BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymillió forintos fizetés Magyarországon? Hátrább az agarakkal, először nézzünk szét a régióban

A leghamarabb a lengyelek érhetik el az egymillió forintos bruttó átlagkeresetet a régióban – ez derült ki visegrádi országok statisztikai hivatalának adataiból. Magyarország sem áll rosszul a bérversenyben, noha a lengyelek mellett a csehek is előttünk vannak, ha folytatódik a hazai bérek növekedési üteme, néhány éven belül nálunk lehetnek a legmagasabbak közé tartozó fizetések is régióban, és persze az egymillió forintos bűvös határt is átléphetjük.

Egymillió forint lehet az átlagfizetés Magyarországon néhány év múlva – egyre többször hangzik el a hazai gazdaságpolitika irányítóinak szájából. Elsőre ez meghökkentőnek tűnik, a számok alapján azonban nem tűnik kivitelezhetetlennek, már csak azért sem, mert mint utóbb kiderült, ezt a bruttó átlagkeresetekre értette a miniszterelnök néhány hete, amelybe lényegében minden bérelem beletartozik. Ettől még tény, hogy egy a jelenleginél kisebb, 10 százalékos bérnövekedési ütem mellett is elérhető 2028-ra a bűvös határ.

egymillió forint
Egymillió forintos fizetés Magyarországon? Hátrább az agarakkal, először nézzünk szét a régióban / Fotó: Getty Images

A bérek terén azonban fontos tisztázni, hogy nem könnyű pontos számot adni, a bérdinamika év közben folyamatosan változik, általában márciusban vannak a béremelések, aztán lassul a bérkiáramlás, majd az év utolsó hónapjaira ismét nekilendül. Mindenesetre idén valahol 650 ezer forint lehet az átlagos bruttó kereset Magyarországon, ami megközelítőleg 13-14 százalékos növekedés éves szinten. Megnéztük, hogy ezzel a régióban hol helyezkedünk el, és ki lehet az első, akinek sikerülhet átlépnie a forintban számolt bűvös határt.

Konvergálnak a magyar bérek a csehek felé

A cseh statisztikai hivatal adatai szerint 2024 második negyedévében, azaz április és június között a bruttó átlagkereset 45 854 cseh korona volt, ami 6,5 százalékkal nagyobb, mint amit tavaly ilyenkor mértek. A reálbérek ezzel 3,9 százalékkal emelkedtek.

Ami viszont magyar szempontból érdekes: a 45 854 cseh korona 15,7-es árfolyam mellett forintban átszámolva 719 917 forintot takar. Mivel a hazai bruttó keresetek ez alatt három hónap alatt átlagban 646 433 forintot tettek ki, a két ország fizetései közötti különbség már csak 63 ezer forint.

Ez a differencia korábban bőven százezer forint is volt, ám jó ideje a magyar bérek sokkal gyorsabban emelkednek. Azzal nem mondunk újat, hogy a magyar kereseteket felemésztette a magas infláció, de ez hatványozottan igaz a csehekre is, náluk két év alatt 10 százalékkal értéktelenedtek el a fizetések, vásárlóerőben a 2017-es szintre csúsztak vissza. Ráadásul a cseheknél nem 14-15 százalékkal nőttek a keresetek, hanem 6 és 7 százalék közötti ütemben az elmúlt két-három évben. Így történhetett meg az, ami korábban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy egyre inkább kezd megvalósulni a magyar bérkonvergencia a csehekkel szemben.

Több mint 50 ezer forinttal több a magyar bruttó átlagbér, mint a szlovák

A visegrádi országok közül egyedüliként eurót használó Szlovákiában is sokkal kisebb a bérdinamika, mint Magyarországon. A második negyedévben 7,1 százalékkal nőttek a bruttó keresetek, viszont ez is elég volt ahhoz, hogy a fizetések vásárlóereje közel 5 százalékkal emelkedjen. Északi szomszédunknál ezzel 

  • 1520 euróra rúgott a bruttó átlagkereset, 
  • ami 392 forintos euróárfolyam mellett (április és június között még ennyi volt egy euró) 595 800 forintnak felel meg, tehát a magyar fizetések 50 ezer forinttal magasabbak voltak. 

Szlovákiában is jócskán felzabálta az infláció a kereseteket, több mint két évig tartott voltak mínuszban a reálbérek, míg a tavalyi negyedik negyedévben át nem fordultak a pozitív tartományba. Összességében így is 4,5 százalékkal esett a fizetések vásárlóereje 2022-ben és 2023-ban.

Veri a régiót a fizetések terén is Lengyelország

Lengyelország egyértelműen a legdinamikusabban növekvő gazdaság a visegrádi országok között, amit bizonyít, hogy az első negyedévben olyannyira dacolt a kihívásokkal, hogy az egyik legmagasabb növekedést érte el az egész unióban. Ez meglátszik a fizetések bővülésének ütemén is:

a második negyedévben ugyanis Lengyelországban az átlagos nominális bruttó kereset 14 százalékkal 8130 zlotyra, azaz (91 forintos zlotyárfolyam mellett) mintegy 739 830 forintra emelkedett, tehát a visegrádi országok között egyértelműen már ott a legmagasabbak a fizetések.

Érdekes, hogy két-három évvel ezelőtt még nagyjából hasonló szinten volt a magyar, a szlovák és a lengyel bérszínvonal, őket jócskán lehagyta a cseh, ez azonban, mint láttuk, lényegesen megváltozott, a lengyelek nagyon elhúztak, mi magyarok is jövünk fel, a csehek és a szlovákok pedig mintha leszakadnának.

A nettó fizetés még mindig magasabb Magyarországon, mint Romániában

A végére hagytuk Romániát, ahol évek óta nagyon dinamikusan nőnek a fizetések. A bezzegország nem hazudtolta meg magát, a második negyedévben 8850 lej volt az átlagfizetés, ami 79 lejes árfolyamon 667 945 forintnak felel meg, tehát valóban a magyarnál magasabb a román bruttó átlagbér. Az már más kérdés, hogy Romániában 2017 óta ráterhelik az élőmunkára az összes járulékot, így a nettó átlagfizetés már csak 5170 lej, azaz 408 456 forint. Ugyanez Magyarországon 444 ezer forint volt, tehát még mindig magasabb a tisztán hazavihető átlagos kereset 36 ezer forinttal, mint keleti szomszédunknál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.