BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egész nyáron szórták a pénzt a magyarok

Az év végi erős bázis ellenére 6 százalék felett emelkedhet idén a kiskereskedelem forgalma, amit a reálbérek 8 százalékos emelkedése és a magas fogyasztói bizalom hajthat. A fogyasztás bővülése a gazdasági teljesítményt is megdobhatja, az elemzők 4 százalék feletti GDP-növekedést prognosztizálnak.

A kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,3 százalékkal emelkedett augusztusban az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A naptárhatástól tisztított adat ennél is magasabb lett: 6,8 százalékos bővülést mutat. Az év első nyolc hónapjában 6,7 százalékkal volt nagyobb a forgalom, mint a 2017-es január–augusztusi időszakban.

A fogyasztás emelkedése alapvetően két dolognak köszönhető: a hatéves bérmegállapodásnak és a foglalkoztatottság növekedésének. A korábban elhalasztott beszerzéseket most pótolják a magyar családok – kommentálta a KSH adatait Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkára az

M1-en.

Fotó: Kallus György / VG

A kiskereskedelem bővülése a következő hónapokban is erős maradhat, igaz, az ütem valamivel lassabb lehet a tavalyi magas bázis miatt – mondta Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője. A gyarapodó bérek és a még mindig magas fogyasztói bizalom támogatják a szektor emelkedését. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a kiskereskedelem 6,2 százalékos növekedésére számít, ami érdemben gyorsabb a tavalyi 5,6 százalékos bővülésnél.

Kiemelkedő a hazai kiskereskedelem az EU-ban

A magyar kiskereskedelem 6,8 százalékos bővülése dobogós lett az Európai Unióban, nálunk gyorsabban csak az írek (7,9 százalék) és a litvánok (7,4 százalék) értékesítése emelkedett. Különösen úgy szép a magyar teljesítmény, hogy a szektor növekedésének uniós átlaga mindössze 2,4 százalék volt, az euróövezetben pedig 1,8 százalékos volt a bővülés. A régió kiskereskedelme augusztusban húzóerőként működött az unión belül, a lengyel értékesítés 6,5 százalékkal, a szlovák pedig 3 százalékkal emelkedett, míg a csehek és a románok egyelőre nem tették közzé a friss adataikat.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.