BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gulyás Gergely: megadóztatják a multikat, nyilvánosságra kell hozniuk a külföldi forrásokat a pártoknak és a sajtónak

Háborúellenes akciótervet hirdetett a kormány, amelynek keretében védelmi hozzájárulást kell fizetniük azoknak a bankoknak, multiknak és energiacégeknek, amelyek extraprofitra tesznek szert a háborús időszakban – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokatlan időpontban, hétfő reggel megtartott kormányinfón. Ezzel tehát eldőlt, nem vezeti ki jövőre sem az extraprofitadókat a kabinet, amelyekből augusztustól 400 milliárd pluszbefizetést várnak. A bankok tranzakciós illetéke is emelkedik, azonban hogy ebből ne érezzen semmit a lakosság, számlavezetési stopot vezetnek be. Gulyás bejelentette azt is, kötelezni fogják azokat a pártokat és a sajtót, amelyek külföldről kapnak támogatást, hogy tegyék átláthatóvá a finanszírozásukat. A babaváró hitel két évvel meghosszabbodik, továbbá súlyos bírságokra számíthatnak a késésért felelős légitársaságok, egyelőre kivár az üzemanyag-kereskedők megregulázásával a kabinet. Ez volt a kormányinfó.

Hétfő reggel 9 óra 30 percre hirdette meg a legújabb kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A szokatlan időpont előzménye, hogy kivételesen vasárnap ülésezett a kormány, amiről a miniszterelnök is posztolt „kormányülés extra” jelszóval. A kormányfő azóta már Pekingben tartózkodik, ugyanis folytatta a békemisszióját. Sajtóhírek szerint Kijev, Moszkva és Peking után a következő napokban egyenesen Washingtonba repül tovább, ahol ismét tárgyalhat az orosz–ukrán háború esetleges lezárásának menetrendjéről. A kormányfő diplomáciai tárgyalásai vélhetően a kormányinfó egyik kiemelt témája lesz.

GULYÁS Gergely
Fotó: Soós Lajos

cikkünk frissül

Rendhagyó módon a múlt héten két alkalommal is ülésezett, ez az oka annak, hogy most hétfőn tart kormányinfót – mondta Vitályos Eszter. Gulyás Gergely hozzátette, a kormány foglalkozott a két ülésén is a béke kérdésével. Szerinte az elhúzódó háború rendkívüli veszélyeket hordoz magába. A háború árát elsősorban az oroszok és az ukránok fizetik meg, de az ukrán hadseregben magyarok is vannak – jelezte a miniszter.

Hangsúlyozta: a gazdasági árát egész Európa fizeti meg, ezért helyes, hogy a soros elnökség kezdetén Orbán Viktor békemissziót indított.

Ugyanakkor jelezte, a békét elsősorban a nagyhatalmak tudják szavatolni, ezért utazott Pekingbe a kormányfő. Magyarország minden olyan ország vezetőjével találkozni és tárgyalni akar, amely tehet azért, hogy mihamarabb véget érjen a háború.

Magyarország tudja, hol a helye

– fogalmazott Gulyás, hozzátette, azonban szükség van a fegyverszünetre. Szerinte Magyarországra erős nyomás nehezedett, hogy beálljon a háborút támogatók sorába, ezért politikai, jogi, pénzügyi zsarolásnak lett kitéve. Az Európai Bíróság ítélete is erről szól, de egyértelművé tette, ennek ellenére nem kívánnak változtatni a magyar állásponton.

Háborúellenes akciótervet hidet a kormány

A kormány háborúellenes akciótervről döntött, ennek több lépése is van:

  • A háborúpárti propagandával szembe akar szállni, ezért kötelezni fogják a pártokat, hogy a forrásokat tegyék átláthatóvá. Magyarország fenntartja a jogot, hogy a külföldről érkező forrásokat vissautalják a feladónak. Jelezte, hogy van az EU-nak egy rendelete, amely ezt szabályozza.
  • Védelmi hozzájárulást kell fizetniük a bankoknak, multiknak, energiacégeknek, ezzel azokat fogják megadóztatni, akik extraprofitra tesznek szert a háború alatt. A bankok által fizetett tranzakciós illetéket megemeli a kormány, ám azért, hogy ezt ne hárítsák át, a számlavezetési díjra stopot vezetnek be.

