BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még mindig kevesen használnak mobilszámot az utaláshoz

Kevesebb mint százezer magánszemély és vállalkozás rendelt másodlagos azonosítót a bankszámlájához, sőt, az utóbbi két évben még csökkent is azoknak a száma, akik élnek ezzel a lehetőséggel. A szerény érdeklődés oka elsősorban az lehet, hogy kevesen ismerik ezt a lehetőséget, illetve sokan nem látnak benne különösebb potenciált.

A Magyarországon vezetett folyószámlák elenyésző hányadához rendeltek másodlagos számlaazonosítót az ügyfelek – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

Portrait,Of,Young,Businesswoman,Use,Mobile,Phone,While,Sitting,In
Az utóbbi időben csökkenni kezdett a számlákhoz rendelt másodlagos azonosítók száma / Fotó: Shutterstock (képünk illusztráció)

A jegybank adatai szerint a múlt év végén összesen alig valamivel több, mint 104 ezer mobilszám, e-mail-cím vagy adószám (illetve adóazonosító jel) tartozott a lakossági és vállalati ügyfelek számláihoz, miközben az itthon vezetett folyószámlák száma 2023 decemberében már csak hajszállal maradt el a 11 milliótól. 

Ez azt jelenti, hogy az összes folyószámla mindössze 0,85 százalékához rendeltek egy vagy több másodlagos azonosítót az ügyfelek.

Különösen figyelemre méltó, hogy az utóbbi időszakban már csökkenni is kezdett a számlákhoz rendelt másodlagos azonosítók száma: a csúcsot 2021 végén érte el – ekkor közel 115 ezret tartott nyilván az MNB –, azóta viszont lassú csökkenés tapasztalható.

Másodlagos azonosítóként egyébként leggyakrabban a mobiltelefonszámukat adják meg a számlatulajdonosok: ezek aránya december végén meghaladta a 70 százalékot, miközben az e-mail-cím 24,2 százalékos szeletet hasított ki a tortából. Az adószámot és az adóazonosító jelet nagyon ritkán választják az érintettek, az összes kiadott másodlagos azonosító nem egészen 5 százalékát adják ezek az adatok.

Másodlagos számlaazonosítók megadására 2020 márciusa óta van lehetőségük a lakossági és vállalkozói számlát vezető ügyfeleknek. Ezek segítségével akkor is indítható azonnali belföldi forintutalás, ha a küldő nem ismeri a kedvezményezett nevét és bankszámlaszámát. Másodlagos azonosítóként jelenleg az e-mail-cím, a mobiltelefonszám és az adóazonosító jel – vállalkozásoknál az adószám – adható meg, és bármikor módosítható, illetve törölhető. 

Fontos, hogy egy bankszámlához több másodlagos számlaazonosító is megadható, de egy másodlagos számlaazonosító csak egy bankszámlához tartozhat: emellett a bankszámlaszámhoz regisztrált másodlagos számlaazonosítót évente meg kell erősíteni a számlát vezető bank felhívására.

Az, hogy a kényelmi szolgáltatásként értékelhető lehetőséggel viszonylag kevés – döntő többségben lakossági – ügyfél élt, leginkább azzal magyarázható, hogy 

viszonylag kevesen ismerik ezt a lehetőséget, vagy ha ismerik is, nem érzik úgy, hogy jelentős könnyebbség lenne számukra.

Az utóbbiban szerepet játszhat, hogy a bankszámla-tulajdonosok döntő többségének havi néhány tranzakcióra szorítkozik az utalási forgalma, miközben a partnerei döntő többsége ismeri a számlaszámát is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.