BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Kadar etkezde_CsK (1)

Csúszik a Kádár Étkezde újranyitása, de miért? Gerendai Károly elmondta

Mi történik a legendás Kádár Étkezdével, amelynek újranyitását szeptemberre ígérte új tulajdonosa, Gerendai Károly? Megtudtuk: a beruházás strartra készen várja a szükséges engedélyeket, amelyek birtokában két hónap alatt végére érhetnek a tervezett munkálatoknak. Reális esély azonban már csak az év végi nyitópartira lehet.

Arra még látok esélyt, hogy idén megnyisson a Kádár Étkezde – mondta a Világgazdaságnak Gerendai Károly, aki nem titkolta, hogy a reméltnél több akadállyal szembesült, de mára – minden eddigi nehézségen túljutva – már csak a pecsétekre várnak. 

Kádár Étkezde
Ilyen lesz az újranyitó Kádár Étkezde is, csak a háttérben sokkal modernebb és nagyobb konyhával / Fotó: Csányi Kriszta

A szeptemberre tervezett nyitást el kellett vetni, de minden más maradt, az évekkel ezelőtt végleg bezárt hely visszatér. A különleges múltú kifőzdéről – mint arról mi is beszámoltunk – nyár elején röppent fel a hír, hogy újraéled.

Megvették a szomszéd lakást

Az 1957-ben nyílt, majd 2020 tavaszán végleg bezárt Kádár Étkezde ingatlanát és a brandet is megvásárolta nemrég Gerendai Károly, aki az ikonikus Klauzál téri helyet eredeti hangulatában és ízeivel, valamint a korabelihez hasonlóan jó ár-érték arányú kínálattal akarja megújítani.

Hangsúlyozottan nem új étterem lesz a Kádár, hanem a megújuló Kádár nyit meg újra

a módosított tervek szerint talán még idén.

Az első számú akadályt már megoldották, ehhez meg kellett vásárolni az étkezdével szomszédos lakást, ahol a mai előírásoknak megfelelő konyhát és kiszolgálóegységeket lehet kialakítani. A régi hely ehhez már szűkös volt, az új engedélyeket arra már nem lehetett volna megszerezni.

A Kádár 48 székes vendégtere nem változik, 

a kockás abroszok, a törzsvendégek fotóival borított falak és az eredeti ízek, bár kissé szűkített étlap fogadja majd a vendégeket 

– hangsúlyozta a nagyvállalkozó.

A régi csapatból egyelőre már ketten is jelezték, hogy szívesen segítenek, de azt még nem tudni, hogy vissza térnek-e legalább részmunkaidőben az étkezdébe dolgozni.

Kadar etkezde_CsK (2)
A törzsvendégek fotói is visszakerülnek a falakra a Kádárban / Fotó: Csányi Kriszta

A hajdani csapat tagjai többségében már nem aktív korúak, de mindenben szívesen segítenek, a Kádár Étkezde újjászületése nekik is szívügyük.

Időutazás az ízekben is

A legendás vendéglátós Kádár Béla által alapított, majd az elmúlt évtizedekben, egészen a Covid-járvány idején történt bezárásig Orbán Sándor által üzemeltetett étkezde egykor mintegy 80-féle ételt tartott kínálatában. Ennyit ma már nem lenne gazdaságos kínálni, de 

a leginkább kedvelt fogások mindenképp az újranyitó hely étlapján is szerepelnek majd.

Kadar etkezde_CsK (8)
Visszatérnek a napi menük, a Kádár Étkezde étlapja a régit idézi, a kínálat megfizethető marad / Fotó: Csányi Kriszta

Természetesen újra elérhető lesz a híres Kádár-féle sólet és a meggy vagy sóskamártásos marhahús is, azaz valamennyi, ma már retrónak számító recept alapján készülő klasszikus íz visszaköszön. Ehhez garanciát az új tulajdonosok által felkutatott régi törzsvendégek jelentenek, akikkel a nyitás előtt teszt evéseket és teszt főzéseket tartanak majd.

Mikor nyit újra a Kádár?

Az újranyitás időpontja az engedélyköteles munkálatok startján múlik, onnan számítva körülbelül két hónap múlva lesz.

Azt pontosan még nem lehet tudni, hogy az engedélyeket mikor kapják meg, de azt remélik, hogy már csak napok kérdése. 

Bár a Kádár újraéledésének hírét a hivatalokban is örömmel fogadták, de a nyár elején még az önkormányzati választások miatt őröltek lassan a hivatalok malmai, majd a nyári szabadságolások fékezték a tempót, 

talán most, ősszel már az új képviselő-testületek felállása után felgyorsulnak a folyamatok

 – reméli a régi-új étkezde sikerében töretlenül hívő új tulajdonos.

Gerendai Károly elmondta:

  • érvényes kivitelezői árajánlatuk van, minden szakmunkára,
  • már csak az étkezde és a megvásárolt lakás összenyitásához való hozzájárulásra várnak,
  • a mintegy 180 millió forintra taksált beruházás többe kerül ugyan a tervezettnél, de
  • ez csak a projekt megtérülési idejét növeli, az éttermi árszintet nem, vagyis
  • nem lesz drága hely, nem lesz top étterem a Kádár, hanem megfizethető marad továbbra is,
  • visszatérnek a közönség kedvenc napi menük,
  • legfőbb cél, hogy a vendégeknek az legyen az érzése, mintha a régi Kádárban lennének.
 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.