Az üzemanyagárak és a reptér kérdése is a kormány asztalán volt

Gulyás elmondta, tárgyalt a kormány a benzinár kérdéséről és a reptér helyzetéről. Az előbbi kapcsán jelezte, sikerült érdemben letörni a márciusi–áprilisi árakat, és a kormány továbbra is arra szólítja fel az energetikai vállalatokat, hogy tartsák be a korábbi megállapodást. Ez most nem érvényesült a múlt héten, a kormány ezért azt várja, hogy ez a helyzet szűnjön meg. 

A reptér kapcsán azt mondta, javult a helyzet az elmúlt napokban, de a probléma az, hogy sokszor olyan menetrendet állapítanak meg a légitársaságok, amelyek nem tarthatók. 

Gulyás szerint akciótervet kell elfogadnia erről a hazai légi irányításért felelős magyar HungaroControlnak.

A kormány azt várja a fogyasztóvédelmi hatóságtól, hogy amikor a légitársaság tehet a késésről, akkor kapjon bírságot.

Kitolja a kormány a babaváró hitelt, nem szeretne benzinárstopot

Vitályos Eszter elmondta, hogy a kormány döntött arról is,  hogy a babaváró támogatást meghosszabítja. 2024. július 1-je után, akiknek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyerekük, azok legfeljebb kétéves hosszabbítást kaphatnak. Akik 2019 és 2021 között vették fel a kölcsönt, azoknak a határidő egységesen 2026. július 1-jéig hosszabbodik meg.

A kormánynak vannak szabályozási eszközei, de ezekkel végső esetben kíván élni

– válaszolta újságírói kérdésre az üzemanyagárak letörésével kapcsolatban. 

A mentelmi joga mögé bújna Magyar Péter?

Ez a magatartás nemcsak közszereplőhöz méltatlan, de minden jó érzésű embertől távol áll – válaszolta egy másik kérdésre, ami már Magyar Péter, a Tisza alelnöke Ötkertben történt botrányát firtatta. A miniszter szerint a közvélemény olyan embernek ismerte meg, aki nem tartja be a szavát, szerinte nem zárható ki, hogy azért vette fel a mandátumát, hogy ezzel mentelmi jogot kapjon.

Fájdalmas bírságra van szükség, a novemberi amerikai eredményektől függ a széljárás megváltozása

Gulyás leginkább a bírságok elrettentő hatásában hisz, szerinte nem megoldás, hogy két napig nem indul el a gép. 

„Visszatartó erejű, fájdalmas, brutális bírságra van szükség”, ezt várják a fogyasztóvédelemtől.

A miniszter szerint a novemberi amerikai választásoktól függ, hogy miképp változik a széljárás, szerinte ha Amerikában megfordul, akkor Európában sok politikus állhat át a béke oldalára.

Hova megy Amerikában Orbán Viktor?

A békemisszió keretében olyanokkal kell találkoznia, akik a béke oldalán állna – válaszolta az ATV kérdésére, hogy kivel találkozik Washingtonban, viszont nem adott egyértelmű választ, hogy ez azt jelenti-e, hogy Donald Trumppal vagy a Biden-adminisztráció tagjaival találkozna. Mint mondta, „mindent a megfelelő időben”.

9,9 – ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy egy tízes skálán mekkora az esélye annak, hogy a Nemzeti Front csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz a mai napon. 

Ugyanakkor jelezte, hogy ezzel nem tekinti lezártnak a frakció bővülését, „ez jó lesz Európának és Magyarországnak is” – fogalmazott.

Álszent Karácsony Gergely magatartása

A miniszter nem érti a főpolgármester nyilatkozatát, korábban azt a Kúriát nevezte a függetlenség garanciájának, amelyet most kritizál. Szerinte álszent Karácsony Gergely magatartása. A világon mindenhol, ahol demokrácia van, újraszámolnák a szavazatokat ilyen kis különbség mellett. Szerinte lényegtelen, hogy a szavazatszámlálók mennek oda, vagy sem, a lényeg, hogy mindenhol, ahol szavazatokat számolnak, a delegáltak jelen lehessenek. A lehető legnagyobb átláthatóságra van szükség, erre ma minden jogszabályi környezet adott – vélekedett a tárcavezető.

