BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európa keleti része jobban állta a válságot

A térségi idei GDP-növekedése azonban az euróövezetével megegyező, 3,8 százalékos lehet.

Közép-Európa, valamint Európa keleti és délkeleti régiói gazdaságilag sokkal jobban át tudták vészelni a koronavírus-válságot mint Nyugat-Európa a bécsi Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WIIW) gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált tanulmánya szerint.

A WIIW gazdaságkutató intézet tanulmányában kimutatta, hogy a régióban vizsgált 23 ország együttes bruttó hazai terméke 2,3 százalékkal csökkent 2020-ban, ami mindössze egyharmada az euróövezeti gazdasági visszaesés mértékének.

A térségi idei GDP-növekedése azonban az euróövezetével megegyező, 3,8 százalékos lehet.

Richard Grieveson, a WIIW igazgatóhelyettese és a tanulmány egyik szerzője szerint a teljesítmény eltérő alakulásának egyik oka az, hogy a kelet-európai régióban jóval szigorúbb intézkedésekkel reagáltak a járvány első, tavaly tavaszi hullámára és sokkal kevésbé szigorú megkötésekkel a második, őszi hullám során, mint Nyugat-Európában. A második hullám idején ezért a kelet-európai régióban jóval többen álltak ismét munkába mint Nyugat-Európában.

Fotó: Shutterstock

A bő egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válság tanulságainak a levonása is hasznos tapasztalatokkal segítette a járvány által okozott válság kezelését a térség országaiban – mutatott rá a WIIW vezére.

A gazdasági visszaesés mértéke így 2020-ban jóval elmaradt a 2009-estől, ami a vizsgált országcsoportban akkor 5,6 százalékos volt.

A mostani kisebb visszaesés azonban széles eltérést mutatott az egyes régiók között. A kelet-európai uniós tagországok és a balkáni országok például nagyobb mértékű visszaesést szenvedtek el mint 2009-ben, a szovjet utódállamok viszont lényegesen kisebbet.

A legnagyobb mértékű visszaesés a szolgáltatási szektorra és turizmusra erősen támaszkodó országokban következett be, Horvátországban és Montenegróban.

A visszaesés mértéke csak Horvátországban és Montenegróban haladta meg az euróövezetit

- mutatott rá Grieveson.

Az elkövetkező három évben a WIIW mind a 23 vizsgált országban lendületes gazdasági növekedést vár, de nagy eltérésekkel. Az idén azonban Grieveson szerint a fertőzésszám növekedése miatt nem valószínű, hogy a tavalyihoz hasonlóan meg tudna ismétlődni a nyugat-európainál nagyobb teljesítmény. Szerbia és Törökország már az idén megkezdi a lendületes növekedést az intézet prognózisa alapján, Csehország, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Moldova 2022-ben, Montenegró pedig 2023-ban térhet vissza a válság előtti szintre.

Több pénzt küldhet az EU a következő hét évben

Az EU-csatlakozás és a támogatások egyaránt felzárkózást vetített előre, azonban ez nincs így.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.