Az első a versenyképesség növelése

Amikor megkapta a felkérést a miniszteri posztra, gondolkodási időt kért, vagy azonnal igent mondott?

A gazdászok általában nem ijednek meg a feladattól, én sem tettem. Korábban is a tárcánál dolgoztam államtitkárként, ismerem ennek a munkának a szépségeit és a nehézségeit, de miniszternek lenni egészen más, mint bármi az eddigi életemben. Nagyon felemelő pillanat volt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr fölkért erre a feladatra. Felvázolta, hogy milyen folyamatokat lát a magyar mezőgazdaságban, és min kellene mindenképpen változtatni. Mivel ezek találkoztak az én gondolataimmal, nem volt miért hezitálnom.

Mit fogalmazott meg első számú céljának?

A legfontosabb célkitűzés a magyar agrárium versenyképességének javítása. Ebben sajnos elmaradásunk van. Tisztelet a magyar gazdáknak, hogy 2010 és 2017 között a kibocsátást 52 százalékkal növelték, az EU-ban a harmadik legnagyobb bővülést elérve. Ugyanakkor az egy hektáron elért jövedelmünk az uniós átlagnak csak 59 százaléka, vagyis hatékonyságnövelő intézkedéseket kell meglépnünk.

Hol kezdik?

Az első és legfontosabb dolog, amivel foglalkoznunk kell, mert gúzsba köti a mezőgazdaságot, az az osztatlan közös tulajdon. Ennek megszüntetéséhez rendezni kell például az öröklési ügyeket, de most szerencsés csillagzat alatt vagyunk, mert megvan a kétharmad, tudunk alakítani a szabályokon. Ugyanakkor azt remélem, hogy ez van olyan fontos kérdés, hogy az ellenzék támogatását is meg lehet szerezni hozzá.

Miniszterjelölti meghallgatásán kulcskérdésként említette az öntözésfejlesztést. Itt mik a konkrét tervek?

Valóban, ez is a versenyképesség-növelés egyik eszköze. És le is szögezném: minden, amit teszünk, ezt kell hogy szolgálja. Gondolok itt például arra, hogy meg kívánjuk duplázni az üvegházi zöldségtermelés kapacitását, támogatjuk a precíziós fejlesztéseket, a generációváltást, korszerűsítjük az agrárszakképzést, jövedelemstabilizáló alapot hozunk létre, vagy hogy átirányítunk a mezőgazdaságba 50 ezer közfoglalkoztatottat, méghozzá állandó munkaerőként. Az öntözésre visszatérve, Magyarországra sokkal kevesebb víz érkezik, mint amennyi elhagyja az országot, megvan tehát az erkölcsi alapunk arra, hogy az itt maradó vízzel gazdálkodjunk. Most 85 ezer hektárt öntözünk, a csatornahálózatunk azonban 200 ezer hektárra van kiépítve, de elhanyagolt, öntözési igény pedig félmillió hektáron lenne. Sarkalatos kérdés a felszín alatti vízbázis megőrzése. Nem is szeretnék abba a hibába esni, hogy erről vitatkozunk, és közben a felszíni vizekkel nem történik semmi. Ezért szeretném külön kezelni a felszín alatti és feletti vizeket.

Nem lett volna egyszerűbb, ha a mezőgazdasági vízügyi hatáskörök visszakerülnek a Belügyminisztériumtól az agrártárcához?

Szoros együttműködésre készülünk a BM-mel. A miniszterelnök úrral abban állapodtunk meg, hogy mivel a belügynek rendszere és eszközei vannak a csatornák kiépítésére és karbantartására, ez ott marad, de a BM hatásköre csak addig tart, amíg a víz elér a gazdák birtokáig. Onnan kezdve az agrárminisztérium által felállítandó öntözési ügynökség határozná meg azt a jogszabályi környezetet, amely alapján a gazdák hozzájutnak a vízhez.

Szintén fontos feladatként említette az integrációk kialakítását. Ezek hogy működnek majd?

Most sokan félnek ettől, de ez csak önkéntes alapon képzelhető el. Azt is érdemes leszögeznünk, hogy a legnagyobb szükségük éppen a legkisebbeknek van az együttműködésre, hogy ők is piachoz jussanak. Az integrációkkal húszéves távlatban az a cél, hogy a bennük részt vevők tulajdonolják a feldolgozóipart és a kereskedelmet is.

Képesek lesznek legyűrni a nagy kereskedelmi láncokat?

Ennyi idő alatt annyi tőke képződik ezekben a rendszerekben, hogy vételi ajánlatot tehetnek majd a láncoknak.