Nem tárgyalt a kormány a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről

A valóság az, hogy a kormány érdemben nem tárgyalta, csak a kabinet. Az én véleményem az, hogy az amerikaiak bölcsességére kellett volna hagyatkozni, és soha nem kellett volna csatlakozni

– mondta a Nemzetközi Büntetőbíróságról, miután sajtóhírek szerint a kormány kilépne onnan. A miniszter jelezte, nem része a jogrendnek, ezzel együtt felesleges onnan kilépni.

Közel kétharmad arányban a légitársaságok hibásak a reptéri késések miatt a miniszter szerint. Ezért kell a HungaroControlnak akciótervet kidolgoznia.

Megismételte, hogy a legdurvább büntetés híve, szerinte semmilyen kímélet és kegyelet nincs, ha ők a hibásak.

Nem uniós országokból érkező pénzt fognak vizsgálni, nem veszélyes a flirt

Arra a kérdésre, hogy a külföldről kapott pénzeket hogy fogják megfigyelni, szankciózni, a miniszter azt mondta, ezek mind olyan indokolt kérdések, amelyekre az igazságügyi miniszternek kell válaszolnia. De szerinte az unióban ennél sokkal durvább példák is vannak az oroszok 2022-es háborús támadása óta. 

Annyit árult el, hogy elsősorban nem uniós országokból származó pénzekre gondoltak.

A Covid mutánsaként megjelent flirt vírus nem hasonlítható össze a korábbi vírussal – mondta Gulyás, hozzátéve, hogy természetesen fertőző, de olyan jellegű veszély, mint korábban fennállt, nincsen.

Ázsiai cégek megkerülik a magyar építőipari vállalatokat, legitim az iparűzési adóról szóló vita

Arra a kérdésre, hogy mit gondol arról a miniszter, hogy ázsiai cégek megkerülik a magyar építőipari cégeket, azt mondta, itteni beruházásoknál, eltekintve attól, hogy valamilyen államközi szerződés van, általános közbszerzések az irányadók, van, amikor ez magyar, van, amikor külföldi építtetőt eredményez. Szerinte elvárható, hogy a magyar cégek eredményesek legyen külföldön is, de ezt nem tudják befolyásolni. A magyar közbeszerzések alapján a legfontosabb az ár, aki a legolcsóbb ajánlatot adja, az nyeri meg a közbeszerzést is.

Az iparűzési adóval kapcsolatban számtalan észrevétel mutatkozott az elmúlt években, a miniszter szerint helyes döntés volt, hogy az önkormányzatok működését szolgálja. Az általa látott viták arra korlátozódnak, hogy megfelelő-e az önkormányzatok közötti szétosztása. Ezt ellensúlyozza a szolidaritási hozzájárulási adó, úgy látja, legitim a vita, de még nem tartanak ott, hogy törvényi formába öntsék.

Jövőre is maradnak az extraprofitadók

A HVG újságírója azt szerette volna megtudni, hogy pontosan mit jelent az, hogy a kormány védelmi hozzájárulást kér a multiktól, Gulyás szűkszavúan felelt, amiből az derült ki, hogy jövőre is maradnak az extraprofitadók, annak ellenére, hogy a korábbi ígéretek szerint ki kellett volna vezetni őket.

A  miniszter szerint soha fel sem merült a nyugdíjak megadóztatása és a Nők 40 program eltörlése. Szerinte ilyesmi Gyurcsányéknál merült fel, de 2010 óta ezen az időszakon már túl vagyunk.

A harmadik legnagyobb frakció jön létre az EP-ben a patriótákkal

A csatlakozók száma tíz fölé fog jutni, amivel az EU harmadik frakciója jön létr – mondta a Gulyás a patrióták képviselőcsoport megalakulásáról.

Azt elismerte, hogy ezzel az erőviszonyok nem fognak megváltozni az EP-ben, de egy alternatívát jelent a liberálisokkal és a baloldallal szemben. Orbán békemissziónak nevezett látogatásairól azt mondta, a két háborúzó fél, Kína, Amerika és az Európai Unió a fontosak ebben a folyamatban, ennek mentén zajlanak a látogatások.

