BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Harcba szállt az ukrán jegybank

Mindent megtesz Ukrajna annak érdekében, hogy megkapja a túléléshez szükséges IMF-hitelt. A jegybank radikális lépésekre szánta rá magát, a lakosság pedig elbúcsúzhat az olcsó gáztól.

Bődületes kamatemeléssel próbálja megakadályozni az inflációs pánikot az ukrán jegybank: több mint ezer bázisponttal, az eddigi 19,5 százalékról 30 százalékra vitték fel tegnap a refinanszírozási rátát, amely február elején még 14 százalék volt. A jegybank azt is elrendelte, hogy az exportőrök hrivnyára váltsák át a devizabevételük 75 százalékát; az ukrán fizetőeszköz ettől azonnal 9,3 százalékkal erősödött, 24,25 hrivnyát kellett adni egy dollárért (a múlt héten a Bloomberg adatai szerint 33-34 körül járt az árfolyam). Az év/éves infláció hivatalosan 28,5 százalék volt januárban (egy évvel korábban még csak 1,2 százalékot ért el), de a feketepiaci árfolyamon, vásárlóértéken számolt ráta – mint megírtuk – meghaladhatta a 270 százalékot is, az üzletekben pedig megindult a felvásárlás.

A jegybank mindent meg fog tenni azért, hogy a hrivnyát a 2015-ös költségvetésben szereplő 21,7-es szintre vigye a dollárhoz képest – emlékeztetett  értékelésében az egyik legismertebb Ukrajna-szakértő, Timothy Ash, a Standard Bank vezető közgazdásza –, már csak azért is, mert erre van szükség ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága a jövő héten jóváhagyja az ország új, 17,5 milliárd dolláros hitelkeretét. A törvényhozás már elvégezte a feladatát: hétfőn este jóváhagyták a hitelfeltételek teljesítéséhez szükséges törvénymódosításokat. Ezekben egyebek közt szerepel nyugdíjcsökkentés, adóemelés, egyes banki előírások szigorítása, ugyanakkor bekerültek olyan intézkedések, amelyek megkönnyítik a vállalkozások beindítását, és 35,7 milliárd hrivnyával (1,9 milliárd dollár) megemelték a szociális kiadásokat. Utóbbiból nemcsak az alacsony jövedelmű családoknak jut, hanem a kelet-ukrajnai konfliktus miatti belső menekülteknek is – idézte a Reuters Natalija Jaresko pénzügyminisztert.

A családoknak szükségük is lesz minden támogatásra, mivel – ugyancsak az IMF-hitel feltételeként – áprilistól az eddigi 3,3-szeresére, ezer köbméterenként 3600 hrivnyára emelik a lakossági gáz minimális árát. Ez csak a havi 200 köbméternél kevesebbet fogyasztó háztartásokra vonatkozik, október 1-től április 1-ig, egyébként 7188 hrivnya lesz a tarifa – derül ki az NRCU ukrán rádió honlapjáról. A vállalati tarifa 2,2-szeresére, köbméterenként 2934 hrivnyára nő, ez még mindig csak az importár 24 százaléka az Interfax szerint.

Ám legalább lesz miért fizetni: az uniós közvetítéssel zajló orosz–ukrán gáztárgyalásokon odáig már eljutottak a felek hétfőn este, hogy eleget tesznek az októberben vállaltaknak, vagyis Oroszország a téli szezon, azaz március végéig rendben szállítja a gázt Ukrajnának, az pedig előre fizet érte. A tárgyalásokon nem foglalkoztak a szeparatisták kezén levő területekre érkező orosz gázzal, korábban a Gazprom azt követelte, hogy Kijev fizessen ezért is. Az orosz és az ukrán energiaügyi miniszter, Alekszander Novak és Vologyimir Gyemiscsin abban is megegyezett, hogy még e hónapban tárgyalnak a nyári szállításokról is, beleértve a tározók feltöltését.
Oroszország még egy gesztust is tett Ukrajnának: Anton Sziluanov pénzügyminiszter hétfőn azt mondta, Moszkva elvárja, hogy Kijev lejáratkor kifizesse azt a 3 milliárd euró értékű kötvényt, amelyet 2013 decemberében vettek meg tőle (az azóta megbukott oroszbarát vezetés támogatása érdekében). Ehhez akkor azt a feltételt szabták, hogy azonnal visszafizetendő, ha az ukrán államadósság meghaladja a GDP 60 százalékát, a mostani kijelentést viszont úgy értelmezik, hogy Moszkva nem nyújtja be a számlát, holott a jegybank már közölte: a hrivnya leértékelődése miatt a teljes adósságállomány tavaly év végén a GDP 71,5 százalékára rúgott.

Bankot zár be a jegybank

Fizetésképtelenné nyilvánította Ukrajna negyedik legnagyobb bankját a jegybank. A Delta Bank eszközei január elsején 60,3 milliárd hrivnyát (1 hrivnya 10,91 forint) értek el, a központi bank közleménye szerint a pénzintézet „a gyors növekedésnek azt az igen kockázatos stratégiáját választotta, hogy nem minőségi eszközöket vont be". A Delta Bankot 2006-ban jegyezték be, egy évvel később már egymillió ügyfele volt. Az ukrán jegybank 30 helyi bankot zárt be tavaly.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.