Nagy Márton: a magyar gazdaságnak át kell állnia egy uniós forrás nélküli létre

Egy esztendeje annak, hogy kinevezte a miniszterelnök gazdaságfejlesztési miniszternek. Milyen mérleget von az azóta eltelt időszakról?

Nehéz volt a tavalyi év, ha röviden kellen jellemezni, akkor egy energiacsapdába kerültünk. Egy olyan hatalmas sokkot kellett kivédekezni 2022-ben, ami a külkereskedelmi egyenleget 10 milliárd, a költségvetési egyenleget a rezsivédelmen keresztül közel 5 milliárd euróval billentette ki, és mivel mindkettőt egyszerre ütötte, ezért egy ikerdeficites állapotot hozott létre. Hatalmas bravúr, hogy ezt az energiacsapdát kivédekeztük a külkereskedelmi oldalon az FDI és az export növelésével, a költségvetési oldalon pedig az extraprofitadók bevezetésével. 

 A háború okozta szankciós infláció növekedése ugyanis magas kamatokat hozott. Az infláció káros hatásait az árstopok és a kamatstopok enyhítették. Sőt, tavaly – a korábbi évek kedvező gyakorlatának megfelelően – a reálbérek is növekedni tudtak, azaz az infláció nem ette meg a fizetéseket. Erre az idén is minden esélyünk megvan. Az infláció leszorítása most tehát a kulcskérdés, azzal a kamatcsapda leküzdése is egyszerűbb lesz.

A vállalati hitelezésnél kevésbé látható akkora zuhanás, mint a lakossági oldalon, ez mennyiben tulajdonítható a kormányzati programoknak?

Sajnos a kamatcsapda első hatása azonnal érződött, az év első három hónapjában a hitelpiac ugyanis teljesen kiszáradt mind a lakosság, mind a vállalatok esetén. Pontosan ezért avatkozott be a kormány, a Baross Gábor Tőke- és Hitelprogrammal májustól megtámasztottuk a hitelezést. Ugyanakkor itt ébernek kell lenünk. 

Felmérések szerint a Baross Gábor és a Széchenyi kártya program összességében 1,6 százalékos növekedési többletet okozott az idén, tehát ezek nélkül recesszió lenne Magyarországon.

Ez nem gyengíti az infláció ellen küzdő jegybank monetáris politikáját?

Sokan azt mondják, hogy ezzel is ellene megyünk a jegybank politikájának. Én viszont azt gondolom, hogy a vállalati hitelprogramok az inflációt negatívan nem befolyásolják, mert ez a kínálati oldalt támogatja. Ha a vállalati kínálati oldal fennmarad, nem lesz benne törés, az inkább csökkenti az inflációt, tehát pont az ellenkezője igaz, egy magasabb kamatkörnyezetben a vállalati hitelösztönzés az infláció leszorítását segíti. Ennek költségeit, a kamattámogatás összegét pedig fiskális oldalról ki kell fizetni. Az a jó gazdaságpolitikai eszköz, ami a GDP-t is növeli, és az inflációt is csökkenti, azaz olyan eszközöket kell keresni, ami egyszerre jó irányba mozgatja mind a kettőt.

Akkor könnyen elérhető év végén az egy számjegyű infláció?

A három nagy fundamentális ok, amely az inflációt okozta, megoldódott: az egyik az energia ára, aminek esetén jelentős áresést láttunk, a másik a forint árfolyama, ami stabilizálódott, a harmadik pedig, ami szintén felhajtotta az inflációt, a vállalatoknál tapasztalt ár-profit spirál, aminek ugyancsak végét látjuk. Olyan mértékű volt az élelemiszer-kiskereskedelmi forgalom visszaesése, hogy a túlzó nyerészkedésen alapuló magatartás, ami eddig jellemezte a vállalatokat mára teljesen kiszorítaná őket a piacról, így tehát ez teljesen bekorlátozza az áremelési lehetőségeiket. Sőt, azok a kormányzati intézkedések, mint például a kötelező akciózás vagy a hamarosan bevezetendő online ár-összehasonlítás, a nagyobb és erősebben generált verseny miatt is a piaci árréseket prés alá helyezi, ami az élelmiszer-inflációban jelentős csökkenést fog eredményezni már a közeljövőben. Biztos vagyok abban, hogy a szigorú monetáris, valamint fiskális politikai és kormányzati speciális beavatkozások egy számjegyű inflációt hoznak év végére.

