BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bird,Eye,View,Of,Pecs,,Hungary

Tisztázta a kormány, lesz-e Pécs környékén akkumulátorgyár

Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója megerősítette: a Pécstől nyugatra található bicsérdi ipari parkban sem akkumulátor, sem annak összetevőjének gyártására vagy újrahasznosítására vonatkozó tárgyalást nem folytat a magyar kormány. Az akkumulátorgyár hírére reagálva elmondta, a lakókörnyezetért való aggódás érthető, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy nyugodt és biztonságos körülmények között élhessen.

„A beruházási célterületet tekintve nincs olyan tárgyalásunk, amely akkumulátor, annak összetevőjének gyártására vagy újrahasznosítására vonatkozna” – közölte Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a létrejövő bicsérdi ipari parkkal kapcsolatban. Hozzátette: a kormány – egyetértésben a vármegye, illetve a helyi kamara illetékeseivel – kiemelten kezeli Dél-Magyarország, Pécs, továbbá a térség gazdaságának fejlesztését, amit indokol az a tény is, hogy a 19 vármegye és a főváros ipari termelésének rangsorában Baranya a 15. helyen áll.

Akkumulátorgyár, Pécs
Nincs tervben akkumulátorgyár létesítése Pécs környékén / Fotó: Shutterstock

Akkumulátorgyár a bicsérdi ipari parkban: nem tárgyal ilyen beruházásról a kormány

A HIPA vezetője a Pécs Aktuálnak többek között arról is beszélt, hogy a fejlődés egyik jelentős akadálya, hogy sem a vármegye, sem a térség nem rendelkezett olyan potenciális ipari területtel, mint 

  • Szeged, 
  • Kecskemét,
  • Győr vagy éppen 
  • Debrecen. 

A kabinet ennek megfelelően jelölt ki beruházási célterületet a baranyai vármegyeszékhely közigazgatási területétől nyugatra.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője nemrégiben a Világgazdaságnak adott nyilatkozatában felidézte: korábban voltak olyan sajtóhírek, hogy a Pécs melletti Bicsérden épít a kínai Great Wall Motors autógyártó európai üzemet. Szerinte az, hogy ez a beruházás meghiúsult, a vámháború okozta bizonytalanságra vezethető vissza. 

A Nemzeti Befektetési Ügynökség célja mindenesetre olyan beruházó vagy beruházók megszólítása, amelyek technológiaintenzív ágazatokból érkeznek, kapcsolódnak az egyetemi képzésekhez, kutatás-fejlesztéshez, és építenek a térség ipari hagyományaira, képességeire.

A beruházási célterületet tekintve nincs olyan tárgyalásunk, amely akkumulátor vagy annak összetevőjének gyártására vagy újrahasznosítására vonatkozna

– erősítette meg Joó István a Pécs környéki terveket.

Úgy gondolja, a lakókörnyezetért való aggódás érthető és mindenkinek joga van ahhoz, hogy nyugodt és biztonságos körülmények között élhessen. „Ma Magyarországon éppen ezért egyetlen olyan üzem sem épülhet meg vagy működhet, amely nem tartja be a rendkívül szigorú környezetvédelmi előírásokat, beleértve a felszín alatti vízbázisok védelmét” – mutatott rá, majd hozzáfűzte: a jogszabályok betartását a beruházás minden szakaszában ellenőrzik az illetékes hatóságok.

Nagyítóval vizsgálják a potenciális beruházások helyszínét

Ugyanakkor fontos megjegyezni szerinte, hogy – a jogos aggódáson túlmutató – az ellenzéki politikusok általi hisztériakeltés és hergelés jelentősen megnehezíti, hogy a beruházók pozitív döntést hozzanak egy adott terület kapcsán.

A HIPA-vezér kitért arra is, hogy a beruházásösztönzés nem egyszerű és végképp nem rövid folyamat, ráadásul egyre több országgal kell hazánknak versenyeznie. A nemzetközi vállalatok beruházásainak előkészítésére utalva elmondta, 

a döntéshozók az első körben általában több régiót, azon belül több országot és jellemzően országonként is több lehetséges helyszínt vizsgálnak párhuzamosan. A kiválasztási folyamat akár másfél-két évig is elhúzódhat. 

A befektetők közben számos szempontot vesznek figyelembe a beruházási helyszín kiválasztása során. Ilyen például 

  • az ország makrogazdasági teljesítménye, 
  • gazdasági és politikai stabilitása, 
  • adókörnyezete, de emellett fontos szerepet játszik 
  • a befektetési ügynökség professzionalitása is, azaz hogy mennyire gyors és hatékony a szervezet. 

Lényeges faktor továbbá a potenciális helyszín logisztikai adottsága és az infrastrukturális ellátottság szintje, és ugyancsak meghatározó a képzett munkaerő rendelkezésre állása, illetve a szakképzett munkaerő-utánpótlás helyzete, tehát az is, hogy a környéken milyen oktatási intézmények találhatók. A kiválasztási folyamatban emellett elemzik a lehetséges beszállítói kört, valamint a környéken található iparági szereplőket. 

A Nemzeti Befektetési Ügynökség minden lehetséges eszközzel segíti, hogy a magyar beszállítói hányad minél nagyobb legyen – magyarázta Joó István. 

CATL: nagy bejelentést tett a kínai akkumulátorgyár, megnyugodhatnak a debreceniek

A kínai akkumulátorgyártó úgy döntött, hogy hűtéstechnológiát vált, és nagymértékben csökkenti a vízfelhasználást Debrecenben. Papp László, a cívisváros polgármestere arról is beszámolt, hogy a CATL által bérelt ingatlanban nem használnak fel gázt az ott végzett tevékenységhez, sem pedig az épület fűtéséhez.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.