Nem jelent fenyegetést az uniós alku

Az elmúlt hetek vitáját elnézve sokáig úgy tűnt, nem lesz megállapodás. A kormány is mintha elhúzódó konfliktusra készült volna. Mi történt mégis, hogy megszületett a kompromisszum?

Úgy tudom, már napokkal a tanács ülése előtt kezdett kirajzolódni a kompromisszum lehetősége. Nagyon kemény tárgyalási pozíciók voltak az elején mindkét fél részéről, ehhez képest mindenki hátralépett egyet. Bár a jogállamiság és az uniós kifizetések összekötéséről szóló intézményközi megállapodás hatályban marad, egy magyarázó jegyzőkönyv készült mellé, amely garanciákat ad a magyar és a lengyel tárgyalófélnek arra, hogy ezt általános politikai kampányokra nem lehet használni az egyes országokkal szemben, csak abban az esetben, ha költségvetéssel kapcsolatos visszaélések merülnek fel. Az egész vita békés megoldásának esélyét az adta, hogy mindkét tárgyalófél felismerte,

Mennyire írja felül ez a megállapodás azt, amit tető alá hozott az EP és a soros német elnökség?

Engem ez a megoldás arra emlékeztet, mint amikor 1966–67-ben Charles de Gaulle elnök kivonta a francia delegációt a tanács munkájából, és ezzel gyakorlatilag megbénította a működését az úgynevezett üres székek politikájával, aminek a végére a luxemburgi kompromisszum tett pontot. Kicsit hasonló helyzetről van szó: megmarad formálisan az eredetileg kitárgyalt megoldás, ugyanakkor becsúsztattak mögé egy olyan garanciarendszert, amely adott esetben azoknak nyújt többletbiztosítékot, akik megtámadottnak érzik magukat. Ez azért is fontos, mert a tagállamok között valójában a kritériumok politikai felhasználása iránt van kisebb érdeklődés. A takarékos négyek – Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország – amiatt akarták bevezetni a jogállamisági kritériumot, hogy a korrupciót, a csalást és a költségvetési visszaéléseket megakadályozzák. Ez az értelmező rendelkezés nekik megfelelő garancia, ugyanakkor az Európai Parlament kiterjesztő értelmezésével szemben meglehetősen szűk magyarázó keretet ad.

Az unió pénzügyi érdeke elég messze áll a jogállamiság kérdésétől. Ez nem az, amit az Európai Parlament szeretett volna...

Valóban, annyiban viszont van kapcsolat, hogy a jogállamiság legszűkebb és legáltalánosabban elfogadható definíciója, amellyel én is többször találkoztam biztosi működésem során, a jogállamiságot az egységes belső piac értelmezési keretén belül tartja fontos értéknek. Ennek értelmében az egységes belső piacon lévő gazdasági szereplők, ha valamilyen vitás ügyük van, és bírósághoz kell fordulniuk, akkor bízhassanak abban, hogy fair elbírálásban részesülnek. A költségvetési visszaélések ilyen értelemben kötődhetnek a jogállamisághoz, hiszen valóban, ha egy olyan ország tagja az EU-nak, amelyben az igazságszolgáltatás pártatlan működése nincs biztosítva, akkor csorbát szenvedhet a jogállamiság is. Ám az Európai Parlament ettől sokkal kiterjesztőbben értelmezi a jogállamiságot, így például a média függetlensége, piaci alapon történő szerveződése is olyan kérdés, amelyről rengeteg vita van, de még az érdemi közös definíció keresése sem kezdődött meg.

Az EP egy újabb állásfoglalást hozott. Lesz ennek bármilyen következménye?

Ha azonban ezt összekötnék mással, például vizsgálóbizottságot hoznának létre, vagy a bizottsággal szemben bizalmatlansági indítványt adnának be, akkor ezek járhatnak közvetlen politikai következményekkel is, de ez már nem érinti sem az intézményközi megállapodást, sem az ahhoz fűzött jegyzőkönyv további sorsát. Az intézményközi megállapodás jogszabállyá fog emelkedni, a jegyzőkönyv pedig ott lesz mellette értelmezésként. Ez kicsit olyan, mint Magyarországon egy jogszabály indokolása. De jövőre még indulhatnak politikai akciók a parlament részéről, ami az Európai Bizottságnak alaposan megnehezítheti a dolgát.

Lát-e esélyt arra, hogy az intézmények közötti hatásköri konfliktusok kiéleződjenek az előttünk álló időszakban?

Könnyen elképzelhető, hogy a mostani egyre gyakoribb hatásköri és intézményi identitásviták is oda fognak kifutni, hogy valamilyen szerződésen kívüli megoldás születik majd, ami az innovációt jelenti az Európai Unió intézményi felállása számára. Már az én időmben is egyre érzékelhetőbb identitásproblémával küzdött a bizottság abból adódóan, hogy a szerződés kicsit titkárságként, kicsit politikai vezető intézményként is meghatározza önmagát, ebből fakadóan állandóan a parlament és a tanács közötti térben próbál lavírozgatni. Az erősödő Európai Parlament és a visszaerősödő Európai Tanács pedig egyértelműen szűkíti a bizottság mozgásterét. Azzal számolok, hogy 2021 is az uniós intézmények konfliktusának éve lesz.

