BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új, elektromos buszt mutatott be a Ganz

Egy cseh céggel közösen fejlesztett új, elektromos járművet a Ganz. A buszból évi 50 készülhet a tervek szerint.

A Ganz bemutatta a cseh–magyar koprodukcióban készült GANZ-SOR EBN8 nevű elektromos midibusz prototípusát szerdán Budapesten – közölte a gyártó.

busz
A Ganz elektromos buszának a prototípusa / Fotó: Ganz

Az elektromos midibusz a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” című GINOP Plusz pályázati felhívás támogatásával született meg; 8 méter hosszú, alacsonypadlós, 45 utas szállítására képes és 300 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik. A busz hajtását, valamint a szoftvert magyar szakemberek fejlesztették ki, a kocsiszekrény Csehországból érkezett. 

A midibuszból jelenleg egy van, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet.

Az elektromos busz közös fejlesztés eredménye

A GANZ-SOR-t a Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. (GTKB) cseh járműgyártó partnerével (SOR) alkotta meg. Az együttműködés mellett azért döntött a két cég, mert a főként városi közlekedésre alkalmas jármű a maga kategóriájában világszinten is nagyon keresett.

A Ganz a busz mellett töltőberendezéseket is fejlesztett, egy OpCharge típusú, pantográfos gyorstöltőt és egy két töltőfejes, kábelcsatlakozós, 120 kilowatt teljesítményű töltőberendezést.

A Ganz ügyvezető igazgatója, Pencz Rudolf szerint kevés a midibusz a nemzetközi piacon, a legnagyobb gyártók nem erre a méretre specializálódnak. Évről évre nő az igény az elektromos hajtású, közepes méretű városi járművekre. A koronavírus-járvány felgyorsította ezt a folyamatot, változnak a közlekedési trendek, sok járaton visszaesett az utaslétszám. A midibusz hatékony alternatívát kínál az utasok szállítására.

A társaság árbevétele tavaly 2,5 milliárd forint volt a 2022. évi 2,61 milliárd forint után, az adózott eredménye közel 186 millió forintot ért el az előző évi 332 millió forinttal szemben. A társaság átlagos létszáma tavaly meghaladta a 120 főt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.