Varga Mihály reméli, hogy Karácsony Gergely idén már hajlandó lesz befizetni a közterheket

A Pénzügyminisztérium József nádor téri székházában pénzügyminiszterként válaszol a Világgazdaság kérdéseire. Ezek szerint nem mond le.

Nincs ilyen szándékom.

Pedig Karácsony Gergely néhány hete felszólította erre. A főpolgármester úgy vélte, a kormány egyszerűen ellopja Budapest pénzét, amikor az ön irányítása alatt működő államkincstár inkasszóval leemeli a főváros számlájáról a szolidaritási hozzájárulásnak azt a részét, amit az önkormányzat nem hajlandó az államkasszába befizetni.

Ha én lemondanék, Karácsony Gergelyt az sem mentesítené a törvények betartásának kötelezettsége alól. A jogszabályokat még ő sem kerülheti ki. Példátlannak tartom, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig a főpolgármester fittyet hány rájuk, majd politikai üldözést emleget, amikor valaki ezt számon kéri rajta. 

Ami pedig a szolidaritási hozzájárulás ügyét illeti: főpolgármesterként Karácsony Gergely vezeti Magyarország leggazdagabb városát. Az adószabály úgy rendelkezik, hogy a fővárossal együtt – különböző összegekben – 724 város fizet hozzájárulást, ami teljes egészében azt a nagyjából 1800 települést segíti, amelynek adóereje szerényebb. A kormány tehát nem magára költi ezt, a pénz kistelepülésekhez kerül, amelyek – legalább részben – az alapvető közszolgáltatásaik kiadásait fedezik ebből. Az elv, hogy a gazdagabbak támogassák a szegényeket, találkozik a társadalom igazságérzetével, Karácsony Gergelyével viszont, úgy látszik, nem.

A főpolgármester egyebek mellett az inkasszálás jogosságát vitatta.

Erről csak annyit, hogy a Kúria, vagyis a magyar igazságszolgáltatás legfelső fóruma úgy határozott: a főváros részben sem mentesülhet az adófizetés alól, az államkincstár erre alapozva határozott decemberben az inkasszó mellett. 

Érdekes, hogy egy másik eljárásban, alsóbb fokon, a Fővárosi Törvényszék szinte éppen ugyanakkor a Kúria álláspontjával szemben foglalt állást. Azt hiszem, ez a helyzet is megmutatja, mennyire sokszínű a magyar ítélkezés.

Idén is folytatják az inkasszózást?

Reméljük, hogy Karácsony Gergely tett egy újévi fogadalmat és ezentúl befizeti az általa vezetett önkormányzatot terhelő adókat. Ha nem, az igazságszolgáltatás egyértelmű döntései mentén követjük a jog előírásait.

De vajon Brüsszelben is követik-e a jog előírásait, s folyósítják-e az eddig visszatartott nagyjából húszmilliárd eurót is? A kormány azzal érvel, hogy ez a pénz jogosan jár hazánknak, az utalások mégsem automatikusak.

Magyarország több jogcímen is jogosult uniós forrásokra, ez tény. A kifizetéseket utóbb plusz feltételekhez, úgynevezett mérföldkövekhez kötötték, mi maradéktalanul teljesítettük a többletelvárásokat is. Sokáig mégsem történt semmi. A folyamat az utóbbi hetekben felgyorsult, így január 17-éig 520 milliárd forint megérkezett az eddig visszatartott forrásokból. Most azon dolgozunk, hogy a még blokkolt források kifizetése is megtörténjen. 

Melyek azok a legfontosabb tényezők, amelyek meghatározhatják, hogy mekkora tételek blokkolását és mikor szüntetik meg?

Leginkább most úgy tűnik, hogy a folyamatot szinte minden befolyásolhatja. Elsősorban például a politikai elfogultság, legyen elég csak a baloldali-liberális többségű Európai Parlament eseményeit felidézni. Ezzel együtt a múlt év végére sikerült Brüsszelt néhány fontos kérdésekben meggyőznünk, a kifizetések ezért indulhattak el. Tavaly egyébként mindent egybeszámítva 2200 milliárd forint uniós forrás jött, idén legalább 2 ezer milliárdra számítunk.

Milyen meggyőző érvei voltak a kormánynak?

A legfontosabb szempont az volt, hogy a magyar gazdaság az egyébként jog szerint járó uniós források nélkül is működött. Sőt, többről volt szó egyszerű működésről. A magyar költségvetés az elmúlt négy évben olyan stabilitást mutatott, amelyet kevés országé. Kellő fedezetet teremtettünk a 2020-as járvány elleni védekezéshez, majd a gazdaság újraindításához, aztán a nemzetközi energiaválság kezeléséhez és az államadósság infláció miatt megugró kamatainak kifizetéséhez, mindeközben előfinanszíroztunk megannyi uniós forrásból megvalósuló beruházást, amelyhez a blokkolás miatt nem kaptunk pénzt Brüsszelből.