Ha a viták mélyére nézünk, nem inkább arról van szó, hogy teljesen eltérő Európa-képek ütköznek? A jogállamiságot és az arra épülő érvkészletet leggyakrabban az integrációpárti tagállamok használják.

A politikai kommunikáció erről szól, mert ez az, ami leginkább érthető a választók számára, és ez alapján tudják saját magukat is elhelyezni a vitában. Valójában ez sokkal többről szól, mert az EU se nem föderáció, se nem konföderáció, hanem valami a kettő között. Egy aszimmetrikus föderáció, amelynek vannak olyan területei, amelyek tulajdonképpen föderációként működnek. Ha megnézzük a versenyjogot, az egységes belső piachoz kötődő gazdaságpolitikákat vagy az euróövezet belső szerkezetét, így az Európai Központi Bank szerepét, ezek kvázi föderációk. De vannak olyan területek, mint az oktatás, a kultúra, a sport, amelyek továbbra is a szubszidiaritás területére tartozó szakpolitikák. Ez egy olyan bonyolult megközelítés, amely az európai közvéleményt nem érdekli. Egyszóval politikailag jó leképezése a diskurzusnak a szuverenitás kontra Európai Egyesült Államok értelmezési keretre, de azt is tegyük hozzá, hogy durva, és sok esetben félrevisz az ezzel kapcsolatos vita.

Mennyire tekinthető mérföldkőnek a megállapodás az Európai Unió történetében?

Olyan értelemben igen, ahogy a luxemburgi kompromisszum is annak tekinthető, amely nem változtatta meg nagyon az európai közösséget, mégis azáltal, hogy akkor leállt a működés, és kellett kötni egy megállapodást, jelezte, hogy melyik irányba nem tud továbbhaladni az európai integráció. Ilyen értelemben ez is lehet mérföldkő. Abban az értelemben viszont nem, hogy ez megoldaná a jogállamisággal kapcsolatos problémákat. Mert meggyőződésem, hogy az az intézményközi megállapodás, amit a tanács és a parlament megkötött, és amelyhez a kiegészítés is csatolva lett, nem hozott létre egy működőképes mechanizmust. Az EU problémája, hogy szaporodnak az eredetileg a jogállamisághoz kötődő korrekciós mechanizmusok, de ezek valójában nem tudják megoldani a kérdést. A hetes cikk szerinti eljárás esetében is látható, hogy nem visz sehová, nincs benne lendület, nem bontakozik ki a megoldása a helyzetnek, és ebből adódóan nem képes ezeket a problémákat kezelni. Úgy gondolom, hogy ehhez a táborhoz csatlakozik ez az intézményközi megállapodás is.

Nem várható, hogy a jogállamisági mechanizmus alapján induljanak sorozatos eljárások?

Azt gondolom, nem. Azt lehetett látni, hogy például Csehország nem ellenezte az egészet, holott az ország élén az unióban az egyetlen olyan miniszterelnök áll, aki ellen EU-s támogatásokkal összefüggő eljárás van folyamatban korrupciós vádak miatt. Andrej Babis azonban nem érezte ezt olyan veszélyesnek, hogy szembemenjen a megállapodással.

Tehát nem kell attól tartanunk, hogy forrásokat veszítünk a jövőben?

Nem ettől kell félnünk, inkább attól, hogy a politikai viták erősödnek. Ez a megállapodás ezzel a jegyzőkönyvvel szerintem nem veszélyezteti Magyarországot.

Európában számos kezdeményezés van, mint az európai minimálbér, a társasági adó növelése, amelyek mintha arról szólnának, hogy megregulázzák a versenyképesebb tagállamokat.

Nyugaton rendszeresen azzal vádolnak, hogy túl olcsók vagyunk, és emiatt a befektetők kevésbé választják őket. A keleti tagállamokban viszont azt hangoztatják, hogy a nyugdíjszint is alacsonyabb. Ebből előnyt próbál kovácsolni a térség, hogy az adókulcsokat is alacsonyan tartja. A megoldás persze az lenne, ha a közép-európai országok fel tudnának zárkózni bérben és társadalmi ellátásokban is. Az európai minimálbérnél sem hiszem, hogy elvi probléma van. Minden közép-európai ország hozzájárulna, hogy legyen egy európai szintű minimálbér, de a kérdés, hogy ki az, aki finanszírozza a hiányzó összeget. Ha az unió, akkor az egy olyan megsokszorozását kívánná a költségvetésnek, amelyet a takarékos négyek nem hiszem, hogy szívesen látnának. A mostani többéves pénzügyi keretterv előkészítésénél például Ausztria Sebastian Kurz vezetésével azt javasolta, hogy csökkentsék az uniós költségvetést.

Hét év alatt 51 milliárd euró jön

A 2021–2027-es uniós ciklusban 51 milliárd euró, a 350-es tervezési árfolyammal számolva 17 850 milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére, ebből 35 milliárd euró, azaz 12 250 milliárd forint az előző fejlesztési időszakokból ismert kohéziós és strukturális források formájában, míg a fennmaradó rész mögött a helyreállítási alap áll. Vállalkozásfejlesztésre megy a kohéziós források 30 százaléka, 20-20 százalék jut terület- és településfejlesztésre, illetve mobilitásra. Emellett 19 százalékos szeletet kap a tortából a zöld-infrastruktúra területe, de jut forrás humán tőkére, digitalizációra és akvakultúrára is.