BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az alkohol gyümölcstartalmával játszanak a csalók

A múlt évben is mintegy 12 ezer tételt vizsgált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szakértői Intézete, viszont a vizsgálatok részletesebbek lettek, a dohány- és alkohol termékek, valamint az üzemanyagok vizsgálata nem mutatott trendszerű változást a korábbiakhoz képest - mondta Romhányi Antal pénzügyőr ezredes, az intézet főigazgatója.

Az intézet hét mobil laboratóriumot működtet, a múlt évben egy ilyen Csehországban egy hétig "élesben" dolgozott és a tapasztalatok alapján az ottani vámhivatal is vásárol mobil labort - tette hozzá a főigazgató.

Az intézet elsősorban a NAV megrendelésére dolgozik, de cégek részére is végez vizsgálatokat. A vizsgált termékek 40 százaléka ásványolaj, 17 százaléka alkohol, 11 százaléka vegyi anyag, míg a dohánytermékek 4 százalékot tettek ki - ismertette az arányokat a főigazgató.

A hamisított gázolajnak minősülő bázisolajat 234 esetben vizsgálták, ezek 65 százalékában találtak illegális üzemanyag felhasználást.

Az alkoholtermékeknél eltűntek a korábbi évek hamisítványai, így a metilalkohol is. A mostanában jellemző szabálytalanság az, hogy az alkoholtartalom, illetve a gyümölcs nem azonos a címkén feltüntetettel.

Ezzel kapcsolatban elmondta Romhányi Antal, hogy mintát vesznek a különböző gyümölcsökből, azokat erjesztik, majd lepárolják, és az így nyert párlatokhoz viszonyítják a mintákat.

A dohánytermékek közül 77 százalékban a vágott- és leveles dohányt vizsgálták. A drogellenes stratégia keretében pedig öt új molekula szerkezetet azonosítottak, és jelentették be azokat az európai együttműködés keretében - fejezte be a tájékoztatást a főigazgató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.