Az iménti felsorolásból két tényezőről külön is említést kell tennünk. Az egyik az államadósság után fizetendő kamatok ügye. Az elmúlt napokban egyes baloldali fórumok felvetették, hogy a kormány ezzel lényegében a gazdagoknak kedvez, mert a lakossági állampapírok kövér hozamait a jómódúak teszik zsebre, mivel ők vettek állampapírt.

Mivel kilencszázezer ügyfele van az államkincstárnak, így akkor tehát kilencszázezer gazdag ember van az országban. Vagyis a baloldal szerint is legalább minden tizedik magyar gazdag. De érdemes a tényeknél maradni, ezek pedig azt mutatják, hogy mára domináns elemmé vált a magyar családok vagyonában az állampapír. Ennek pedig az lehet a fő oka, hogy az állampapírok kiemelkedő hozamot ígérnek, mégpedig adómentesen és az elképzelhető legerősebb biztosítékkal, az állam garanciájával. Ezek a feltételek láthatóan vonzók is: 

Fontos az is, hogy az adósság további több mint ötven százalékát hazai intézményi befektetők – vagyis itteni, bármilyen tulajdonú – bankok, más piaci szereplők tartják a kezükben. A tisztán külföldi résztvevők aránya napjainkra harminc százalék alá szorult.

Ha már a százalékoknál tartunk: tavaly leginkább egyetlen százalékos mutató mozgása foglalkoztatta a hazai közvéleményt, mégpedig az inflációé. Orbán Viktor kormányfő nemrégiben közzétett egy videót, amely nindzsákként ábrázolta a kormány tagjait. A videó önt ugrás közben mutatja. Ugye nem azért kell magasra emelkednie, mert csak így tudja átszökkenni az idei inflációt?

Az ugrás azt jelzi, hogy a nindzsa kész a harcra, vagy éppenséggel azt, hogy már küzdelembe is bocsátkozott. A helyzet úgy áll, hogy valóban, harcba bocsátkoztunk az inflációval, és nem is eredménytelenül. Tavaly januárban 25 százaléknál is magasabb volt a mutató, ami decemberre 5,5 százalékra esett. Vagyis leszorítottuk az inflációt, de folytatnunk kell a munkát. Becsléseink szerint idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, ez a szint ugyanakkor még nem nevezhető alacsonynak, ráadásul veszélyeket is hordoz magában. Innen ugyanis akár egy kisebb világpiaci vagy más megingás is kellemetlen magasságba lökheti a magyar inflációt. Ezért kell tovább dolgoznunk.

Milyen eszközökben gondolkodik a kormány, ha lépni kell? Ársapkák, más piaci intézkedések?

Az infláció alakulását a kormány megannyi eszközzel befolyásolhatja. Döntéseinkkel alakíthatjuk a finanszírozás helyzetét, a béreket és adott esetben a piaci folyamatokat is. De a lényeg nem ez. Gazdaságpolitikánknak három szempontot kell szem előtt tartania. Először figyelnünk kell az egyensúlyra például azzal, hogy alacsonyan tartjuk a költségvetés hiányát és tovább csökkentjük az állam adósságát. Másrészt féken kell tartanunk az inflációt, harmadszor pedig olyan gazdasági növekedésre kell törekednünk, amely fenntartható. Ezek a szempontok úgy rendezhetők össze, ha az állam fegyelmezetten gazdálkodik, és fordít a gazdaság élénkítésére, de csak annyit, amennyit – hogy úgy mondjam – a takaró enged. Mentsük meg magunkat a korábbi balliberális kormányok hibájától, óvakodjunk a túlköltekezéstől! 

Ebből következik sok más mellett, hogy csak olyan befektetéseket finanszírozhat az állam, amelyek nagyobb eredménnyel kecsegtetnek, mint a ráfordításuk értéke.

Időzzünk egy kicsit az imént említett szempontok közül a harmadiknál! Hogyan érnék el a fenntartható gazdasági növekedést?

Az összefüggések közül csak egyet emelnék ki, azt, amelyik az inflációhoz is kapcsolódik. Mivel a pénzromlás 5,2 százalék lehet – egyes szakmai vélemények ennél is csekély rátával számolnak –, így számottevő reálbéremelkedés jöhet idén idehaza. Ezzel párhuzamosan a kamatok is mérséklődhetnek, e két tényező pedig a fogyasztás, a kiskereskedelmi forgalom felpörgését vetíti előre. 

s mi is úgy számolunk, hogy kiemelkedő lehet a gazdasági növekedésünk. Szám szerint 3,6 százalék.

