BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebbet ér a hazautalt font

A Brexit a magyar gazdaság minden területét érinti. Hatással lesz a külkereskedelemre, a befektetésekre, és kérdéses, hogy meddig folytatódhat a kivándorlás. A font hanyatlása csökkenti a hazautalások értékét.

Magyarország gazdasága összenőtt az Egyesült Királyságéval, így számos csatornán keresztül lehetne negatív hatása a Brexitnek. Az ország uniós kiválása azonban nem feltétlenül jelenti a kapcsolatok összeomlását, de arra fel kell készülni, hogy az élet minden területét befolyásolni fogja a Brexit.



Eurómilliárdokat hoztak ide

Az egyesült királyságbeli gazdasági szereplők tőkebefektetéseinek állománya 2010 és 2014 között emelkedő tendenciát mutatott a KSH friss kiadványa szerint: 2,7 milliárd eurónyi tőke érkezett hazánkba, ezzel a szigetország a hatodik legnagyobb befektetőnek számított. A Magyarországon befektetett tőke csaknem 4 százaléka az Egyesült Királysághoz volt köthető. Elemzők szerint a Brexit miatt a brit cégek beruházási döntései bizonytalanná válhatnak, Varga Mihály azonban közvetlenül a népszavazás után a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy megpróbálják különleges kedvezményekkel idevonzani azokat a brit cégeket, amelyek elhagynák a szigetországot.



Csaknem 50 ezer főt foglalkoztatnak itthon

A hazánkban működő külföldi leányvállalatok körében az Egyesült Királyság szerepe jelentős. Több mint 770 olyan vállalkozás működött hazánkban 2013-ban, melyeket a szigetországból irányítottak. A cégek körében realizálódik a hazai vállalati szektor hozzáadott értékének 3, a bruttó beruházásainak több mint 2 százaléka, s az egyesült királyságbeli leányvállalatok csaknem 50 ezer főt foglalkoztattak hazánkban.
A leányvállalatok alapvetően a szolgáltató szektorban tevékenykednek. A hozzáadott érték és a foglalkoztatottak száma alapján a legjelentősebb működési terület a kereskedelem, gépjárműjavítás, ezen belül is elsősorban a kiskereskedelem. Szintén kiemelt fontosságú a feldolgozóipar, annak ellenére, hogy a nemzetgazdasági ágon belül az egyesült királyságbeli leányvállalatok kis súllyal rendelkeznek. A feldolgozóiparon belül az élelmiszergyártás a legnagyobb ágazat mind a hozzáadott érték, mind a foglalkoztatottság szerint.

Sok magyar él Angliában

Az EU tagállamok adatai szerint tavaly 370 ezer magyar állampolgár élt európai országokban, 48 ezer fővel több az előző évinél: 41 százalékuk Németországban, 23 százalékuk az Egyesült Királyságban, 15 százalékuk Ausztriában. Az utóbbi években Németország vonzereje csökkent, az Egyesült Királyságé nőtt, és a diplomások aránya a szigetországban a legnagyobb (36 százalék). A brit munkaerő-felmérés tükörstatisztikái szerint 2014-ben mintegy 45 ezer főt tett ki azon foglalkoztatottak száma, akik Magyarországon születtek, és legalább egy éve az Egyesült Királyságban éltek. Ez a létszám az elmúlt években folyamatosan bővült, 2010 és 2014 között 80 százalékkal, vagyis közel 20 ezer fővel. Sokan már tanulni Angliába mennek: két éve 1460 magyar diák tanult az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeiben, ami 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A Brexit után felmerült, hogy a Nagy-Britanniában élő EU-polgárok helyzete bizonytalanná válhat, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy akik korábban kiköltöztek a szigetországba, azok ott is maradhatnak, az új bevándorlást viszont akár korlátozhatják is a brit kilépés után.

Eurómilliókat utalnak haza

Az Egyesült Királyságban legalább egy éve dolgozók 160 millió eurót utaltak Magyarországra 2014-ben, ez az összes hazautalás 30 százalékát tette ki. (Az átmenetileg, egy évnél rövidebb ideig az Egyesült Királyságban dolgozók 194 millió eurónyi jövedelmet értek el.) A szigetországban tartósan dolgozó magyarok számának bővülésével párhuzamosan ez az összeg 2010 óta folyamatosan emelkedik, és a következő években a kivándorlás üteme alapján további növekedés várható. Ugyanakkor a font zuhanása miatt kevesebbet ér a hazautalásuk, hiszen az angol font hanyatlik a június 23-i népszavazás óta: a népszavazáshoz képest csaknem tíz százalékkal tudnak kevesebbet vásárolni Magyarországon a hazautalásokból az itthon maradt családtagok.

Fontos partnerünk az Egyesült Királyság

A termékexportban az Egyesült Királyság a 8., az importban a 14. legfontosabb partnere volt Magyarországnak 2015-ben. A kivitel értéke tavaly 3,5 milliárd, a behozatalé 1,5 milliárd euró volt (ez rendre 3,9, illetve 1,9 százaléka a teljes forgalomnak). Tavaly a kivitel euróban számított értéke 15, a behozatalé 14 százalékkal volt több a 2014. évinél. A mérleg 2 milliárd eurós többlete 276 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.