BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Erre a hatalmas dobásra készül Magyarország az EU-elnöksége alatt

Új európai versenyképeségi paktumot készít elő a júliustól kezdődő időszakban a soros magyar elnökség, amely értékelni fogja az Európai Uniót körülvevő globális helyzetet, és megvizsgálja, milyen válaszokat adott az EU az elmúlt időszak kihívásaira. Bóka János számolt be erről.

Új európai versenyképeségi paktumot készít elő a soros magyar elnökség – mondta Bóka János, az európai uniós ügyek minisztere a 14. Infoparlament – Információs társadalom parlamentje című konferencián csütörtökön az Országházban. A miniszter előadásában úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a terveik szerint novemberben Magyarországon tartandó informális európai tanács a legmagasabb politikai szinten meg tudja erősíteni ezt a paktumot, és kijelöli az irányt az Európai Unió (EU) következő ötéves intézményi ciklusa számára – írta meg az MTI.

soros elnökség
Bóka János szerint az EP-választások után „az együttműködés új szakaszát” szeretnék megnyitni a soros elnökséggel / Fotó: AFP

 

Prioritás: a versenyképesség erősítése

Bóka János hangsúlyozta: a július elsejével kezdődő soros magyar elnökség központi prioritása a versenyképesség erősítése lesz. Az elnökség ideje alatt mintegy 1500-1600 munkacsoportülést és 230 elnökségi rendezvényt szerveznek – tette hozzá, megjegyezve: a részletes programot június 18-án hozzák nyilvánosságra.

A miniszter kijelentette: az európai parlamenti választások után „az együttműködés új szakaszát” szeretnék megnyitni. Úgy folytatta: a választásokat követő átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy meghatározzák a következő öt évre szóló, az unió működése szempontjából létfontosságú stratégiát és a politikai irányvonalakat. Mint mondta, 

a magyar elnökség értékelni fogja az EU-t körülvevő globális helyzetet,

és megvizsgálja, milyen válaszokat adott az EU az elmúlt időszak kihívásaira.

Törékeny geopolitikai helyzet

A geopolitikai helyzet törékeny

– hívta fel a figyelmet Bóka János. Hozzátette: az orosz–ukrán háború lezárása rövid és középtávon sem látszik. Emellett fennáll az eszkaláció veszélye a Közel-Keleten, de ugyanez a helyzet a Kaukázusban és a Távol-Keleten is – magyarázta.

A miniszter szerint egyre erősödik a polarizáció a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Kína között, így „elkerülhetetlenül bekövetkezik” majd a konfliktus. Nem tudni ugyanakkor, hogy ez mennyire lesz szabályozott, és hogy az unió milyen helyet foglal el a polarizációban – mondta.

Tovább folytatódhat az unió versenyképességének romlása

Bóka János közölte: 

Folytatódik az unió versenyképességének romlása is, amit az elmúlt években nemhogy megfordítani, de még lassítani sem nagyon sikerült.

A miniszter véleménye szerint a következő négy-öt évben eldől, milyen szegmensekben lesz képes globális pozíciókat elfoglalni az EU.

Merre tovább?

Éppen ezért kiemelkedő jelentőségű, hogy a következő öt évben milyen politikai döntéseket hoz az unió, illetve hogyan alakítja a gazdasági, politikai és szabályozási környezetet a gazdaság szereplői számára – emelte ki a miniszter, aki kitért arra is, hogy Európát eddig nem növekedési, hanem inkább szabályozási szemlélet vezette. Emellett komoly versenyképességi hátrányt jelent az EU számára a jogalkotás minősége is – fűzte hozzá.

Bóka János fontosnak nevezte az 

  • adminisztratív terhek csökkentését, 
  • a gazdaságban a reális célszámok és ösztönzők megjelenését, 
  • a belső piac kiteljesítését
  • és az infrastruktúra fejlesztését is, 

melyek mind versenyképesség-növelési tényezők.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.