Átesünk a ló túlsó oldalára, a túlzott tőkekövetelmény egyértelműen lassítja a gazdasági növekedést

Több elemző is úgy véli, Magyarországon idén lényegesen lelassulhat a hitelezés. Tényleg megint a hitelezés bedőlése fenyeget, és ha igen, hogyan lehetne ezt elkerülni?

A globális és a hazai infláció miatt természetesen nőttek a pénzpiaci hozamok, a másik oldalról pedig a hitelkamatok, és velük együtt a havi hiteltörlesztési terhek is emelkedtek, ez megnehezítette a piaci alapú új hitelkihelyezést. Ilyenkor két irányban oszlik meg a felelősség: a kormányzat kedvező kamatozású forrásokkal, illetve kamattámogatással tudja biztosítani a hitelaktivitás fennmaradását, a kereskedelmi bankok pedig – jellemzően a hitelgarancia-megoldásokkal mérsékelve – vállalják az átmenetileg megnövekedett kockázatokat, a többlet pénzügyi, tanácsadási és monitoring-terheket. Ilyenkor bankos kollégáimnak többet kell dolgozniuk azért, hogy a gazdasági visszaesést el tudjuk kerülni.

Idén miként alakulhat a magyarországi bankrendszerben a hitel-betét arány? Az infláció magas szintje hogyan befolyásolja ezt, jó időre el kell-e búcsúzni az alacsony hitelkamatoktól?

A válasz megértéséhez vissza kell tekinteni a 2008-as gazdasági válság előtti időszakra. Akkor a magyar megtakarítási ráta alacsony volt, még a gazdaság méretéhez képest is kevés volt a bankbetét. 

A világgazdasági válságnak két irányú hatása volt, egyrészt mindenki megtapasztalta a takarékoskodás szükségességét, másrészt a bankfelügyeletek – a bankrendszer stabilitásának fokozására – extra banktőkenövelést írtak elő. A növekvő takarékoskodási kedv és a megtakarítások megbízható őreként működő bankrendszer együttes hatásaként – még a magyar állampapírok térhódítása mellett – jelentősen megnövekedett a bankbetétek volumene. Ez a hatás máig kitart. Természetesen a szomszédban zajló háború hatásai minket is elérnek, a következményeket a magyar lakosság a saját bőrén érzi, ez azonban a bankszektor stabil fundamentumait nem érinti. 

A kamatstopok ugyanakkor a későbbi lakáshitelezést nehezítik meg, a vesztesei a leendő hitelfelvevők lesznek. Magyarországon azt a modellt érvényesítettük, hogy a csökkenő hitelkamatokat a bankoknak le kell követniük, az emelkedő kamatszinteknél viszont jön az állami szabályozó, és bekorlátozza a kamatot egy irreálisan alacsony szintre: a 25,7 százalékos inflációs környezetben 2,02 százalékon maximálták a lakáshitelek referenciarátáját. Ez a jövőre nézve a végig fix és magasabb lakáshitelkamatokhoz fog vezetni. Megjegyzem, az infláció magas szintjében mostanra már pszichológiai okok is szerepet játszanak. Ezt a legnehezebb legyőzni, hiszen a gazdaság szereplőinek el kell hinniük, hogy véget lehet, illetve véget is érdemes vetni az áremelkedéseknek, és mindenkinek eszerint kell cselekednie. 

A Deloitte egy közelmúltban publikált elemzése szerint Kelet-Közép-Európában túl sok bank működik. A gazdaságfejlesztési miniszter pedig úgy gondolja, Magyarországon még mindig túl sok hitelintézet van. Ön miként vélekedik erről?

Tökéletes piacokon – ahogy az egyetemen is tanítom – a bankfúziók hatékonysági alapon maguktól bekövetkeznek, hiszen a kis piaci szereplők nem tudják tartani az árversenyt a nagyobbakkal. A valós életben az egyesülési folyamatokat évtizedes távon kell vizsgálni. Azt látjuk, hogy vannak olyan kisebb szereplők, akik kedvezőbb áron kínálják szolgáltatásaikat, mint a nagyobb versenytársaik, illetve a szűkített termékválasztékú pénzügyi intézmények is nyereségesen tudnak működni. A tökéletes piaci méret-hatékonyság-ár összefüggése tehát nem minden esetben igazolódik. Azaz a válasz nem fekete vagy fehér. A sokszereplős bankpiac mellett is lehet érveket felsorolni. Most kettőt emelek ki, amelyeknek a jelentősége az elméleti vitán túlmutat. Azon tizenkét külföldi országból, ahonnan bank érkezett Magyarországra – például Ausztria, Németország, Olaszország, Dél-Korea, Kína stb. – jött a külföldi működő tőke 80 százaléka, azaz a külföldi bankok jelenléte a külföldi működőtőke-beruházások eléréséhez elengedhetetlen. Hasonlóan megfigyelhető az is, hogy azok az országok adják a teljes export-import forgalom 70 százalékát, ahonnan bank érkezett Magyarországra, vagy fordítva, azaz bankalapítás történt. Ezek alapján kijelenthető, hogy a vállalati ügyfelekre fókuszáló külföldi bankokra elsősorban a magyar gazdaságnak van szüksége. Olyan kiszámítható pénzügyi, bankfelügyeleti, adózási és gazdaságpolitikai környezet kell, amely új kereskedelmi bankok megtelepedését hozza magával, vagyis a hazai bankok számát ebből a nemzetgazdasági megközelítésből vizsgálva azt mondhatjuk: a sok néha több.