Minek tulajdonítható, hogy a magyar infláció a legmagasabb Európában?

Ezen nem lepődöm meg, hiszen ez a hazai gazdaság szerkezetéből adódik. Mivel jelentős az energiaimportunk, ezért az energiaárak emelkedése egyszerre ütötte meg a gazdasági növekedést, a külkereskedelmet, a költségvetést és az inflációt. Az ikerdeficit pedig törvényszerűen elmozdította az árfolyamot. Az energiaárak hatása és az árfolyam leértékelődése együttesen 60-70 százalékban felelős az inflációért, 20-30 százalékban pedig az ár-profit spirál. Ez a három hatás mára megszűnt.

Attól nem kell tartani, hogy az infláció magasabb szinten beragadhat?

Az inflációt 5 százalék alá visszaszorítani lesz igazán nehéz feladat, hiszen az inflációs várakozásokat nem lesz könnyű lehozni, de emellett vannak további nehezítő tényezők. Az inflációt befolyásoló tényezők közül a ciklikus mellett fontos nézni a trendszerű hatásokat is. Nagy kérdés, hogy a deglobalizáció, a kínai de-coupling vagy de-risking, az erősödő amerikai protekcionizmus, illetve az energiaárak a válság előtti szinthez képesti magasabban való stabilizálódása, mit jelent majd a globális inflációra nézve. Nem tartom kizártnak, hogy a globális infláció hosszú távú szintje feljebb került időközben.

A magas kamatok, szigorú monetáris politika mellett, hogy lesz jövőre 4 százalékos gazdasági növekedés?

Év végén az egy számjegyű infláció elérése azt jelentheti, hogy 2024 tavaszára a jegybanki kamatlábak is egy számjegyűvé válhatnak. A hitelpiac tehát begyógyulhat, újraindulhat. A növekedésünk legfőbb támasza továbbra is a beruházások és az export marad, a visszahúzó erők közül a pedig az infláció csökkenésével párhuzamosan a fogyasztás is magára találhat, ráadásul itt egy jelentősebb visszapattanást várok. Ha összehasonlítjuk a kormány várakozásait a Magyar Nemzeti Bank elemzésével, van egy kisebb eltérés. Mi azt mondjuk, hogy jövőre 4 százalék lesz a növekedés és 6 százalék az infláció, addig a jegybank 3,5–4,5 százalékos GDP-bővülést tart reálisnak és 3-5 százalékos pénzromlást, tehát valamivel alacsonyabb inflációt és alacsonyabb növekedést prognosztizál. A fogyasztás mértéke lesz a kulcskérdés.

Meddig maradhat az élelmiszerárstop?

Az infláció és az élelmiszer-infláció is már gyorsulva csökken. A kötelező akciózás és az online ár-összehasonlítás további árleszorító hatást fejthet ki. Azt gondolom, hogy a kormány ebben a hónapban, amikor dönt az élelmiszerárstop jövőjéről, a korábbiaknál sokkal több kedvező tendenciát vesz majd figyelembe venni. Ma már csak 1 százalék környéki inflációleszorító hatása van az árstopnak.

És a kamatstopokat mikor lehet kivezetni?

Nagyon kevésszer hangzik el, hogy a kamatstop valójában miről szól. Általában az jelenik meg, hogy megkárosítjuk a bankokat és a jegybank politikáját nehezítjük. Valójában,ó a magas kamatok mellett a törlesztőrészletek emelkedéséből adódó pénzügyi terheket nem szabad 300 ezer lakossági ügyfélre ráengedni annak a kockázatával, hogy elveszíthetik a lakásukat. Elfogadhatatlan, hogy emberek egy olyan válságban veszítsék el az otthonaikat, amit a háború és az elhibázott szankciók okoznak. A helyzet hasonló 60 ezer kkv esetén is: amennyiben ugyanis ezek a vállalatok csődbe mennének, akkor a munkanélküliség radikálisan emelkedne és az emberek megélhetése kerülne veszélybe. Ezen a két ponton tehát meg kellett fogni a kamatokat, 

A jegybank független, de a jegybank normatív kamatpolitikájára nekünk is reagálni kell, a negatív mellékhatásokat kezelni kell. A kamatstopot akkor vezethetjük ki nagy bizonyossággal, ha az infláció után a jegybanki irányadó kamatláb is egy számjegyű lesz. A kkv-k esetén a kivezetés egy lépésben történhet meg, a lakosság esetén a rögzített kamatláb és piaci kamatláb jelentős távolsága miatt – minden bizonnyal – két lépésben.

