Jöhetne a magyar euró

Az államháztartási hiány lefaragása bizonyult a legkönnyebben teljesíthető euróbevezetési kritériumnak. Magyarország hivatalosan 2012 óta simán hozza a 3 százalék alatti hiányt, ahogyan az adósság is folyamatosan csökken azóta (bár ez nem kimondott feltétel). Az euróbevezetésnek persze az államháztartás stabilitásán kívül van még három olyan további feltétele, amelyről eddig kevesebb szó esett. Az egyik az infláció, amelyben a három legjobban teljesítő tagország rátáját nem szabad 1,5 százalékpontnál többel meghaladni – ez a tavalyi nulla alatti magyar szinttel valószínűleg meglehetett, hiszen a legjobban teljesítő Litvánia is „csak” mínusz fél százalék körüli átlagos inflációt hozott össze.

Mindeközben a kamatszintben a feltételek tavaly Magyarország kezére is játszottak: az előírás szerint a hosszú távú kamatok szintje nem haladhatja meg 2 százalékpontnál többel az inflációban legjobban teljesítő országokét. Miután a spanyolok benne vannak a háromban, de náluk relatíve magas (két százalékot elérő) a kamatszint, ezért a referencia is magasabb. Így a magyar, 3,5 százalék alatt ingadozó hosszú távú ráta megfelelhetett az előírásnak. A bankokat hosszú kötvényekbe kényszerítő jegybanki lépések ráadásul még lejjebb is szoríthatják a hazai szintet, így az idén is teljesíthető lehet az előírás.

Persze ott van még az árfolyam stabilitása, ezt a jogi előírások alapján az ERM II árfolyamrendszerben eltöltött két év jelenti. E szerint a központilag meghatározott árfolyamtól felfelé és lefelé is 15 százalékkal térhet el a deviza. Ezt a feltételt Magyarország már korábban is simán teljesítette (az euró bevezetése, vagyis 1999 óta a leggyengébb és a legerősebb árfolyam között is csak 26 százalék a különbség), de mindez azért nem ennyire egyszerű. Egyrészt: Magyarország hivatalosan nem tagja az ERM II rendszernek – vagyis jogilag nincs teljesítés. Másrészt: az előírások ennél puhábbak, és a megfogalmazásokból egy valamivel szigorúbb, nagyobb árfolyam-stabilitást megkövetelő feltételrendszer is kiolvasható. Csakhogy az elmúlt két évben 8 százalékos sávban mozgott az árfolyam, ami a szigorúbb ítészeknek is megfelelő lehet.

A kormány azonban nem igazán sietteti a bevezetést. Ezt jelzi, hogy nem is lépett be az ország a közös árfolyammechanizmusba, hanem lebegő árfolyamrendszert alkalmaz. Orbán Viktor miniszterelnök utoljára fél éve egy interjúban beszélt arról, hogy megfelelő pénzügypolitika (alacsony hiány, csökkenő adósság, stabil növekedés) esetén a nemzeti valuta erőforrást jelenthet az ország számára, így – mondta – „ha kell, akkor évtizedek” telhetnek el az euró bevezetéséig. Korábban a hivatalos nyilatkozatok is 2020 utáni időpontra tették a csatlakozás esetleg várható időpontját.

VG-szakértő: Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója

Öt-hat éve ugyanúgy nem gondoltuk volna, hogy Magyarország mára képes lesz teljesíteni az euró bevezetésének kritériumait, ahogyan azt sem, hogy nem lesz teljesen egyértelmű: a közös pénznek érdemes felváltania a forintot. Az övezet problémái miatt ez a kérdés márpedig ma releváns, ám mégis úgy vélem, hogy az euró bevezetésével, az önálló pénzpolitika elvesztése ellenére többet nyerne az ország. Az árfolyam stabilitása, a kiszámíthatóság növekedése ugyanis nem csupán a külkereskedelemben közvetlenül érintett vállalatok, de az egész gazdaság számára kedvező volna. A kamatszintek eközben olyan közeliek, hogy nem volna jelentős különbség az uniós és az önálló jegybanki politika között, miközben a közösségi élénkítő­prog­ramokból részesedhetne a magyar gazdaság is. Természetesen a csatlakozással megszűnne az árfolyam azon szerepe, hogy kiegyenlítse a felzárkózásból adódó inflációs különbséget, ám az árszint konvergenciája lassú folyamat, a gazdaság pedig képes alkalmazkodni – ahogyan ezt Szlovákia példáján is láthattuk.