BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felvételi 2024: országszerte Pont Ott Partikkal várják az eredményeket

Csupán néhány óra és kiderülnek az idei felvételi ponthatárok, ezáltal az is, hogy kinek melyik egyetemre sikerült bejutnia. A várakozás gyötrő óráinak izgalmait idén is pontváró bulikkal igyekeznek enyhíteni a szervezők országszerte. Mutatjuk, hol lesznek Pont Ott Partik.

A 2024-es felsőoktatási felvételi záró akkordjához érkeztünk: szerda este, azaz július 24-én megtörténik az idei felvételi ponthatárok kihirdetése, kiderül, melyik egyetemre hány ponttal lehetett idén bejutni. Izgalmas órák következnek tehát a felvételizőknek, akiket idén is pontváró bulik várják majd többfelé. Mutatjuk merre.

felvételi
A felvételi pontváró bulikon színes programokkal várják a diákokat / Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet

Az idei felvételi pontváró programjainak központja: Debrecen

Az idei felvételi egyik fontos tanulsága, hogy mostanra a vidéki egyetemek népszerűsége elérte a budapestiekét, ugyanis minden második jelentkező vidéki egyetemet jelölt meg. Ezért ebben az évben először Debrecenben lesz a központi Pont Ott Parti, amely egy napra esik a Campus Fesztivál nyitórendezvényével és az Európai Egyetemi Játékok zárórendezvényével. Itt szerda este 20 órakor a nagyszínpadon Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter részvételével hirdetik majd ki a ponthatárokat

A ponthatárhúzás napján a debreceni Nagyerdő területén tartott fesztiválon olyan magyar és külföldi előadók koncerteznek majd, mint a Follow The Flow, az Aurevoir., a Tankcsapda, Beton.Hofi és az amerikai Gayle, de a fesztivál nyitónapján tartják majd a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem által közösen szervezett Egyetemi Európai Játékok záróünnepségét is.

A fővárosban a Budapest Parkba várják a diákokat

Idén is a Budapest Parkban rendezik meg a budapesti felvételizők ponthatárváró rendezvénye, vagyis a Pont Ott Parti, ahol a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának eseményén idén is kerekasztal-beszélgetésekkel és programokkal telik majd a hivatalos ponthatárok nyilvánosságra hozatala előtti várakozási idő – adta hírül honlapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A programról annyit tudni, hogy a kapunyitás 15 órakor lesz, és egészen 23 óráig koncertek és kiállítók várják a felsőoktatásba felvételizőket. A ponthatárok kihirdetése előtt DJ-k melegítik be a hangulatot, majd a ponthatárok megérkezését követően fellép Manuel, 23 órától pedig ugyanezen a helyszínen indul az afterparty. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Országszerte többfelé várják a diákokat

A ponthatárhirdetésre vidéken is számos városban rendezvényekkel készülnek. 

  • Szegeden a létrehozott Facebook-esemény szerint a ponthatárváró rendezvény idén is a Dugonics téren, a Rektori Hivatal előtt lesz. A ponthatárok kihirdetése előtt 18.30-tól a Sounds Of Szeged Tehetségkutató verseny győztese és DJ Lennard lép fel, majd a köszöntő és a kihirdetett ponthatárok után 20.30-tól a Carson Coma zenél. 
  • Pécsett idén is a Széchenyi téren tartják majd az egyetemre készülők buliját, 18 órától. A ponthatárok kihirdetése után – ha épp nem lenne elég az öröm –, érdemes lesz maradni, vagy épp kimenni a Pont Ott Partira, hiszen idén zenekarával Telegdy Dániel, művésznevén T. Danny látogat majd el ide – közölte a Facebookon a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata.
  • Kecskeméten a Neumann János Egyetem idén újból a Hírös Agóra előtti Deák téren rendezi pontváró rendezvényét. A helyi Facebook-eseménye szerint itt helyi rádiósok lesznek a hangulatfelelősök, emellett sörterasz várja majd a leendő hallgatókat. Az egyetem a pontváró rendezvény ajánlójában azt írja: idén is rekordmagas hallgatói létszámnövekedéssel számolnak.
  • Egerben is lesz Pont Ott Parti. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Facebook-eseményben osztotta meg, hogy a ponthatárhúzás napján az egri Eszterházy téren várják majd a felsőoktatásba jelentkező diákokat. Idén is az Utcazenészek versenyével egy időben történik a ponthatárok kihirdetése, így a jó hangulatot a megmérettetésen induló zenekarok garantálják – írják a szervezők, akik azt ígérik, hogy a rendezvényen lesz még lehetőség számos továbbtanulási és elhelyezkedési lehetőségről, illetve a pótfelvételiről is érdeklődni.
  • Miskolcon  a felvételizők az egyetem tájékoztatása szerint Miskolc belvárosában, a város legújabb szabadtéri rendezvényhelyszínén, a Csengey-kertben várhatják majd a ponthatárokat július 24-én. Itt a ponthatárok kihirdetése előtt és után több DJ fokozza majd a hangulatot. 
  • A Pannon Egyetem fergeteges hangulatot, izgalmas programokat, játékokat, karrierépítő aktivitásokat ígér Veszprém első Pont Ott Partijára, amelyet a Gyártkert Kultúrparkban tartanak. A Pont Ott Party sztárvendége a Valmar lesz.
  • Győrben a a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubban tartják majd a Pont Ott Partit. A szervezők a Facebook-eseményben azt írják, hogy a ponthatárok 20 órai kihirdetése után silent disco várja majd az egyetemistákat.
  • Nyíregyházán a Sunshine Fm és Raiffeisen Bank készül közös Pont Ott! Partyval a Sóstó Gardenben. Az itteni facebook esemény szerint a rendezvény 16 órakor kezdődik, amin számos fellépő igyekszik majd szórakoztatni a közönséget addig, amíg ki nem derülnek a felvételi ponthatárok. A kapunyitást követően, DJ Vágó és Rico & Miss Mood lépnek fel, az este nyolc óra után pedig K Kevin és a Loving Arms ad majd koncertet az ünneplőknek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.