BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
DHE_8588

Folytatódik a Dunaferr-dráma: most azt ígéri a Liberty, hogy időben megkapják a fizetésüket a munkavállalók

Egy belső levél szerint ígéretet tett arra a tulajdonos Liberty Steel, hogy október 10-ig megkapják a fizetésüket a korábbi Dunaferr dolgozói, továbbá novemberben újraindítják a termelést.

A törvényes határidőig, azaz október 10-ig megkapják a dunaújvárosi vasmű dolgozói a munkabérüket – ez áll abban a levélben, amelyet Rahul Yenurkar, a Liberty Dunaújváros cégcsoportvezetője a dolgozóknak írt, számol be a Duol.

dunaferr
Folytatódik a Dunaferr-dráma: most azt ígéri a Liberty, hogy időben megkapják a fizetésüket a munkavállalók / Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Kollégáink anyagi biztonságának biztosítása továbbra is kiemelten fontos számunkra

olvasható a levélben, amelyben a cég gazdálkodási helyzetére is kitérnek. Azt állítják, hogy a hitellehetőségek hiánya és a fennálló piaci nehézségek ellenére azon dolgoznak, hogy novemberben újraindítsák a termelést. Folyamatban vannak a tárgyalások és a szükséges pénzügyi megoldások kidolgozása, hogy helyreállíthassák a működést.

Csőd szélén a Liberty Dunaújváros

Mindez annak fényében érdekes, hogy egy hete derült ki: felszámolási eljárás indult a korábbi Dunaferr vagyonelemeit birtokló cég ellen, ami után kérdésessé vált a vasmű jövője is. Ahogy írtunk róla, a történet nagyon hasonlít arra, ami a Liberty Steel csehországi gyárában történt. Ott a cég pár hónap alatt farolt ki teljesen az üzem átalakításának terveiből, mígnem júniusban bejelentette, hogy eladná a gyárat. 

Hogy a helyzet mennyire súlyos a vasműben, az július elején lett világos a nyilvánosság számára, amikor több napot késett a júniusi bérekkel a cég, ami aztán megismétlődött augusztus elején is. A munkavállalók érthetően dühösek voltak a vállalatvezetésre, de nemcsak mert csúszott a bérekkel, hanem mert a korábbi ígéretekkel szemben egyáltalán nem látták biztosítottnak a gyár működését, emiatt több tiltakozó megmozdulásra is sor került a vasmű területén. Azóta olyannyira nem javult a helyzet, hogy több ezer munkavállaló még mindig állásidőn van, azaz lényegében nem folytatnak semmilyen munkát. 

A Dunaferr válsága azért is súlyos, mert a térség egyik legnagyobb munkáltatója, ha leáll a termelés, több ezer család megélhetése kerül veszélybe. A kialakult helyzetben kétségtelenül szerepet játszik, amire a cég is rendszeresen hivatkozik, miszerint az acélipar válságát éli Európában, ám a képhez hozzátartozik az is, hogy a Liberty sem mutatott túl nagy hajlandóságot a vállalásai teljesítésére.

A kormány kész beavatkozni

Mivel nagyon nehéz megjósolni, hogy teljesíteni tudja-e a bérek kifizetését a vállalat, könnyen megtörténhet az, ami korábban, azaz a kormánynak kell valamilyen megoldást találna a kialakult problémára. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a felszámolási eljárás megindításának hírére összehívott háttérbeszélgetésen konkrétumot nem mondott, de azt igen, hogy több forgatókönyve van a helyzet megoldására. 

A Duol emlékeztet rá, hogy a szaktárca prioritásként kezeli a munkavállalók helyzetét, továbbá felhívta a tulajdonos figyelmét arra, hogy a munkavállalók bérének rendezése mindig a munkaadó feladata, ezért felszólította, hogy ennek a jövőben is tegyen eleget. 

Ha ez mégsem történne meg, abban az esetben a kirendelt vagyonfelügyelő kezdeményezheti a bérek kifizetését a Bérgarancia Alap terhére. Ezt a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent rendelet szerint a folyamatban lévő csőd- és felszámolási eljárásoknál is alkalmazni kell. Eszerint tehát az ideiglenes vagyonfelügyelő a felszámolási kérelem elbírálásakor kezdeményezi a Bérgarancia Alap terhére az adós munkavállalói bértartozásának kiegyenlítését, ha az adós vagyonában ennek fedezete nem áll rendelkezésre. A felszámolás elrendelésekor a felszámolási eljárás kezdő időpontja előtt lehívott bérgarancia-előleg összegét a Bérgarancia Alap terhére lehívható támogatás összegébe be kell számítani. Ha nem rendelnek el felszámolást, az adós a végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül köteles a Bérgarancia Alap terhére lehívott támogatás összegét visszafizetni.

Svájci-szlovák cég érdeklődik

Múlt péntek óta olyan iparági hírek is napvilágot láttak, hogy van már érdeklődő a gyár vagyonelemeire. A Duferco és a Minerfin párosa ugyanis átvenné a dunaújvárosi vasmű romjain létrejött két társaság üzemeltetését. A Duferco acélipari üzletágához 11 vállalat tartozik Olaszországban, Franciaországban és Dániában.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.