BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigor: elárulták, hány jogorvoslati eljárást kezdeményezett tavaly a Közbeszerzési Hatóság

Összesen 2869 milliárd forint összértékben folytattak le eredményes közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők 2023-ban. A verseny fokozódott, hiszen tavaly eljárásonként átlagosan már 7,6 ajánlat érkezett a gazdasági szereplőktől. A közbeszerzések értékéből a kis- és középvállalkozások részesedése 8 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest, így minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 58 forint került a kkv-szektorba. Összesen 111 jogorvoslati eljárást kezdeményezett az elmúlt évben a Közbeszerzési Hatóság.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága elfogadta a Közbeszerzési Hatóság 2023-ra vonatkozó beszámolóját. Eszerint 2023-ban az ajánlatkérők összesen 7964 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, így az eljárások száma érdemben nem változott, mindössze 0,9 százalékkal haladta meg a megelőző évi értéket. Az eredményes közbeszerzések végleges összértéke 2023-ban 2869,1 milliárd forintot tett ki, ami mintegy kétharmada a megelőző évben mértnek. 

20240213_kbh_004_VZ
Jelentősen csökkent az egyajánlatos szerződések száma / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az eljárások számának beszerzési tárgyak szerinti megoszlása 2023-ban az előző évihez hasonlóan alakult, azonban a közbeszerzések összértékének beszerzési tárgyak szerinti megoszlásában az előző évekhez képest számottevő változásokat tapasztalhattunk. Míg az árubeszerzések értékaránya 2023-ban az előző évi kétszeresére növekedett, addig 

a korábban legnagyobb részesedéssel rendelkező építési beruházások összértéke az eredményes eljárások értékének kevesebb, mint egyharmadát adta.

A szolgáltatásmegrendelések értéke az összérték negyedét tette ki. Amíg az építési beruházás tárgyú közbeszerzések száma mindössze alig 2 százalékkal maradt el a 2022. évi adattól, addig értékük a harmadára esett vissza egy év alatt. 

„Az elmúlt év nemcsak a magyar gazdaságot, de a közbeszerzési piac szereplőit is újabb kihívások elé állította. A törölt, illetve elhalasztott építési beruházások, a globális válság, majd az energiaárak növekedése és az energiahordozók világpiacának koncentrálódása teljesen újszerű helyzetet eredményezett. Az adatokból jól látszik, hogy a nemzetgazdaságba 2023-ban is jelentős források áramlottak a közbeszerzési piacon keresztül, annak volumene azonban érzékelhető módon csökkent az építési beruházások értékének visszaesése okán, összetétele pedig így a korábbiakban megszokottakhoz képest jelentősen átrendeződött” – hívta fel a figyelmet Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke. 

A verseny továbbra is jelentős

A közbeszerzési piacon megvalósuló verseny intenzitásának egyik fontos mérőszáma az egyajánlatos szerződések számának alakulása: számarányuk az egy évvel korábbi adatokhoz képest az uniós és a nemzeti eljárásrendben lefolytatott közbeszerzések tekintetében egyaránt csökkent. 

A Közbeszerzési Hatóság összetett és egyre szigorúbb ellenőrzésekkel biztosítja a magyarországi közbeszerzések törvényességét, melynek első állomása a hirdetmény-ellenőrzés. A 2023-ban beérkezett és feldolgozott hirdetmények száma a 2022. évhez hasonlóan kimagasló volt: a hatóságnál 2023-ban összesen 27 316 darab hirdetményt iktattak és dolgoztak fel, az ennek kapcsán kibocsátott hiánypótlási felhívások száma pedig rekordot döntött. Összesen 28 441 darab olyan hiánypótlási felhívást küldött meg a hatóság az ajánlatkérőknek, amelyben az eljárásokkal kapcsolatos hibák kijavítását kérte. Mivel az ajánlatkérők a hiánypótlási felhívásban jelzett problémákat rendszerint orvosolják, az előzetes kontroll számos jogsértést, illetőleg a közbeszerzési eljárás lefolytatására alkalmatlan hirdetmény közzétételét akadályozza meg. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.