BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó: A munkahelyeket létrehozni tudó vállalatokat támogatja a kormány

Eddig több mint harminc ágazatból több mint 800 vállalat jelentett be 377 milliárd forintnyi beruházást, amelyet az állam 169 milliárd forinttal támogat.

A koronavírus-járvány miatt kialakult kedvezőtlen gazdasági helyzetben a munkahelyeket létrehozni tudó és akaró vállalatokat támogatja a kormány, nem a munkanélküliséget finanszírozza – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Győrben.

A tárcavezető az Innovatív Raktárlogisztika Kft. lítiumion-akkumulátorok tárolására is alkalmas új raktárának építését bejelentő ünnepségen azt emelte ki, hogy a vírus egyrészt az emberek egészségét támadta, másrészt munkahelyeket sodort veszélybe, ezért a védekezésnek két frontját nyitotta meg a kormány.

Az egyik az egészségügyi védekezés, amelynek első fázisát megnyertük, a másik pedig a gazdasági védekezés, amelyet szintén meg fogunk nyerni

– fogalmazott Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az állam a gazdasági védekezés keretében minden olyan vállalat beruházásnak a felét kifizeti, amelyik elkötelezi magát munkavállalói megtartása mellett.

Szijjártó Péter
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Eddig több mint harminc ágazatból 806 vállalat jelentett be 377 milliárd forintnyi beruházást, amelyet az állam 169 milliárd forinttal támogat. Ezekkel a fejlesztésekkel 143 618 munkahelyet védenek meg.

Az Innovatív Raktárlogisztika Kft. beruházásának értéke 670 millió forint, amelyhez 282 millió forint támogatást nyújt az állam.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.