BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az előzetesen közöltnél jobb lett a külkereskedelmi mérleg

Idén márciusban a kivitel volumene 10, a behozatalé 15 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,6 milliárd eurót tett ki, az egyenleg 572 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz képest. Februárhoz viszonyítva az export és az import szezonálisan kiigazított volumene egyaránt 2,0 százalékkal mérséklődött.

Idén márciusban a vártnál 60 millió euróval magasabb lett a termék-külkereskedelmi egyenleg, vagyis 572 millió euróval javult. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 1,5, a behozatalban 2,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos havitól. A cserearány 0,5 százalékkal javult. A forint árfolyama az euróhoz mérten 2,7, a dollárral szemben 1,1 százalékkal gyengült – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

külkereskedelmi mérleg
A volumencsökkenést importoldalon a gyógyszerészeti termék forgalmának alakulása befolyásolta / Fotó: Science Photo Library via AFP

Márciusban a kivitel értéke 12,3 milliárd euró, azaz 4858 milliárd forint, a behozatalé 10,7 milliárd euró, vagyis 4238 milliárd forint volt. Márciusban az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 14, az importé 19 százalékkal csökkent. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 1,6 százalékkal nagyobb, a behozatalé 5,7 százalékkal kisebb volt.

Csökkent a gépek és szállítóeszközök export és import volumene

A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 16, behozatala 20 százalékkal kisebb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben és a behozatalban is közel ötödével csökkent. A közúti jármű árucsoport exportvolumene néhány százalékkal, importvolumene közel ötödével elmaradt a bázisidőszakitól. 

A híradástechnikai, hangrögzítő és ‑lejátszó készülék exportvolumene mintegy ötödével, importvolumene néhány százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport forgalma a kivitelben közel ötödével, míg a behozatalban negyedével elmaradt a 2023. márciusitól. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportban 9,5, az importban 9,1 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumencsökkenéséhez.

A gyógyszerek csökkentették az import volumenét

A feldolgozott termékek exportvolumene 5,3, importvolumene 13 százalékkal kisebb lett. A volumencsökkenést exportoldalon az egyéb fémtermék, az importoldalon a gyógyszer, gyógyszerészeti termék forgalmának alakulása befolyásolta leginkább. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 1,5, az importban 5,0 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumencsökkenését. 

Az energiahordozók exportvolumene 5,7 százalékkal magasabb, importvolumene 6,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az exportoldali növekedésben és az importoldali csökkenésben egyaránt a kőolaj és kőolajtermék volumenalakulásának volt a legnagyobb szerepe. Az energiahordozók forgalmának változása a teljes export volumencsökkenését minimális mértékben, 0,1 százalékponttal ellensúlyozta, az importét viszont 0,5 százalékponttal fokozta.

296 millió euróval romlott a termék-külkereskedelmi mérleg

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 6,7 százalékkal nagyobb, a behozatalé 13 százalékkal kisebb lett. Az exportban és az importban bekövetkezett volumenváltozást egyaránt döntően a gabona és gabonakészítmény forgalmának alakulása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom csökkenését 0,5 százalékponttal lassította, míg az importcsökkenés ütemét 0,8 százalékponttal felerősítette.

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 12, az onnan érkező behozatalé 13 százalékkal alacsonyabb lett. 

A termék-külkereskedelmi mérleg 296 millió euróval romlott, 1,8 milliárd eurós többlet keletkezett. Az export 77, az import 72 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban. Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 4,7, a behozatalé 22 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 868 millió euróval javult, 209 millió eurós passzívumot mutatott.

Az első negyedévben csökkent a kivitel és a behozatal volumene

Idén január és március között a kivitel értéke 36,5 milliárd euró, vagyis 14,2 ezer milliárd forint, a behozatalé 32,6 milliárd euró, azaz 12,7 ezer milliárd forint volt. Idén január és március között az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 3,6, a behozatalé 9,6 százalékkal csökkent. A termék-külkereskedelmi mérleg 2,7 milliárd euróval javult, a többlet 3,8 milliárd eurót tett ki. 

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 4,1, a behozatalban 6,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A cserearány 2,0 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest nem mutatott érdemi értékváltozást, míg a dollárhoz viszonyítva 1,1 százalékkal erősödött.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.