Még miniszterjelöltként mondta, hogy agráros szocializációjában a kis- és a nagyüzemek egyaránt szerepet játszottak. Várható-e, hogy változik a kis- és nagyüzemek földhasználatában megcélzott 80:20-as arány, vagy hogy kedvezményekhez jutnak a nagyok is?

Olyan kihívások előtt állunk, hogy az összes szereplőre szükségünk van. De nem hiszem, hogy módosul ez az arány, erre már csak az ökológiai egyensúly fenntartása és a biológiai sokszínűség megteremtése miatt is szükség van. Az a célunk, hogy minél több ember tudjon megélni a mezőgazdaságból. Ehhez nélkülözhetetlenek a családi gazdaságok. Ugyanakkor a nagyüzemi technológiának és az ebben a gazdálkodói körben végrehajtott fejlesztéseknek úttörő szerepük van a létkérdéssé váló hatékonyságnövelésben.

Az élelmiszeripar is rászorul a fejlesztésre. Itt mi várható?

Nagy tanulság volt számunkra, hogy a 2006–2013-as uniós ciklusban nem jól használtuk fel a forrásainkat, miközben például Lengyelország ebben az időszakban hasznosan költötte el a pénzt. Például regionális feldolgozókat épített, és olyan fokú feldolgozottságnövelést ért el, ami miatt most rajta van a magyar mezőgazdaságon a lengyelfrász. Most viszont nálunk is bekerül az élelmiszeriparba 300 milliárd forint uniós forrás, az ebből finanszírozott fejlesztések és a nagyvállalatoknak nyújtott nemzeti támogatások most valósulnak meg, és a következő egy-két évben ugrásszerű fejlődést hoznak majd az iparágban. Ha ezek elkezdenek termelni, magyar tőkét teremtenek, további fejlesztések forrásai lehetnek. Az a cél, hogy a mezőgazdaság 20 millió embert láthasson el élelmiszerrel, az exportunk pedig elérje a 70-80 százalékos feldolgozottsági szintet.

Várható-e földbirtok-politikai intézkedés, esetleg újabb privatizáció?

A Földet a gazdáknak! program véget ért, a kormány lezárta. Az osztatlan közös tulajdon megszüntetése ugyanakkor sok mindent előrevetít. Például azt, hogy képessé kell tenni a nemzeti földalapot a művelést akadályozó birtoktestek megvásárlására, hogy majd tagosítva, birtokba rendezve értékesítse ezeket a területeket. Ilyen értelemben lesz állami földértékesítés, de nem akkora, mint a Földet a gazdáknak! programban. A földforgalmi törvény módosításával elő szeretnénk segíteni a földcseréket és a birtokösszevonásokat is a gazdaságos termelés érdekében.

Hogyan lehet kezelni azt az európai bírósági döntést, amely szerint ellentétes az uniós joggal azon emberek haszonélvezeti jogának megvonása, akik nem közeli hozzátartozói a magyarországi mezőgazdasági földterületek tulajdonosainak?

Amikor a zsebszerződések elszaporodását észleltük, még 2010 előtt, akkor ez a jelenség nagyon nagy veszélyt hordozott. Egyre több uniós tagállam látja be, hogy a termőföld speciális természetű a maga korlátos voltával, és támogatják, hogy egy-egy ország igenis dönthessen úgy, hogy a föld nem szabadon adható-vehető. Azon dolgozunk, hogy ebben az ügyben erős koalíciót kössünk az unión belül. Egyébként már most nagy eredményeket értünk el, a nyugati megyékben előkerült és kifehéredett nagyon sok fiókban lévő szerződés, és – ami fontos – magyar tulajdonba került vagy maradt. Tehát bírósági döntés ide vagy oda, elértük a célunkat.

Tervezi az áfacsökkentés folytatását. Ez mely ágazatoknál vagy termékeknél a legsürgetőbb?

A sertéshús áfájának csökkentése nagyon jó példa, és arra inspirál, hogy további ágazatoknál is folytassuk az adómérséklést, de előtte alaposan meg kell vizsgálni annak minden lehetséges hatását.

A határokon belül van a sertéspestis, amely anélkül okoz nagy károkat, hogy házisertés-állományban kimutatták volna. Milyen intézkedéseket tervez az agrártárca a károk enyhítésére?

Eddig csak vaddisznóban fordult elő a vírus, és mindent elkövetünk, hogy ne terjedjen át a házisertésekre. Hátrány, hogy néhány ország exporttilalmat vezetett be az ország teljes területére, de mi folyamatosan tárgyalunk velük, hogy csak regionális legyen a korlátozás. Mivel a tiltás az EU felé regionális, a piacaink nagy részét nem érinti. A mangalicának pedig sikerült új piacot szerezni, Japán helyett most Kanada a vevő. Termelői kompenzációt egyelőre nem tervezünk, hiszen válság sincs.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja