BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csányi Sándor: ha lesz gyógyszer, gyorsan helyreáll a gazdaság

A válság teljesen átalakítja majd a banki szektort is – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Infostarton olvasható interjúban a bankvezér elmondta, biztos abban, hogy az OTP idén is nyereséges lesz, és úgy véli,

minél hamarabb lesz gyógyszer a koronavírus-fertőzés kezelésére, annál gyorsabb lesz a gazdasági növekedés.

A márciusnak a felét érintette a válság, tehát az első negyedévi adatok még nem adnak teljes képet Csányi Sándor szerint. Az OTP-nél 2,7–3,5 százalék közötti GDP-csökkenéssel számolnak.

Fotó: Földi D. Attila / VG

Úgy véli, ha lesz gyógyszer a koronavírus ellen, akkor V-alakú lesz felpattanás, ha nem lesz gyógyszer, akkor lassú növekedés jön. Abban bízik, hogy már ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején meglesz a gyógyszer, és akkor nagyon gyorsan helyreáll a gazdaság.

Az eddigi kormányzati intézkedések hatásaival összességében elégedett.

„Nem csak a most, a válság idején tett intézkedésekkel, hanem azzal is, hogy úgy érkeztünk a válságba, hogy a kormánynak, a jegybanknak volt mozgástere, ami nem volt jellemző 2008-ban. Most majdnem egyensúlyi helyzet volt a folyó költségvetésben, jelentősen csökkent az államadósság, ezen belül drasztikusan csökkent a külföldi adósságarány” – fogalmazott az OTP elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy azt sem tartja bajnak, hogy nem költött ennél sokkal többet a kormány a válság kezelésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.