezer sportoló érkezésével, illetve csak a szobafoglalások nyomán legalább 400 millió forintos áfabevétellel kalkulálnak. Az SNP 2012-ben 11 Világkupa, négy felnőtt és egy junior Eb mellett támogatta a Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíjat és a jégkorongozók olimpiai selejtezőtornájának megrendezését is. Állami támogatással valósult meg az ifjúsági öttusa vb és a junior öttusa Eb is.
 

Jövőre Magyarországon rendezik a cselgáncsozók és a négyesfogathajtók Európa-bajnokságát, a birkózók, a sárkányhajósok, a veterán atléták és a víz alatti hokisok világbajnokságát is. 2015-ig további három kontinensviadalt és egy vb hazai rendezését tervezik, az előzetesen 110 ezer sportoló érkezésével, illetve csak a szobafoglalások nyomán legalább 400 millió forintos áfabevétellel kalkulálnak. Az SNP 2012-ben 11 Világkupa, négy felnőtt és egy junior Eb mellett támogatta a Gyulai István Memorial Atlétikai Nagydíjat és a jégkorongozók olimpiai selejtezőtornájának megrendezését is. Állami támogatással valósult meg az ifjúsági öttusa vb és a junior öttusa Eb is. Tüskecsarnok -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.