BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európában nálunk lesz először pénzügyi nyomozói akadémia

Elsősorban az áfacsalások elleni fellépést szeretné felgyorsítani és eredményesebbé tenni a Nemzeti Adó-és Vámhivatal azzal, hogy Európában elsőként életre hívja a Nemzetközi Pénzügyi Nyomozói Akadémiát.

A Nemzetközi Pénzügyi Nyomozói Akadémia létrehozásáról kedden kötött együttműködési megállapodást a Nemzeti Adó-és Vámhivatal és a Belügyminisztérium. 


 

A kezdeményezés a NAV-tól indult, az adóhatóság biztosítja a szakmai hátteret, míg az oktatóbázist a Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központja adja, amely már működtet különféle, rendőrtípusú akadémiákat.

A Nemzetközi Pénzügyi Nyomozói Akadémia révén lehetőség nyílik a szakmai és képzési együttműködés elmélyítésére, amely a nemzetközi gazdasági, pénzügyi bűncselekmények elleni eredményes küzdelem fontos zálogát jelenti.

A Nemzetközi Pénzügyi Nyomozó Akadémián a nyomozók speciális ismeretanyagot kapnak, kapcsolatrendszerüket, tudásrendszerüket bővíthetik, az Oktatási Központ képzésein a NAV pénzügyi nyomozói és a rendőrök mellett más országok szakemberei is részt vesznek. Ez különösen azért fontos, mert a gazdasági-pénzügyi bűncselekményeknek sokszor határon átnyúló szálai vannak.

Az Akadémia, amely a kurzusok mellett a tervek szerint konferenciákon biztosít majd továbbképzési lehetőség, egyrészt kisegíti a már meglévő és működő nemzetközi bűnügyi együttműködési formákat, másrészt koordinatív szerepe lesz és integrálja a különböző országok különböző nyomozó szerveinél lévő ismeretanyagot. 


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.