Közben a jegybank a kamatemelésekkel a keresletet drasztikusan visszafogta. Hogy ítéli meg ez a lépést?

Nem tisztem kommentálni a magyar jegybank politikáját. Általánosságban inkább azt lehet elmondani, hogy az inflációt döntően kínálati oldali tényezők uralják, most nem a monetáris politika, sokkal inkább a fiskális politika tud eredményesebben hatni. Sokan a hetvenes évek válságával jönnek példaként, de a helyzet nem ugyanaz, felejtsük el. A jegybankoknak most sokkal célozottabb eszközöket kellene használniuk azért, hogy ott hassanak, ahol tényleg kell.

Most jött ki a jegybank eredménykimutatása, e szerint rekordveszteséget hozott össze, és az idén is nagyon nagy vesztesége lehet sok piaci elemző szerint. Ezt hogy kommentálná?

A jegybanknak alapvetően nem erre kell figyelnie, hanem elsődleges céljára és mandátumaira. Persze ez nem jelenti azt, hogy bármekkora vesztesége lehet a jegybanknak, mivel ezt a költségvetésnek meg kell téríteni, és a fiskális politika könnyen csapdahelyzetbe kerülhet. A jegybanki tőkeszivattyú nagyon veszélyes lehet, hiszen növeli a költségvetési hiányt, az államadósságot és a finanszírozási költségeket, a gazdaságfejlesztés és családtámogatás elől veszi el pénzt. Gondolom, ezzel nem mondok újat. Ha a jegybank saját tőkéje masszívan negatív, mint ahogy már látszik 2023 áprilisában, a jegybanknak is jobban oda kell figyelnie, hogy a veszteségét hogyan tudja minimalizálni.

A kormány 2024-re védelmi költségvetést készített. Sok vita előzte meg a parlamenti benyújtást?

Igen, sokat vitatkozunk. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter a végén viszont „kiegyenesített” mindent. A GDP-arányos 2,9 százalékos hiány tartható, úgy, hogy a védelmi vonalakat nem kellett feladnunk, sőt erősödtek. Nem mondunk le a GDP-arányos 2 százalékos honvédelmi kiadásokról, a rezsivédelemről, a nyugdíjasok védelméről és a családvédelemről sem. Persze ennek az volt az ára, hogy magunkon takarékoskodunk. A gazdaságfejlesztési célban is történt változás, az építőipar helyett az energiaipari beruházásokat támogatjuk, ez összefügg egy új FDI-stratégiával.

Sokat beszéltünk a kamatcsapdáról. A kormány legutóbbi döntése értelmében az állampapírpiac felé terelné a megtakarításokat, de mintha kicsit későn jöttek volna ezek az intézkedések.

A 2024-es költségvetésből jól látszik, hiába csökkent az energiaszámlánk, a kamatköltségek megemelkedtek, szinte ugyanannyival, 1000 milliárd forinttal. Ebből adódóan a büdzsé ahelyett, hogy kikönnyült volna, továbbra is feszes helyzetben van. Ilyenkor tehát az is feladatunk, hogy a kamatcsapdából gyorsan kikerüljünk, az infláció leszorításán és az állampapírpiac erősítésén keresztül. Az állam finanszírozása stabil, nem erről, hanem a költségekről van szó. Az a kérdés, hogy lehet-e alacsonyabb kamatok mellett finanszírozni magunkat. Ezzel együtt természetesen előtérbe kerülnek azok a célok is, amelyek a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzéséről szólnak, például hogy mit keres 8000 milliárd forint pénzügyi megtakarítás látra szóló betétben 0,5 százalékos kamat mellett, miközben az infláció 20 százalék feletti. Miért hagyjuk, hogy a lakosság vagyona elinflálódjon? Mi nem adóztatjuk a megtakarításokat, hanem olyan megtakarítási formák felé tereljük a lakosságot ahol, a pénz megőrzi a reálértékét. Itt van például az önfinanszírozás kérdése is mint stratégia cél. A külföldiek részaránya újra növekszik, miközben az lenne inkább a fontos, hogy inkább belföldről finanszírozzuk magunkat, a hazai lakosság és az intézményi befektetők legyenek túlsúlyban. 

Ezek a beavatkozások már most mutatják a hatásaikat, a legutóbbi kötvényaukciók és a piaci hozamok esése visszaigazolta az intézkedések helyességét. Igaz, talán lehetett volna egy kicsit hamarabb is lépni.

