Miért akarja Nagy Márton, hogy zombiként falják fel egymást a magyar cégek?

„Nem csak a minőség számít, hanem a méret is” – ezt mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a versenyképességi stratégiájának prioritásait bemutató konferencián márciusban, amivel elsősorban az akkor még a kormánnyal konfliktusban álló jegybank 330 pontos programjára célzott. Valójában azonban ennél többről szól, jobban ugyanis nem is lehetne összefoglalni a tárcavezető által képviselt gazdaságpolitika lényegét. 

A high pressure economy, vagyis magas nyomású gazdaságról számtalan értelmezés született már a hazai szakmai körökben, az alapkoncepcióról azonban kevés szó esett. Ugyanis nem pusztán 

• a jövedelemnövekedésről, illetve  
• a gazdasági növekedés erőltetéséről szól, hanem 
• a mérethatékonyság és 
• a termelékenység javításáról is. 

Hiába ugyanis az elmúlt évtizedek gazdasági fejlődése, a kilencvenes évek óta mindig a magyar gazdaság egyik alapvető problémája a vállalati szektor széttöredezettsége és a konszolidáció hiánya, amelyeken tulajdonképpen semmilyen versenyképesség-javító intézkedés nem változtatott.

Az élelmiszeripar a bizonyíték, hogy a gyenge mérethatékonyság növeli az árakat

Bár a magas nyomású gazdasággal szembeni legnagyobb kritika az árakra gyakorolt hatása, miután az állandó és erőltetett béremeléseken keresztül a belső keresletet fűti, Nagy Márton érvelése szerint pont hogy a kínálati oldal gondjait is képes kezelni, azaz végső soron még az árnyomást is mérsékelteti.

Ez azért is fontos, mert a Magyar Nemzeti Bank, amely többször vitába keveredett korábban a kormány gazdaságpolitikai irányvonalával, maga ismerte el: uniós szinten a második legrosszabb termelékenységgel rendelkezik az ágazat, amely miatt a hazai élelmiszerárak is érzékenyebben reagálnak a nemzetközi költségsokkokra. 

A jegybank számításai szerint egyébként 

• egy kisvállalat 80 százalékkal, míg 
• egy középvállalat 230 százalékkal termelékenyebb, mint egy mikrovállalat.

Az utóbbi azért nagy gond, mert a hazai mikrovállalatok aránya lényegesen meghaladja a fejlett gazdaságokban megfigyelhető súlyt.

A német és osztrák cégvilág sokkal koncentráltabb, mint a magyar, így a jövedelmek is magasabbak

A Nagy Márton által felkínált recept erre szolgálna valamiféle megoldásként, amely az erős bérkiáramláson keresztül helyezi nyomás alá a magyar vállalatokat. Lényegében ez azt jelenti, hogy a gyengék kiesnek, az erősek pedig még erősebbeké válnak, miután a kisebbeket felvásárolják. Persze lehet vitatni az alapgondolatnak a létjogosultságát, főleg, hogy a magyar gazdaság termelékenységét és fejlettségét rengeteg tényező befolyásolja – legyen szó a munkaerő minőségéről, a technológiai színvonalról vagy a tőkejavak jelenlétéről.

Ettől azonban még tény:

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha zombiként felfalják egymást a magyar vállalatok, egy csapásra úgy élnénk, mint a németek. Az viszont valószínűsíthető, hogy egy konszolidált struktúrában a mainál sokkal termelékenyebbek lehetnek a hazai cégek. Noha egyelőre semmilyen adat nem támasztja alá, a miniszter szerint ennek a folyamatnak egyébként már látszódnak a jelei, miután több szektorban már most érzékelhető valamiféle koncentráció.

Egy magasabb inflációs közegben kérdéses, miképp reagálnak a vállalatok

Ugyanakkor, mint mindennek, ennek a folyamatnak is vannak kockázatai, bár talán még működött is gond nélkül, amíg nem volt infláció, tehát az erőteljes jövedelemáramlás kisebb veszélyt hordozott magába. Az elmúlt négy évben, amióta a világjárvány miatt ismét felütötte a fejét a magas infláció, amitől igencsak elszoktak a hazai gazdasági szereplők, a magas bérnyomás alatt az árazási hajlandóság is sokkal erőteljesebb lett, mint korábban. Így nagy kérdés, hogy az erős jövedelemáramlás, amelyet évek óta látunk Magyarországon, az energiaválság lecsengése után mekkora ütemben hajtja felfelé az árakat, illetve a vállalati koncentráció mennyiben képes kezelni a kínálati oldal strukturális gondjait.