BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint hétezer vállalkozás igényelte a bértámogatást

Eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben.

Eddig mintegy 7 ezer vállalkozás igényelte több mint 50 ezer munkavállalójára az ágazati bértámogatást összesen 5 milliárd forint értékben – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

A minisztérium közleménye szerint az államtitkár elmondta:

a program határidejét meghosszabbították, az érintettek köre pedig kibővült. December 10-től az utazásszervezők és -közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak a támogatásra.

A cégek november, december és január hónapra együttesen igényelhetik az ágazati bértámogatást, vállalva, hogy február végéig foglalkoztatják munkavállalóikat. A szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők esetében novemberre az előre rögzített foglalások 80 százalékát kompenzálja a kormány. E vállalkozások ezért csak két hónapra, 2020 decemberére és 2021 januárjára kérhetik a bértámogatást.

Fotó: Vémi Zoltán / VG

A kibővített program 150-200 ezer munkavállalón segíthet az érintett szektorokban a közlemény szerint.

A cél továbbra is az, hogy az ágazati bértámogatás minél több munkahely megőrzését tegye lehetővé a veszélyhelyzet idején. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megtarthatják képzett munkavállalóikat, ami a korlátozásokat követően megkönnyítheti tevékenységük újraindítását – mondta az államtitkár.

Az ágazati bértámogatás igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszeresének összege, azaz személyenként havi bruttó 241 500 forint.

A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti. A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, afelett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is

A részletes dokumentáció a következő honlapon található meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.