„Gratulálni kell a győztesnek, még ha nincs is egyértelmű győztes ” – válaszolta a francia választások eredményét firtató újságírói kérdésre, hozzátette, hogy ez a franciák dolga.

Közel négyszázmilliárd forint pluszbevételt jelent a védelmi hozzájárulás, határvonal volt az AUR belépése az ECR-be

Az idén közel 400 milliárd forintos bevételnövekedést jelent a védelmi hozzájárulás mértéke – mondta az Index kérdésére, az új szabályok augusztustól lépnek életbe. Arra a kérdésre, hogy egyeztettek-e a piaci szereplőkkel, azt mondta, hogy ezeket a Nemzetgazdasági Minisztérium folytatta le, mint mondta, „nem érhette őket meglepetésként”.

Gulyás szerint a piackorlátozó intézkedéseket nagyon óvatosan érdemes alkalmazni, de vannak olyan termékek, amelyek a magyar családok mindennapi megélhetésének szempontjából fontosak. 

Ilyen a benzinár, szerinte a forintárfolyam a magyar társadalom kétharmadát csak nagyon közvetetten érinti.

„Nem tudunk egy román nacionalista párttal egy pártcsaládban együtt lenni” – indokolta Gulyás, hogy miért nem csatlakoztak az ECR-hez, szerinte az AUR belépése egy olyan határvonal volt, amelyet nem akartak átlépni. A miniszter szerint hiába voltak mostanában visszafogottak magukhoz képest, ez sem változtatott azon, hogy ők kik voltak korában. Ezzel együtt Melonival jó a viszony, kifejezetten őszinte kapcsolat alakult ki. A Jog és Igazságosság továbbra is a magyar kormány barátja – mondta a miniszter.

Tettekre van szükség az ukránok részéről, a bizottság támogathatja a kerítés megépítését

„Örülünk annak, hogy Ukrajna olyan nyilatkozatokat tesz, amiben azt ígérik, hogy megszüntetik a kárpátaljai magyarok jogfosztását, de ez nem elég, tettek kellenek” – mondta Gulyás. 

Van ígéret a legmagasabb szintről a déli határvédelem támogatására, azt várjuk, hogy az ígéretből valóság legyen

– mondta a miniszter, aki egy másik kérdésre elmondta, hogy ezekben az órákban dőlhet el, hogy pontosan hány fővel alakul meg a patrióták frakciója, amelynek létszámát 80 és 90 főre tette. Vitályos Eszter közbe is vágott, hogy a Nemzeti Front időközben már bejelentette a belépését.

Ha senki nem beszél a háborúzó felekkel, akkor az esélyét sem adjuk meg a békének

Gulyás szerint a lehető leghamarabb kell a háborúzó feleket a tárgyalóasztalhoz ültetni, úgy látja, egyetlen út vezet a békéhez, hogy tárgyaljanak róla. Orbán olyan helyzetben van, hogy mindenkivel tud beszélni. Ha lesz egy olyan amerikai elnök, aki másképp gondolkodik, akkor majd megállapodnak az oroszokkal. Ezt Merkel anno elkerülte, most ezt a célt kívánja előmozdítani Orbán. Szerinte ha senki nem beszél a háborúzó felekkel, akkor az esélyét sem adjuk meg a békének.

Gulyás a főpolgármester-választás elhúzódásáról azt mondta, a magyar választók megszokták a demokráciát, ebben a demokráciában pedig rendkívül ritka, hogy egy választásnál 41 szavazat különbség legyen. A választás eredményének legitimációját az érintené, ha nem számolnák újra a szavazatokat, szerinte ez annyira magától értetődő, hogy erről nem is érdemes vitatkozni.

Pakson is lehet különleges gazdasági övezet, de erről még nincs döntés

Nem döntött a kormány a paksi különleges gazdasági övezet létrehozásáró – mondta Gulyás, viszont elismerte, ilyen előterjesztés és tervek vannak. Szerinte a környező településeknek is részesülniük kellene az iparűzési adóból, főleg, ha részt vesznek a beruházásban. De jelezte, hogy ezek a tervek függetlenek a mostani választási eredményektől. Kalocsán a vasárnapi időközin a fideszes Filvig Gézát legyőzte az ex-fideszes Bagó Zoltán.

