Drága a közmunka

A közmunka mellett sem kormányzati igény, sem forrás nem marad olyan programokra, amelyek az állástalanok elhelyezkedési esélyeit növelnék a munkaerőpiacon. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) teljes költségvetésének 65 százalékát költötték tavaly a közfoglalkoztatotti rendszer működtetésére, 13 százalékát a munkanélkülieknek járó támogatásokra, és csupán mintegy 4 százalékát a munkanélküliség kezelését szolgáló programokra – derül ki a Policy Agenda elemzéséből. Ez az arány még kedvezőtlenebbül alakul 2016-ban, ha az idei költségvetési törvényben szereplő számok pontosan valósulnak meg: az NFA 484 milliárdos keretösszegének 70 százalékát, 340 milliárdot költenének közmunkára, és csupán 3 százalékát a munkaerő-piaci programokra.

Ez a gyakorlat azért is kérdéses, mert az NFA bevételeinek legnagyobb hányada a munkaadók és munkavállalók által befizetett különféle (szakképzési, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci) járulékokból származik, és elvileg csak foglalkoztatási és képzési programokra, valamint a becsődölt cégek munkavállalóinak béragarancia-kifizetéseire lehetne költeni, nem pedig közmunkára, hiszen utóbbi az állam feladata lenne. (Az idénre tervezett 340 milliárdos közfoglalkoztatási büdzséhez a költségvetés csupán 95 milliárddal járul hozzá.)

Ugyanakkor szakmai problémák is felmerülnek a közmunkával kapcsolatban. „Szociális eszközzé vált a közfoglalkoztatás, és ezek az emberek csapdahelyzetbe kerülnek” – mondta korábban lapunknak Molnár György, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatója. Rövid távon a résztvevőknek ugyan a közmunka jobb, mint a segély, de minél hosszabb időt töltenek a közfoglalkoztatás keretében, annál nehezebb visszatérniük az elsődleges munkaerőpiacra.

A közmunkával másrészt az is a baj, hogy olyan térségekben is tömegessé vált, ahol lehetne munkát találni, ami már elszipkázhatja a munkaerőt a vállalatok elől – magyarázta Molnár György, aki szerint azért a közfoglalkoztatás növelése azért sem jó, mert minden egyéb munkaerő-piaci eszköz felett eluralkodik. Pedig a klasszikus munkaerőpiaci programok nem átmeneti időszakra adnak segélyt, vagy kötelezik közmunkára a munkanélkülieket, hanem többféle módon – képzéssel vagy egyéb támogatással – segítik a rászoruló rétegek hosszú távú munkaerő-piaci integrációját.

A közfoglalkoztatással kapcsolatban az is kérdés, hogy egyáltalán meddig növelhető a létszám. A tavalyi 270 milliárdos előirányzatot sem sikerült elköltenie a kormánynak, az év végére 17 milliárd forint megmaradt a kasszában – emlékeztet a Policy Agenda. Tavaly a KSH szerint 191,8 ezer fő dolgozott havi átlagban közmunkásként, miközben az eredeti terv az volt, hogy havi átlagban 213 ezer embert juttatnak így munkához. A Policy Agenda szerint a különbség abból adódott, hogy nem találtak elég jelentkezőt, illetve nem tudtak ennyi ember számára közfoglalkoztatást megszervezni. Így kérdéses, hogy mire készül a kormány ezen a területen, pláne hogy a közmunkások bérét nem emelik az idén, vagyis emiatt is még több embert vonhatnának be a programba. A költségvetésben szereplő indok szerint a teljes foglalkoztatás elérése érdekben az álláskeresők újabb 25 százalékát – további havi 40 ezer főt – kell az idén bevonni a közfoglalkoztatásba. Miközben februártól az év végéig 3 milliárdot költ a kormány arra, hogy a 20-25 ezer közmunkást segítsen újra elhelyezkedni a versenyszférában.