BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Helyben maradt az egyhetes betét kamata

Nem volt várható az emelés, nem is hizlalta tovább a rátát az MNB.

Ahogyan várható volt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem emelte tovább az effektív kamat mértékét, az egyhetes betét kamata maradt a múlt héten meghatározott 4,3 százalékon. A mostani érték helybenhagyása azért sem meglepetés, mert a jegybank alelnöke, Virág Barnabás már a január végi, alapkamat-emelés utáni háttérbeszélgetésén elmondta: a két eszköz még az idei első fél évben összezár majd, azaz az alapkamat és az egyhetes betét kamata egy szintre kerül. 

Éppen ezért, bár múlt héten 30 bázisponttal emelkedett az egyhetes betét kamata, de előtte két nappal az alapkamatot 50 bázisponttal emelte a jegybank monetáris tanácsa.

Fotó: FANATIC STUDIO / SCIENCE PHOTO L / AFP

Így előbbi 4,3, utóbbi pedig 2,9 százalékra nőtt, a köztük lévő különbség 20 bázisponttal csökkent. Várhatóan a továbbiakban is együtt mozog majd a két eszköz, azaz havi szintű emelések jöhetnek. 

Az MNB tehát továbbra is a 4,3 százalékos kamaton írta ki a szokásos heti fix kamatozású forinttenderét, amelynek keretében csütörtök kora délután tehetnek ajánlatot a pénzintézetek. A felajánlott és befogadott mennyiségről pedig délután 15 órakor ad tájékoztatást a jegybank. Az elmúlt hetekben egyébként rekordösszegeket helyeztek el a bankok az MNB-nél, múlt héten is például közel 10 000 milliárd forintot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.