Nem az unió nevében tárgyal Orbán

Soha nem állítottuk, hogy a miniszterelnök az unió nevében tárgyal

– mondta Gulyás a szemantikai vitáról, hogy milyen formában tárgyal Orbán a békéről, szerinte ettől még tény, hogy Magyarország az unió soros elnöke. Hozzátette, Magyarország a kisebbséghez tartozik az EU-ban, aki a békét képviseli, a nagy uniós országok alapvetően egyoldalúan a háború fenntartását elősegítő ukrán támogatás pártján állnak. Sárkozy volt az utolsó európai politikus, aki egy ilyen helyzetben azt gondolta, hogy tenni akar, bár azt elismerte, hogy Franciaország súlya jóval nagyobb, mint Magyarországé. 

Gulyás szerint csak a bizottságon múlik, hogy a közérdekű alapítványok ügyében sikerül-e megállapodni. 

Február óta ott van egy magyar javaslat, azóta is várják a választ, szerinte ez pusztán politikai döntés függvénye, nem jogi. 

Úgy látja, a magyar kormánnyal lehet tárgyalni, „velünk egy óra alatt meg lehet egyezni”. Vitályos Eszter hozzátette, hogy magyar forrásból elindult az Erasmus és a Horizon program magyar megfelelője, hogy ne essenek ki ezekből.

Az AFD nem csatlakozik a patriótákhoz, megkímélik a lakosságot a díjemelésektől

Az AFD nem lesz ennek a pártcsaládnak a rész – tette egyértelművé Gulyás. Egy másik kérdésre, hogy mi lesz a többi díjjal, amit a bankok beszednek, azt mondta, hogy a nemzetgazdasági minisztérium válasza az irányadó, a lakossági ügyfeleket minden emeléstől meg akarják kímélni. Elismerte,  hogy a banki hozzájárulással bezárnak egy olyan kiskaput, amely eddig nyitva volt. 

A jegybank veszteségéről elmondta, reméli, hogy lesznek megint olyan évek, amikor nyereséges lesz, korábban volt ilyen, amikor több százmilliárdot fizetett be az államkasszába. A diákhitel kamattámogatásáról viszont nem tárgyaltak, a cél, hogy visszatérjenek az 5 százalék alá.

Nagy hatással van Kína Oroszországra, ezért ment Orbán Pekingbe

Kínának az orosz félre nagyon nagy hatása van, ha Kína a béke mellé áll, az nagy segítség lenne, különösen, ha Amerika is így tenne – mondta Gulyás arról, hogy miről tárgyalt Orbán Viktor és a kínai elnök Hszi Csin-ping. A tárcavezető azt viszont elismerte, hogy a két ország súlya eltérő, ezért mérsékeltebb volt Orbán célja, mint hogy arra buzdítsa a kínai elnököt, hogy hagyjon fel Oroszország támogatásával.

Az extraprofitadók a védelmi alapba mennek – mondta Gulyás, aki szerint ezzel együtt jövőre is fennmarad a rezsitámogatás. 

A magyar állam állampolgársági nyilvántartásáról nem ad tájékoztatást – mondta újságírói kérdésre, miután sajtóhírek szerint szexuális zaklatással vádolták meg Kirill pátriárkát. A miniszter szerint, ha valaki állampolgárságot kap, az a legszigorúbb nemzetbiztonsági átvilágítás alá esik, ha ilyen vád van, akkor azt büntetőeljárás keretében kell kivizsgálni.

Helyteleníti Gulyás a 444 betiltását, lehet külföldről támogatást elfogadni, csak fel kell tüntetni

Én helytelenítem, ha a 444-et bárhol betiltották, mondta Gulyás, aki nem tudott pontos választ adni arra, hogy miért ellenezte a magyar kormány többek között a 444 oroszországi betiltását elítélő uniós közös nyilatkozatot. Erről megkérdezi Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a háborús propagandát folytató magyar lapok vizsgálatával kapcsolatában azt mondta, Tuzson Bence igazságügyi miniszter szeptemberig kapott haladékot a jogszabály kidolgozásával. Ugyanakkor jelezte, hogy attól még, hogy a külföldi pénzeket fel kell tüntetni, ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne külföldi támogatást kapni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.