BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belendült a magyar ipar

Idén januárban az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,7 százalékkal emelkedett – írja második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten 2018. januárban. (Az első becslésben közölt januári adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.) Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,5 százalékkal emelkedett – írja második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipari export volumene 4,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 35 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 3,4 százalékkal nőtt. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export 15 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 7,9 százalékkal emelkedtek.

Fotó: Kallus György

Az ipar belföldi értékesítése 0,4, ezen belül a feldolgozóiparé 16,8 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos hónapjához képest.

Az iparon belül a döntő súlyt (95 százalék) képviselő feldolgozóipar termelése 8,4, míg a csekély súlyú bányászaté 94 százalékkal nőtt. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 18,1 százalékkal visszaesett, főként az előző évinél sokkal melegebb időjárás hatására (az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint a 2018. januári átlagos középhőmérséklet 8,5°C-kal magasabb volt a 2017. januárinál).

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a KSH adataira reagálva közleményt tett közzé, melyben hangsúlyozta, hogy jól halad Magyarország újraiparosítása, a kedvező gazdasági környezetnek és a kormányzati támogatásoknak köszönhetően 2010 óta mintegy 40%-kal nőtt az ágazat teljesítménye.

Varga Mihály szólt arról is, hogy az elkövetkező időszakra nézve is kedvezőek a kilátások, köszönhetően a feldolgozóipari beruházások tavalyi növekedésének, illetve az elmúlt időszakban bejelentett, főként a járműiparhoz kapcsolódó fejlesztéseknek.

Az ipari termelés felfutását szintén segítik a kormány által indított Nagyvállalati Beruházási Támogatás és a Beszállítói Fejlesztési Program, ahogyan a további beruházások ösztönzésén keresztül a 9%-ra csökkentett társasági adó is – részletezte a miniszter.

Emellett a hatéves bérmegállapodás termelésösztönző hatása is arra késztetheti a vállalkozásokat, hogy nyissanak a magasabb fokon automatizált és digitalizált technológiák irányába, amely a hatékonyság növelése mellett a munkaerőpiaci kihívásokat is enyhíti – tette hozzá a tárcavezető.

A feldolgozóipari termelés 29 százalékát képviselő járműgyártás kibocsátása 5,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közúti járműalkatrész gyártásának volumene 10,5 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a közúti gépjármű gyártásáé 0,9 százalékkal mérséklődött.

A feldolgozóipari termelésből 12 százalékkal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 6,7 százalékkal bővült. A két legnagyobb alágazat közül a jelentősebb, a híradástechnikai berendezés gyártása 51 százalékkal nőtt, míg az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 4,9 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipari termelés 10 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 9,8 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos hónapi alacsony bázisnál. Minden alágazatban növekedést regisztráltunk, ezen belül a legjelentősebb súlyú (27 százalék) húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 14,6 százalékkal emelkedett, míg a legjobban, 20 százalékkal az italgyártás bővült – írja a KSH.

Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 29 százalékkal a kis súlyt képviselő gyógyszergyártás nőtt, amihez részben az alacsony bázis hatása járult hozzá.

Az előző havi számottevő csökkenést követően a vegyi anyag, termék gyártása januárban 11,8 százalékkal emelkedett (a 16 szakágazatból csak egyben volt visszaesés).

A közepes súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 16,1, a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 24,5 százalékkal emelkedett mind a belföldi, mind az exportkereslet bővülése miatt.

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal

Folytatódott a növekedés a villamos berendezés gyártásában is, a kibocsátás 6,2 százalékkal nőtt. A feldolgozóipari termelés 6,1 százalékát képviselő gép, gépi berendezés gyártása 3,0 százalékkal csökkent, nagyrészt a közel egynegyed súlyú motor-, turbinagyártás (kivéve: légi, közútijármű-motor) jelentős visszaesése miatt.

A kis súlyt képviselő egyéb feldolgozóipar, ipari gép, berendezés üzembe helyezése, javítása 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, elsősorban az orvosieszköz-gyártás exportcsökkenésének következtében.

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében januárban (3 százalékos létszámnövekedés mellett) 3,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Az ipari termelés Magyarország minden régiójában emelkedett, a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon (14,2 százalék), a legkevésbé Észak-Magyarországon (3 százalék).

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 12 százalékkal nagyobb volt 2017 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 22, az új exportrendelések 10,7 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 6,2 százalékkal elmaradt a 2017. januáritól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.