BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már 377 ezer forint a bruttó átlagkereset

2020. februárban a bruttó átlagkereset 377 300 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Január–februárban a bruttó átlagkereset 376 300, a nettó átlagkereset 250 200 forint volt, mindkettő 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot még nem érintették, így hatásai egyelőre nem érezhetőek a kereseti adatokban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából. Az elemzők szerint a szegmensek közötti jelentős különbségért a bónuszkifizetések alakulása mellett az összetételhatás is felelős lehet.

 

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 377 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 387 300 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 250 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 259 400 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 9,1, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Fotó: Shutterstock

Január–februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 376 300, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 386 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 250 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 258 200 forintot ért el. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció gazdasági ágban volt a legmagasabb (664 800 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (253 400 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 410 500, a nők esetében 342 600 forintot ért el, ez a férfiaknál 8,9, a nőknél 9,4 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 280 000, a 25–54 évesek esetében 391 700, az 54 év felettieknél pedig 362 400 forint volt. Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban rendre 5,3, 9,3, illetve 7,8 százalék volt az előző év azonos időszakához képest.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 357 500 forintra becsülhető, 10,0 százalékkal nőtt az utóbbi egy évben.

A reálkereset 4,5 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 4,5 százalékos növekedése mellett.

A bónuszkifizetések is közrejátszanak

A versenyszférában 9,6 százalékra gyorsult a keresetek növekedési üteme, miközben az állami szférában jelentős lassulást mutatva 7,1 százalékkal nőtt az átlagbér – írja kommentárjában Virovácz Péter az ING elemzője.

A két szegmens közötti jelentős különbségért a bónuszkifizetések alakulása mellett az összetételhatás is felelős lehet.

A versenyszféra esetében mért 0,5 százalékos foglakoztatáscsökkenés vélhetően az alacsonyabb keresetű rétegeket érinthette. Mindazonáltal a KSH közleménye felhívja arra a figyelmet, hogy a februári adatokban a koronavírus-járvány hatása még nem érződött. A márciusi adatokban várhatóan már látjuk a hatást, de egyelőre nehéz megjósolni még a bérnövekedés változásának irányát is, hiszen nem tudjuk, hogy az állásukat vesztettek zömmel melyik bérkategóriából kerültek ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.