A 3,6 százalékos értékre elsősorban talán a nyugdíjasok kapják fel a fejüket: az állam ugyanis akkor fizethet nyugdíjprémiumot, ha a bővülés meghaladja a 3,5 százalékot. Terveznek ezzel a juttatással?

Mint arra sokan emlékezhetnek, a nyugdíjprémium lehetőségét a balliberális kabinetek foglalták törvénybe. Igaz, ők soha nem fizettek ilyet, ellenben a Fidesz–KDNP-kormányok már ötször. Reálisnak tartom, hogy idén novemberben lesz a hatodik ilyen alkalom.

 A 13. havi juttatás korábban esedékes és annak nincs feltétele.

Valóban, a 13. havi nyugdíj – teljes havi összegben – február elején, vagyis a következő hetekben érkezik meg a jogosultakhoz. A 2,5 millió érintett együttesen nagyjából 520 milliárd forinthoz jut. Az igaz, hogy a kifizetésnek most nincs feltétele, de korábban volt: vissza kellett állítanunk a 13. havi nyugdíjat, azt ugyanis a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal a kétezres évek végén egy tollvonással elvette. Azóta a nyugdíjak értékét minden évben legalább az infláció mértékével növeltük, de nem csak annyival, ennek köszönhető, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta húsz százalékkal emelkedett. Tavaly, a magas infláció évében 18,6 százalékos növelésről intézkedtünk.

Ha már a tavalyi év inflációja szóba került: az ellenzéki térfélről egy éve azt hallhatja a hazai közvélemény, hogy megélhetési válság van, az embereknek néha még a hétköznapi betevőre való előteremtése is nehezen megy. A drágaságért pedig a kormány rossz gazdaságpolitikája felelős. Mit szól ehhez?

A nyugdíjakat megvédtük, a béremelkedés egy évtizede dinamikus, lényegében nincs munkanélküliség, az államadósságot a 2010-es 82 százalékról 65-re csökkentettük, az inflációt egy év alatt leszorítottuk, gazdasági teljesítményünk folyamatosan a legjobbak között van az unióban. Eközben a családtámogatásokat fenntartottuk, újraszabtuk a csokot, az átlagfogyasztásig mindenkinek garantáljuk a rezsicsökkentést. Mindezt olyan időszakban, amikor több súlyos háborús konfliktus zajlik a világban, az egyik éppen a közvetlen szomszédunkban, nemzetközi energiaválság bontakozott ki és az Európai Unió kizárólag politikai okok miatt két évig egy fillért sem folyósított a hazánknak járó forrásokból, vagyis még ezeket a fejlesztéseket is megelőlegezhettük. A gazdaságpolitika és ezzel a költségvetés állta a sarat. Arra meg emlékezhetünk, hogyan kezelte a baloldal a válságot: 12 százalékos munkanélküliség, drasztikus adóemelések, 13. havi juttatások elvétele, családok sanyargatása, brutális rezsiemelés. A különbség részletezésére talán nincs szükség.

De lesz-e szükség arra, hogy az idei költségvetésen utóbb, év közben módosítsanak?

Az első gazdasági adatokat meg kell várnunk, hogy a mostaninál tisztábban lássunk. Az idei számainkat, terveinket tarthatónak véljük, de ha év közben a nemzetközi és hazai helyzet megköveteli, akkor igen, változtatunk.

Bár még csak három hete tart az esztendő, mégis adódik a kérdés: idén is tavasszal fogadják el a jövő évi, vagyis a 2025-ös költségvetést?

Igen, a szokásos módon, az adóváltozásokkal együtt.

S lesz-e idén változás a tárca székhelyének címében? Mikor fejeződik be a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Mátyás templom melletti palotájának helyreállítása és mikor költözik a tárca a budai Várba?

A Pénzügyminisztérium 76 év után a terv szerint idén elhagyja a József nádor teret és visszaköltözik a Várba, abba a székházba, amely a második világháború végéig otthont adott a szervezetnek.

Adódik a kérdés: mi lesz beszélgetésünk mostani helyszínével?

Ezt az épületet 1947-ben rekvirálta az állam a Magyar Általános Hitelbanktól. A kétség kívül impozáns székházat Alpár Ignác tervei alapján 1909-ben alakították ki, és megépítése óta, vagyis több mint 110 éve a magyar gazdasági és pénzügyek egyik fontos helyszíne. Az épület az állam tulajdona, s úgy vélem, az lenne a leghelyesebb, ha visszakapná azt a magyar üzleti szféra.