Térjünk vissza a válság értelmezéséhez. Ha, olyan speciális ez a válság akkor mit kell ebből tanulnunk?

Mindent egybevetve szerintem ez a legfontosabb kérdés. A gazdaságunk energiaintenzív iparágakra épül, és ebben nem lesz változás. Hiba lenne az FDI szerkezetét úgy változtatni, hogy autóipar helyett csak szoftverfejlesztéssel foglalkozzunk. Az ipar mellett persze kell szolgáltatás is, de az ipari dominancia nem törhető meg. A válság sokkal inkább azt üzeni számunkra, hogy az energiaintenzív iparunkat nekünk kell energiával ellátnunk, az energiaszuverenitást növelni kell, az állami építőipari helyett energiaipari beruházási programot kell hirdetni. Idetartozik Paks II, gázalapú erőművek építése, a hálózat felújítása. Növelni kell energiaár-versenyképességünket, fontos kérdés, hogy milyen áron tudjuk adni az energiát a vállalatoknak. Összességében elmondható, hogy a gazdaságunk jól vizsgázott a válságban. 

 Az idén elkerüljük a recessziót, 1,5 százalékos növekedés lesz, a teljes gyógyulást pedig 2024-ben fogjuk látni, 4 százalékos növekedést tudunk majd felmutatni.

Jelentős külföldi működőtőke-beruházások érkeztek az országba az elmúlt években, mennyire lett ez a magyar növekedési modell alapja?

A beruházási rátánk a GDP közel 30 százaléka, míg a GDP-arányos export közel 90 százalék. A magyar modell nem dominánsan, de jelentősen támaszkodik a külföldi működőtőkére (FDI). A beruházások 20 százalékát finanszírozza FDI, 15 százalékát az EU, azaz egyharmad jön külföldről. A maradék kétharmad belföldi, ebben van költségvetési forrás, bankrendszeri hitelforrás, tőkeforrások és az újrabefektetett profit. 

 Amikor tehát FDI-stratégiáról beszélünk, sok célt kell összehangolni. Egyrészt folyamatosan évente 5-6 milliárd euró új FDI-t kell behozni, másrészt a bent lévő közel 100 milliárd dollár értékű FDI 10 százalékos évi hozama által képződött évi 10 milliárd dolláros profitot bent kell tartani az országban, azaz az újrabefektetést kell ösztönözni az osztalékfizetéssel szemben. Eközben a nyugati és keleti összekapcsolódást fenn kell tartani. Erősíteni kell az FDI horizontális és vertikális hatásait. Végül meg kell oldani az emelkedő energia- és a munkaerő-szükségletet.

Ez igaz az akkumulátorgyárakra is, és válogathat-e Magyarország a beruházások között?

Az, hogy nekünk autógyártásunk van, az kötelezővé teszi az akkumulátorgyártást is. Ha azt mondjuk, hogy ne legyen akkumulátorgyártás, akkor mondjunk le az autóiparról is, ez kéz a kézben jár. Ezek összekapcsolt iparágak, Magyarország pedig összekapcsolódásban hisz a híd szerepében, ezért valósul meg itt. Az akkumulátorgyárakról sokan azt hiszik, hogy egy egyszerű dolog és nincs alatta beszállítói lánc. Ezzel szemben itt is meg kell keresni a beszállítókat, szükség van az akkumulátor kompetencia fejlesztésére.

Az FDI kiválthatja-e az uniós forrásokat?

Kiválthatja, sőt a külföldi működő tőke jobb, mint az EU-forrás. A formáját tekintve mindkettő deviza-, és vissza nem térítendő forrás. Ha a tőke bejön és épít egy gyárat, előbb-utóbb újra meg újra fejleszteni kell, itt marad nálunk az az érték, nem úgy van, hogy holnap megfogom a gyárat, lebontom, aztán áthelyezem más országba. Hatását tekintve viszont az FDI jobb, a tőke elosztását a piac végzi, nem mi határozzuk meg, ezért pontosan tudja, hogy „mit kell csinálnia”. Az uniós forrás elosztását a kormány végzi, ránk van bízva, és persze megpróbáljuk jól csinálni. De azt gondolom, hogy ha a piac osztja magának a forrásokat, az mindig hatékonyabb, mint egy állami újraelosztás. Az igaz, hogy az uniós források hiányoznak a magyar gazdaságból, ugyanakkor, ahogy említettem, nem dominánsak a gazdaság finanszírozásában. Könnyen kiváltható forrás. 

