BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Duna House: Minden negyedik ingatlanvásárló az első lakását vette meg

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok is segítik a vevőket. Budapesten átlagosan 44 millió forintért, vidéken pedig 34 millió forintért tudják megvenni első lakásukat az ingatlanvásárlók.

Az otthonteremtési támogatások, a csökkenő lakáshitelkamatok és a gazdasági helyzet javulása valódi fellendülést hozott idén a magyarországi ingatlanpiacon, ahol száz eladott lakásból Budapesten 23-ra, a vidéki területeken 26-ra első otthonukat szerző vevők kötnek szerződést, ami 1, illetve 2 százalékos növekedés 2023-hoz képest – derült ki a Duna House (DH) hétfői közleményéből.

Children,,Running,And,Family,Moving,In,Home,,New,Apartment,And
lakás, ingatlan
Vármegyénként eltérő az első lakás megvásárlásához szükséges összeg / Fotó: Shutterstock

A budapesti lakásvásárlók az első lakásukra átlagosan 44 millió forintot költenek, a megvásárolt ingatlanok pedig átlagosan 52 négyzetméteresek. Ezzel szemben a vidéki lakásvásárlók számára átlagosan csaknem 34 millió forintból is megoldható az első ingatlan megszerzése, ami a budapestinél jóval nagyobb, 84 négyzetméteres otthonokhoz segítette a Duna House ügyfeleit.

Az adatokból jól látszik, hogy vármegyénként eltérő összeg szükséges az első lakás megvásárláshoz:

  • Kelet-Magyarországon 18,3–38,4 millió forint közötti értékben szerződtek első lakásukra,
  • ugyanerre a célra a nyugati országrész vármegyéiben átlagosan 23,7–31 millió forintos,
  • míg Pest vármegyében 43,3 millió forintos átlagos kiadásra kell készülni.

Az első otthonukra szerződő, fővárosban letelepedő vásárlók harmada a 20–30 év közötti korcsoporthoz tartozik, több mint negyedük a 30–40 éves korosztály képviselője. Az említett két kategóriába tartozók 31-31 százalékkal vannak jelen a vidéki ingatlanvásárlók között.

Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetője kiemelte, hogy az első lakást vásárlókat a csökkenő kamatpálya és a javuló gazdasági helyzet mellett a 10 százalékos önerő lehetősége, esetlegesen a CSOK Plusz és a hozzá tartozó részleges tartozáselengedés, valamint az illetékmentesség is támogathatja az ingatlanszerzés során.

Az ingatlanközvetítő cég tranzakciószám-becslése szerint idén már 42 százalékkal több magyar ingatlan cserélt tulajdonost eddig 2023 azonos időszakához képest. A Duna House értékesítési adatai és a vevői motivációt vizsgáló felmérése szerint pedig megjegyezték, hogy idén a befektetési céllal vásárlók, a nagyobb ingatlanba költözők, valamint az első ingatlanjukat szerzők mozgatják a hazai ingatlanpiacot.

Lélektani határ fölé értek az újlakás-árak, a telkek sem igazán kelendők most

Nem kapkodnak az új építésű ingatlanokért a vásárlók, a bőven egymillió forint felett járó négyzetméterárak miatt szerény a kereslet, ami fékezi a szektor felpörgését. Akadnak olyan beruházók, akik már nem emeltek tovább az árakon az elmúlt évben, de még így is kevés a tranzakció. A vevők az új építésű lakások helyett az újszerűeket preferálják, mert azok megfizethetőbbek. Az építési telkek sem igazán kelendők most.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.