Ennek ellenére tavaly is folytatódott a bankrendszer konszolidációja nálunk: több bank is eltűnt a hazai pénzügyi rendszerből, például a magyarországi Commerzbankot megvette az Erste, a Sopron Bank ügyfélportfólióját a Magnet Bank vette át, a Sberbankot felszámolták. Folytatódik ez a folyamat, esetleg jöhetnek még új bankok, vagy újabb hitelintézetek lépnek ki a magyar pénzpiacról?

Ebből is láthatjuk, hogy a cégek konszolidációja normális piaci folyamat, amely a gazdaságban évszázadok óta tart. Az erősebbek, ügyesebbek olvasztják magukba a gyengébbeket, kisebbeket. A világot azért is nem egy-két cég uralja, mert közben újak születtek, születnek, és közülük sokan életképesek. A Magyar Bankszövetség tagjainak száma folyamatosan növekszik, hiszen a pénzpiaci szereplők természetes együttműködését a szövetség biztosítja. 

Szóval dinamikusan zajlik az élet, nagyon várom, hogy Kanadától kezdve Skandinávián át Japánig újabb vállalati bankok és hatásukra újabb befektetők érkezzenek ezekből a régiókból is, és majd így váljon jelentőssé ezekkel a térségekkel is az export-import forgalom.

Miként hat majd a honi bankrendszerre, ha a Magyar Bankholding ténylegesen elkezd működni?

Egy-egy bank szerepét a Magyar Bankszövetség sohasem értelmezi, ezért az általánosság szintjén maradok. A Magyar Bankholding évek óta egyre inkább bankként működik. A magyar gazdaságnak stabil, tőkeerős, nyereségesen működő bankokra van szüksége. Mint sok más ágazat, a bankok is csak tiszta piaci versenyhelyzetben tudnak igazán hatékonyan, eredményesen, a nemzetgazdaság javára jól működni és fejlődni. A magyar gazdaság növekedésével minden bank és az újonnan alapított bankok számára is lesz tér Magyarországon és a régióban.

Hogy áll a magyarországi bankrendszer tőkehelyzete, tényleg olyan stabil, mint néhány elemző mondja?

Az európai szabályozói, bankfelügyeleti és tőkekövetelményi előírások miatt az EU-s bankszektor stabil, ezen belül Magyarország a dobogó környékén található. A banktőke kérdése a hazai és nemzetközi gazdasági szerepvállalás szempontjából lényeges, hiszen a banktőke mértéke a hitelkihelyezés mértékét is meghatározza. Ismét visszatérek a 2008-as gazdasági válságra, amelynek hatására a bankszektort globálisan, EU-s és nemzeti szinten is újraszabályozták. A folyamatos tőkenövelés szükségességét az mutatja, hogy a bankrészvények után hagyományosan nem vagy alig vesznek ki osztalékot, hiszen a nyereséget ismételten a tőke növelésére kell fordítani. Tőzsdei adatok szerint a 2008-as gazdasági válság óta az Egyesült Államok vezető bankjainak a tőkepiaci kapitalizációja megduplázódott, az EU központi országaira fókuszáló bankoké 50 százalékkal nőtt, a Kelet-Közép-Európára összpontosító pénzintézeteké pedig stagnált. Az európai bankszektor versenyképessége tehát drasztikusan csökkent, ez pedig Európa számára a globális gazdaságban betöltött szerep évről évre fokozódó gyengülését hozta magával. A helyzet kezelési iránya egyszerű, a túlzott mértékben kilengett ingát vissza kell vinni az egyensúlyi helyzetébe. A hazai bankszektorra különösen igaz, hogy az elmúlt időszakban erőn felüli terheket viselve járult hozzá a gazdaság működőképességének fenntartásához. Ez egy ideig indokolt lehetett, azonban mostanra eljött a banki terhek csökkentésének az ideje, és hogy a bankok az eredményükből ismét érdemben tudják növelni a tőkéjüket, továbbá ezáltal a hitelezési képességüket. Csak így tudják ellátni a gazdaság tőkeellátottságát növelő szerepüket, mozgásba hozni az európai, idehaza pedig a magyar gazdaságot.