A magyar gazdaságnak át kell állnia így is, úgy is egy uniós forrás nélküli létre. Ez persze nemcsak FDI-t jelent, hanem hitel- és tőkeforrást is. Nemzetközi összehasonlításban a magyar 57,5 százalékos GDP-arányos FDI-állomány viszonylag még mindig alacsony, nem is beszélve a hitelpenetrációról, a vállalati hitelek GDP-arányos 17 százalék körüli arányáról. Mindkettő megduplázódhat 2030-ig, miközben a vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP EU-átlaghoz viszonyított arányos fejlettségünk 77,8 százalékról 90-re emelkedhet.

A kormány félmillió új munkahelyet szeretne teremteni a következő években, maradunk a munkaintenzív növekedésnél?

Az automatizáció, a robotizáció és az intenzív növekedési modell mellett is lesz 500 ezer fős munkaerőigény a gazdaságban. Itt elsősorban azt kell megnézni, hogy növelhető-e az aktivitás, rendelkezésre áll-e megfelelő munkaerő, területileg lehet-e kezelni a hiányt vagy átképezni. A magyar munkahelyek a magyaroké. Ha nincs munkaerő, akkor lehet behozni vendégmunkást, aminek szabályozott keretei vannak. Minden évben lesz egy kvóta, amit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium bocsát ki, hogy hány vendégmunkás fog dolgozni az országban. Lehet növelni a munkaaktivitási rátát a gazdaságban, de realisták vagyunk, vendégmunkásokra is szükség lesz.

Hogy áll a repülőtér visszavásárlása, és miből finanszírozzuk?

Nagyon sok befektetővel tárgyalunk a világ összes táján, nagyon komolyan vesszük a reptér visszavásárlását. Olyan baráti befektetőket keresünk, amely egyben operátor is, és hatékonyan, illetve nyereségesen tudja majd működtetni a repteret. Azt tudom mondani, hogy vannak nagyon ígéretes tárgyalások, ezt az üzletet év végéig le lehet zárni. Ami a finanszírozást illeti, a fejlesztési bankok az idén eddig már 2,375 milliárd dollár forrást gyűjtöttek, de egy ilyen stratégiai vásárlásnál, ahogy a Vodafone esetén, itt is felmerülhet az állami devizakötvény-kibocsátás lehetősége. A finanszírozás megoldott, attól nem félek, egy jó dealt kell kötni.

Milyen feltételeket támaszt az állam a befektető felé?

Beruházás, beruházás, beruházás és persze a jó együttműködés. Lehet látni a reptér állapotát, túlzsúfolt, a gyorsforgalmi utat fel kellene újítani, gyorsvasutat megépíteni, egyszóval rengeteg infrastrukturális fejlesztésre lenne szükség. A reptér egy stratégia eszköz, nemzetgazdasági jelentősége van.

Végül hadd kérdezzem meg, hogy mit szól az EU gazdaságpolitikai kritikáihoz. Úgy érzem, minden, amit itt elmondott, szöges ellentétben van az EU-ajánlásokkal.

Kicsit úgy érzem, akármit csinálunk, az nem számít, egyszerűen nem jó nekik. Még jó, hogy nem ők mondják meg, hogy mit kell itthon tennünk. Az árstopok kivezetését, amit a magyar jegybank is sürget, elég viccesnek tartom. Egyrészt a legfontosabb árstop a rezsivédelem, ami 2013 óta több millió magyar családot véd az elszegényedéstől, miért is kellene ezt kivezetni? De ilyen a kamatstop is, ami több száz ezer családot helyezett biztonságba. Háborús helyzetben „védelmi” gazdaságpolitikára van szükség, nemcsak a hon védelmét kell ellátnunk, hanem a gazdaság, a családok védelmét is. Az extraprofitok kivezetését elkezdtük, de sok szektorban fennmaradtak a nem indokolt profitráták, sőt, részben emiatt emelkedett meg az infláció is, így a teljes kivezetés nem indokolható.

Ma már több országban is van árstop, rezsivédelem és extraprofitadó. Ami pedig a fiskális számokat illeti, 2024-re az EU úgy számol, hogy huszonhét államból tizenegyben a költségvetés hiánya eléri, vagy meghaladja a GDP 3 százalékát, és 7 országban a 4 százalékot is. Mindenki háborús időket él…